Bejegyzések

Byron Katie címkéjű bejegyzések megjelenítése

Találkozzunk a TÉRben!

Mi van akkor, amikor két nő advent idején beül a Starbuck’s-ba és egy habos-babos latte felett megváltja a világot? Igazából semmi, csak jól érzik magukat és rájönnek, hogy közel azonos időben világosodtak meg egyazon témában. Szóval, ülünk és beszélgetünk és röhögünk, amikor elhangzik az ominózus 4-letter-word .  Hogy tulajdonképpen mi is az, amit mi szerelemnek címkézünk. És hogy van-e egyáltalán? Gyorsan eljutunk az általános buddhista nézőponthoz: szeretet nem érzelem, hanem állapot. Mégpedig egy énállapot, amit egy nagyfokú nyitottság jellemez. A nyitottság egyaránt irányul a külvilág s önmaga, azaz saját forrása, a teret biztosító tudata felé. S ha van tér a tudatban, akkor az folyamatosan tágul, irányul, kiárad, így lesz a belső tér gazdagságából külvilág, amelyben már bármi felbukkanhat. Ahogy Byron Katie mondja: az önmagába szerelmes elme állapota ez. S ha egy másik ember belelép ebbe a nyitott a térbe, akkor ott előfordulhat (bizonyos szükséges és elégséges feltétele...

Szabadulás a Mátrixból

Kép
Újból előszedtem a Mátrix trilógiát. Egyrészt kedvem lett hozzá, másrészt teljesen kiesett, hogy miről is szól. Az első rész még megvolt, de a folytatásokra most, a negtekintés után sem emlékeszem igazán. Nem fogok belemenni az elemzésbe, míg az első rész gondolatiságában, vizualitásában is formabontó volt, addig a folytatások mondandója elapadt, képi világa pedig már “megszokott” lett.  Emlékszem tíz éve micsoda nagy bumm volt a Mátrix. Buddhista társaim visitoztak Ole előadásán felvetített filmen, hogy végre itt van, most már akkor mindenki tudni és érteni fogja, hogy a világ csak egy káprázat, egy álom. Arra azonban kiváncsi lennék, hogy ők ezt azóta értik is vagy csak továbbra is szajkózzák, mert így vagyon megírva.  Ugyanis a film tele van buddhizmusra utaló mondatokkal, motivumokkal. Például a káprázat világa, ami nem más, mint tudatunk (inkább) nemtudásunk kivetülése. Kérdés, hogy kik is vagyunk, egyáltalán létezünk, vagy csak az emberiség kollektív tudattalan...

Inspired by The Work

Byron Katie-nak köszönettel.  Respect! Ahogyan Katie megjelent az életemben Gyorsítósáv  Katie Munkája Kinek a dolga?    És megint... Adventi naptár Év végi háladás Anyaként Mintaszülő - mintagyerek 24/7 Yekana az irodában Alternatív anyuka Görkori Hóhahó Jobb agyféltekés rajzolás Nőként Fordíts meg Love is a four letter word - na persze, hogy szerelem! Aztán megint szerelem inspired by Boris Vian Flört! - filmmel R.I.P. - minden napra egy új Helga Hibázás szépségei - mert nincs hiba, és én is emberből vagyok Szerelemről és más démonokról - bevallom, egyik  legkedvesebb írásom. De hár ki szeresse, ha nem én? Királynőnek születve - és békulákat csókolgatva Némi erőszak - ahányszor másnak igent mondasz, annyiszor -lehet-, hogy magadnak nemet Új irány?  -  a melegek is emberek Kifogytam web 2.0 állóháború az emanci és a katolikus menyasszony között Pogácsa kétszer - kis HR Testmester Kövér, vékony, szép,...

Mintaszülő - mintagyerek

Kép
Hány ember életét nyomorítja meg az a gondolat, hogy jobb szülőnek kellene lennie. S hány ember hallotta már szüleitől, hogy nem volt jó, sőt kifejezetten rossz volt, s a kedves szülő nem ilyen gyereket képzelt magának. Nálunk ez egy helyes kis játszma. Lányom rázendít egy-egy nem után, hogy "úgy látszik ezek a szülők nem is akartak maguknak kicsikét!" Amire persze én rávágom, hogy de igen, nagyon is. Mégpedig egy kedves, szépen beszélő és cseppet sem követelőző kicsikét. Eből is látszik, hogy kinek mi is van a fejecskéjében arról, hogy milyennek is kellene  a másiknak lennie. És hogyan kéne viselkednie.  (erről most eszembe jutott egy másik eset, amiben éppen valakinek megmondtam, h neki nem kellett volna ezt és azt csinálnia, mert az lett volna  a helyes.....a poszt elküldése után azonban leesett.....hogy mi is a helyes?  Ő abban a helyzetben az általa helyesnek tartottat lépte meg, még akkor is, ha ez  pár embernek  nem tetszett. ) ...

A Testmester

Kép
Valamelyik sanomás női magazinban olvastam először a beszólogatós fitnessedző nevét. Rá egy vagy két hétre egyik ismerősöm lájkolta a srác oldalát, így rákattintottam. Az oldalon szépen fotózott képeken kigyúrt lányok és fiúk, alatta az ominózus beszólogatás.  Ford Fairlane megirigyelhetné. A srác nem fogja vissza magát, elsőszámú célpont minden kövér ember, aki szerinte lusta, büdös, igénytelen és nem tesz magáét semmit. Olyanok, akikkel csak sűrűbben vagyunk, s gondoskodni kéne arról, hogy írmagjuk se maradjon. Ennek megfelelően a riposztok, kommentek is elég megosztottak.  A rajongótábor lelkes, míg az ellentábor köpköd, beszól, s hasonló jókat kíván... Marketingszempontból a csóka zseni. Nagyon jól felépítette a személyes brandjét: a könyörtelen, mocskosszájú, keménytökű gyerek imidzsét. Végülis, ha Csernusnak bejött, akkor neki is. És igaza is van. Ha nem ő lépi meg, meglépi más, lefölözve ezzel az amúgy eszkimók által sűrűn lakott piacot. A kommentekből ...

Kifogytam

Kép
Nem a ruhából. Sőt, az ünnepekeknek, és a nagyiknak (és persze magamnak is) hála sikerült a cupákokat formáznom habtestemen. Nesze neked kardió, zsírégetés, izomnövelés vagy éppen jóga (az isiázomnak).  "Egy dologtól fogysz - int ujjával Erika, a jógatanár- ha nem eszel!" S mily igazság. No de pont most ne? Érdekes, ahogy a napi 2-3 presszóról nem bírok lemondani, úgy kívánok a zöld, piros turmixokat, mandulatejet. Valamit tudnak, ugyanis utánuk masszív pisiszakasz kapcsol be .... titkon, kis sunyi módon feloldanak apró konfliktusokat? Amiből kifogytam, azok a szavak.  Az írás. Pedig bőven ér inger, téma is bőven van.  Nekem, akinek mindenről elég határozott véleményem van, most jobban esik csendben lenni. S erre mikor is jöttem rá? Amikor is elolvastam a Nőkért FaceBook megosztását.  Lehet, hogy olvasóim közül többen olvasták a Csak az olvassa sokszor sokkoló, vérfagyasztóan őszinte sorait.  Most is ez történt, írt e...

Adventi naptár

Kép
Éppen a 20 éves érettségi találkozómra siettem, az úton volt időm átgondolni, mit is akarok magamról mondani. Mi az, ami az elmúlt két évtizedben történt, s említésre is méltó, vagy éppen másokat is érdekelhet. Család, munka, sikerek, élmények. Szokásos  magyardolgozat: bevezetés-tárgyalás-befejezés.  Vagy éppen egy Steve Jobs-i prezentáció a szent hármas jegyében. Kikerülhetetlen, de nem kényszerű számadás. Év vége felé  közeledve pedig különösen időszerű. Jó volt visszapörgetni az idő kerekét, mely során képek, hangok, ízek és érzések tűntek fel. Arcok, hangok, ölelések. Könnyek és szenvedések. Értetlenség és tanácstalanság. Egyedüllét vagy társas magány. Hirtelen megéreztem, hogy a Jóisten engem nagyon szeret. Apró pici ajándékcsomagocskákat adott  a kezembe.  Volt, melynek örültem, mert vágytam rá.  Volt,  mely örömteli meglepetést szerzett.  Volt, melyet értetlenül néztem, vagy éppen gagyinak találtam.  Volt, melyiket az É...

"Láncdohányos"

Kép
 by Mona     Az utóbbi időben sikeresen elhallgattam. Ennek oka megintcsak a krónikus időhiány.  Munkahelyemen az gazdasági évet szeptemberben zárjuk, s októberrel indítjuk az újat, így november a bentlakás hónapja. Értékelünk, díjazunk, elismerünk, és várjuk a jövő évi adóváltozásokat, azaz próbálunk tervezni. Rendezvény  és meghívás hegyek, ide menni, oda menni, itt előadni, ott mosolyogni. Közben a gyermek otthon nyavalyog, hogy nem látja a szüleit, pedig semmi másra sem vágyik, mint sok-sok együtt eltöltött minőségi időre, játékra, beszélgetésre és persze egy rakás apró (vagy nagyobb) ajándékra.   A napok pedig csak peregnek, mi pedig, mint a zombik suhanunk, ide-oda. Annyiban helyén volt minden, hogy  megkérdőjelezendő hiedelmek, gondolatok és jövő-menő érzések bőven  akadtak.   Így naponta sikerült 1-2 akár 3 szálat is elszívnom.   Mit ne mondjak, mennyei volt!    

Gyorsítósáv

Kép
Sokan töltenek évtizedeket spirituális tanulmányokkal és odaadó gyakorlással, és még mindig azt tapasztalják, hogy utálják a munkájukat, az anyjukat, vagy a szomszédjuk hifijéből ordító zenét. Ismerősen hangzik? Mindez azért van, mert fejjel lefelé keresünk. Amiről azt hisszük, hogy igaz, nem az. Amiről azt mondták, hogy működik, nem működik. Vádaskodunk, félünk és reagálunk, mert még nem indultunk el önmagunkban megkeresni a saját igazságunkat… nem, mintha nem akartuk volna, hanem, mert nem tudtuk, hogyan. Gyakran kérdezik tőlem, megvilágosodott vagyok-e. Én erről semmit sem tudok. Csupán annyit tudok, hogy miért fáj valami és miért nem. Olyasvalaki vagyok, aki csak azt akarja, ami épp van. Many people spend 10, 20, 30 years in sincere spiritual study and practice, only to realize they ... still hate their jobs, their mothers, and the noise coming from the neighbor's blasting stereo. Sounds familiar? It's because we're seeing everything upside down. What we believe to...

Fordítsd meg

Kép
Szóval.... férjnél vagy, gyereked van és te vagy ennek a cégnek a HR igazgatója - foglalta össze azt akkor már  jó egy órás egymás mellett dolgozást a catering cég alkalmazottja. Valahogy így -  nevettem el magam.  Már megszoktam, hogy egyrészt rácsodálkoznak a koromra, lévén egy kifutott biológiai különprogram mellékhatásának köszönhetően  fiatalabbnak nézek ki, főként, ha  még az örökzöld farmer-fehérpóló összeállításban vigyorgok.  Miként azt is megszoktam, hogy rácsodálkoznak a munkakörömre, pozíciómra. Egyrészt az életkorom miatt (fenti okok folytán) másrészt, hogy a férjem mellett minek dolgozom. Merthogy megengedhetném, hogy egész nap bikram jógán hajlongok vagy valamelyik hegyvidéki  kávézóban trécselgetek.  Fura dolog, szinte "érthetetlen":  szeretek dolgozni, kollégáimmal lenni, még akkor is, ha nem könnyű a gyerekezős magánélettel összehozni. Jól jártak veled - mondja a srác. Kezem megáll a levegőben, amint épp átad...

Kinek az élete?

"Ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad. Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól, aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem." (Byron Katie) Idő van bőven ... és annyi minden belefér "egy életbe".  

Valakiii!!!

"Honnan tudod, hogy nincs szükséged valakire? Onnan, hogy hiányzik az életedből. És honnan tudhatod, ha szükséged van rá? Onnan, hogy valóban része az életednek. A szeretteid jönnek-mennek, és ezt a folyamatot nem te irányítod. Te annyit tehetsz, hogy jól érzed magad, akár jönnek, akár mennek." (Byron Katie )

Szeretet koldusai - mindennapok

„Bármire képes voltam, hogy szeretetet csikarjak ki másokból, de erre csak 43 évesen döbbentem rá. Addig, életem szinte minden egyes napján manipuláltam valamilyen módon az embereket, hogy megszerezzem az elfogadásukat, elismerésüket, szeretetüket. Kivétel nélkül mindenkivel ezt tettem. Két lábon járó átverés voltam. És amikor nem kaptam meg a szeretetüket vagy elfogadásukat, akkor elkezdtem őket ... okolni, hogy mit is tettek velem. Így éltem akkoriban. Nagyon nehéz erről beszélni, mert ha tényleg megnézed, mit művelsz, akkor lerántódik a lepel a kis trükkjeidről. Ez pedig először igen fájdalmas. Mint egy műtét: magadba merülsz, és az egészet feltárod, nem csak részeit. És ez fáj, és még egy ideig sajog. De, ahhh, amikor aztán visszatérsz, az maga a tiszta fény.” (Byron Katie)

Mai Byron Katie

„Amikor elhiszed azt a történetet, hogy valaki elhagyott, saját magadat hagyod el. Így válsz el önmagadtól. Bármikor, ha a partnered dolgával foglalkozol, azt diktálva, kivel kéne épp lennie, és kit kéne vagy nem kéne elhagynia, máris elhagytad saját magadat. Ennek pedig magány és rettegés a következménye. Amíg nem kérdőjelezed meg, amit hiszel, te maradsz a saját szenvedésed ártatlan okozója. "  "To believe the story that someone has left you is to leave yourself. That’s how you divorce yourself. Every time you’re in your partner’s business, dictating whom he should be with, whom he should or shouldn’t leave, you have left yourself, and the effect of that is loneliness and terror. Until you question what you believe, you remain the innocent cause of your own suffering.”

Kis szerelem

Kép
Amikor flow-ban vagyok (értsd írok), vagy csak úgy teszek-veszek (és a lányom is hagyja), akkor iTunes-on hallgatom kedvenc rádiómat, az Ambiance (No Stress) Radio-t. Igazi gyöngyszemeket találok rajta, olyan előadókat és olyan zenéket,amiket máshol még véletlenül sem hallhattam. Igy bukkantam rá Mike Oldfield Tears of an Angel-jére, vagy Jens Buchert chill-outjaira. Most egy újabb gyönyörűség pottyant az ölembe:  Steen Thottrup Save  a little prayer-je, melyhez Luc Besson Angel-A filmjéből készült home-made videoklippel. Rá vaagyok gyógyulva, főként így a Karmapával való pár másodperces találkozás után. Igaza van Katie-nek, az önmagába szerelmes elménél és a valóságnál  jobb nincs. S hogy mi volt a Karmapa-kurzuson? Olvasd el hétfőn!

Love is a four letter word

Kép
Angol lingvisztika egyszerűen négy betűs szavaknak definiálja a káromkodást, mint  például  shit, fuck, dick. Minő érdekesség, a love szó is négy betűből áll.  Korábbi posztomban írtam , hogy a szerelem lehet sötét verem is, miként a mennyek országa is. Az, hogy melyik, az attól függ, mi van a homlokunk mögött vagy éppen a  bordáink között. Ugyanis a szerelem egyhegyű állapot, akárcsak a meditáció. Hatalmas potenciál rejlik benne! Míg a meditációban a fókuszunk az adott aspektuson nyugszik, addig szerelem során  az imádott lény áll a központban vagy a célkeresztben. S míg a meditáció egyhegyű állapota a  teljes tudati  kinyílást hordozza magában, addig ez a szerelem korátsem így élődik meg az egyedek szintjén.  A hétköznapi szerelem során az egyhegyűség, az egy lényre való fókuszáltság ugyanis kizár és beszűkít. Egy embert akarok szeretni, neki akarom adni az összes figyelmemet, kedvességemet.  S közben persze a ...

R.I.P.

Kép
Egyre jobban imádom a Munkát!  Azt, hogy mindent megkérdőjelez, így szedi darabjaira azt komplett hiedelemhalmazt, ami hajlamosak vagyunk énként definiálni.  Miközben az ÉN csendben ül a sarokban és hallgat. A hétvégi tematikus napon jókat nevettünk, amikor megjegyeztem, hogy van egy rakás Kicsi Helga, aki szentül meg van valami felől győződve. Aztán a kék sarokban ott csücsül egy újabb csapat Helgácska, aki szintén a saját hitét hangoztatja. Mindegyik csapatban az a közös, hogy boldogan ujjong és éljenez, ha a dolgokban a saját igazát látja, s nem azt, ahogy azok a valóságban vannak.  Katie módszere gyakorlatilag a Dharma maga - segít meglátni azt, ahogy a dolgok vannak. Se többet, se kevesebbet, csak azt, hogy valami van.  Ezért is örülök, amikor egy-egy témára megcsinálom a Munkát.  Örülök, pedig már az elején tudom, hogy  egy újabb kicsi Helga  fog feloldódni a térben. Örülök, mert tudom, hogy a gyakorlat után már nem a...