Menedzser és a Spiritualitás IX. - Marshall Rosenberg ablakai - másodközlés

Egy varázsló sosem késik, mindig időben érkezik - oktatta ki Gandalf Zsákos Frodót, amikor is kérdőre vonta, hogy miért késett. Valahogy így történik minden fontosabb esemény is az életünkben: véletlenszerű találkozások, nagy felismerések, segítő emberek, elmenyitogató rendezvények mindig időben érkeznek. Nem előbb, nem később, pont amikor ideje van.
Idestova már tíz éve vettem részt először Marshall Rosenberg nevével fémjelzett erőszakmentes kommunikációs szemináriumokon. Szerelem volt első hallásra: olyan könnyűnek, egyszerűnek, természetesnek és hatékonynak tűnt, akár Jónai Hava, akár Rambala Éva vagy maga Marshall tartotta. Ott voltam az Egyesület az Együttműködő Kommunikációért alapításakor, szerveztem kurzusokat munkatársaimnak. Lelkesedés hatalmas volt. Aztán lecsengett, mert értek kudarcok: “a fene egye meg nem működik!”, "olyan mechanikus ez a 4 lépés és nem is tudom mindig alkalmazni"! Rámszóltak, hogy hagyjam már ezt a "zsiráfnyelvet, mert olyan idegesítő". 
Így, amikor tavaly ősszel egy  tanfolyamon előkerült, feltörtek bennem a korábbi kudarc emlékei, s teljes gőzzel szabotálni kezdtem ("ez nem megy"), majd egyszer csak megadtam magam. Csináltam, s mitöbb élvezni is kezdtem ezt a fajta beszédet, aminek a lényege: az (ön)EMPÁTIA.
Az empatikus hallgatás nem azonos a szimpátiával! Nézzük meg a különbséget egy banális példán!
Tegyük fel, hogy a parkban sétálva azt látod, hogy a párod is szerelmesen andalog, de nem te vagy az oldalán. 
Ilyenkor elég változatos reakciók születnek, a kiváncsi szemek nagy örömére. De az is lehet, hogy a lelki összeroskadás eredményeként szakrendelőkben köt ki a delikvens. 
A sérelmet elszenvedő a környezetétől a legkülönfélébb válaszokat kapja: a partnere szidalmazásán túl egészen a "te vagy a hibásig". 
Ez mind szimpátián alapuló válasz.
Szimpátia lényege, hogy a hallgató vagy átveszi a mesélő hangulati állapotát, annak érzelmeit, vagy éppenséggel a látottak/hallottak olyan emocionális reakciókat váltanak ki, hogy  a hallgató csak  mondja a magáét. Ez minden, csak nem segítség. Aki nyomorultul érzi magát, annak meghallgatás, jelenlét  kell, se nem észosztás. 
Szimpátia olyan, mint amikor beugrunk a verembe esett mellé, s onnan nézünk felfelé segítséget várva, ahelyett, hogy kötelet dobnánk, s felhúznánk. S mi a kötél? Az empátia!
Amikor empatikusan hallgatunk másokat, akkor megtartjuk az energiaszintünket, azaz kellő távolságot tartunk magunk és a másik érzelmei között, úgy, hogy a figyelmünk mégis partnerünkön marad. Ahogy Láma Ole mondja: beengedjük a tolvajt az üres házba. 
Jelen vagyunk, hallgatunk, visszakérdezünk, pontosítunk és összefoglalunk. Gyakorló EMK-sok már nevén nevezik a beszélő érzelmeit, s megnézik hogy az érzelem mögött mely fontosság, szükséglet szenved csorbát. 
Az empatikus hallgatás nagy lehetősége, hogy nem kell tanácsot adni, okosságokat mondani, vigasztalni, megmagyarázni. Ugye, micsoda megkönnyebbülés?
Mitől más az EMK mint a ventillálás?
Addig, amíg csak valaki mondja a magáét az érzelmei megnevezése és fontosságai kimondása nélkül,  kiengedi a gőzt, ugyanakkor ézelmileg elszigetelt marad. Az önempátia lényege, hogy kimondjuk érzelmeinket és nevén nevezzük szükségleteinket, tudatosítjuk és felvállajuk jelen helyzetünket.
Amikor az Új medicináról olvastam, akkor rájöttem, hogy az empátia az egész élet egyik alappillére. S hogy miért? Megtudhatod a következő írásomból.