Menedzser és a spiritualitás VI. - A felelősség kikerülhetetlen

Korábbi bejegyzéseimben arról írtam, hogyan tudunk felelősséget vállalni magunkért: döntéseinkért,szavainkért, tetteinkért. Bemutattam a hoppolást, a meditációt, az ok-okozat összefüggését, a MOST megélését, de írhatnék Marshall Rosenberg-féle együttműködő kommunikációról is, mint gerincoszlop-visszaépítő módszerről.

Most pár szót ejtenék a politikai korrektségről, mely Mesterem, Láma Ole Nydahl szerint civilzációnk rákfenéje.





Gondolom, most többen felkapjátok a fejeteket, ahogy annak idején tettem én is. Mi a baj a politikai korrektséggel? Mi  a baj azzal, hogy nem négerezünk, hanem feketéknek és afroamerikaiknak nevezzük őket.  Mennyivel szebben hangzik a speciális  nevelési igényű gyerek, mint a fogyatékos!

Ezzel egyetértek magam is.



A probléma viszont ott kezdődik, ahogy ehhez a terminológiához és a mögötte megbúvó jelenségekhez állunk.

Amikor  a politikai korrektség nevében nem azt mondjuk és nem azt tesszük, amit gondolunk, hanem ahogy azt - gondoljuk-, a környezetünk elvárja. Félünk attól, hogy ha nem az elvárásoknak megfelelően teszünk, beszélünk, akkor a környezetünk elfordul tőlünk, kiközösít. S mi az, amitól leginkább rettegünk? Hát a szerethetőségünk elveszítésétől. Ezt sulykolják belénk születésünktől fogva: szeretlek ha ezt-azt-amazt megteszel (értem), szeretlek ha  a kedvemre teszel!

A szeretetlenségtől, kiközösítéstől, s ezáltal a magánytól való félelmünkből adódóan nem merünk kimondani személyes, munkahelyi problémákat, nem merünk véleményt formálni bizonyos társadalmi-politikai kérdésekben. S ha jobban megnézzük, a politikai korrektség nemhogy csitította volna az ellentéteket, de még jobban felszította. Bebújunk a biztos, komformista álarc a politikai korrektség mögé. Közben mélyen, legbelül vihar tombol a valódi  érzelmi viszonyulás és a védekezés apropójából kimondott szavak között feszülő ellentét miatt.  S ebbe bele lehet halni, de minimum belebetegedni - s ezt már nemcsak az Új Germán Medicina mondja csak ki.



David R. hawking A Valódi ÉN hatalma c. könyvében a következőket mondja:

“Rengeteg ellentét, viszály és szenvedés forrása korunk ‘politikai korrektségre’ törekvő irányzata, amely képzeletbeli ‘jogokon’ alapul. Valójában nem létezik olyasmi, amit jognak neveznek, csupán  a társadalom képzeletében. A világegyetemben semminek sincsenek semmiféle ‘jogai. A ‘jogok’ korszaka a kötekedő sértettség hozzáállásához, az összeütközés kereséséhez, viszálykodáshoz, az elkövető és az áldozat fogalmához, a ok-okozati összefüggések téveszméihez és bosszúálláshoz vezet. Mindez az életünk tapasztalatáért vállalt személyes felelősséget helyettesíti, pedig csak annak a szintjét elérve juthatunk el a becsületességhez.” (David R. Hawking: A Valódi ÉN hatalma, Édesvíz Kiadó 2007)

 Felelősségvállalás az, hogy minden helyzetben azt mondom, amit valóban godolok és azt teszem, amit valóban tenni szeretnék. Nem hallgatok el dolgokat, csakhogy mást meg ne bántsak. (Mit is jelent az a mondat, hogy “nem akarlak megbántani”? Azt, hogy lám, ilyen puhány alak vagyok, veled takarózom, ahelyett, hogy  kiállnék a véleményem mellett.)

Mondom, amit mondani szeretnék, felvállalom és kimondom az amögötti  érzelmeimet,  valós igényeimet és szükségleteimet. Amint magamról beszélek, máris  nem a másikat bántom.  A szavak lehetnek ablakok vagy falak... mi döntjük el, hogy melyik legyen.