Helga blogja életről és egyebekről

"Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét. Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket. A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelme...

Eszterke magas, vékony lány, aki  legújabb trendeknek megfelelően nyáron már kendőmintás topot hord sorttal, sarucsizmával, az elmaradhatlan óriás napszemüveggel és ölebbel. Mellette a szupermacsó, Hilfiger-pólója nyaka menősen felhajtva, Eszterkét szorosan kézenfogva vezetgetni,  s morcos pillantást vet arra, aki a lányt meg meri bámulni. Macsókánk imponálni akar, elviszi Eszterkét wellnesezni. A fürdőben állandóan instruálja a lányt, így megtudjuk, hogyan kell szaunázni, hogyan kell a tusólórózsát tartani, nem szabad belecsobanni a jeges medencébe és végképp tilos visszamenni még egy körre. Eszter szerelmes, hosszú végtagjaival és aprócska mellével vígan futkároz, míg Macsó lepedőt terít rá, s megmondja melyik ágyra dőljenek le. Közben be nem áll a szája és mást sem hallani: ezt szabad, ezt ne tedd Eszter ez őrültség, Eszter ez nem egészséges! Kedves Eszter! Olyan szívesen megmondanám neked a tutit. 
Hogy tanulj, dolgozz,  járj nyitott szemmel és a glossy magazinoka...

Novemberben írtam egy apukától, aki a hideg ködben egyszál klottgatyában és flippflopp papucsban kísérte gyerekeit oviba-suliba. Ma ismét láttam reggeli kűrje közben: kisgatyában, trikóban mezítláb futott a betonon.

Két éve egy forró nyári napon éppen a hideg Görög (nem nép, hanem egy Görög vezetéknevű chefről)  gyümölcslevesemet fogyasztottam, amikor is megállt kezemben a kanál. Ifjú kolléganőm bejelentette, hogy megy a Voltra. A nagy rocker hírében álló - Tankcsapdát, Rise against-et, Linking Parkot, de leginkább  Metallicát bömböltető-, kollégám finoman rákérdezett, mégis mire. A lány mondott valamit, mire kapásból háromszor kérdeztünk vissza, mire felfogtuk a banda nevét. Aztán kiderült, nem is banda, hanem DJ, és valami korszerű tánczenét játszik. Ekkor többször rákérdeztünk, hogy biztos-e , hogy Voltra és nem BalatonSoundra megy. Kiderült, igen. A rocker sráccal összenéztünk, s konstatáltuk, hogy mi még ezt rockzenei fesztiválként ismerjük. Két hét múlva egy másik rocker ismerősöm panaszkodott, hogy még az egy Hegyalja, ami maradt. Egy év múlva már elkeseredetten csóválta fejét, és közölte, hogy bizony már a Hegyalja is hígul. Múlt héten megint felkaptam a fejemet, azt hit...

Vajon miért a koránt tartó nő van a középen, maga alá gyűrve a többi világvallást?

Tegnapi vendégem -  képzésekkel megbízott cég képviselője-,  haláli jó fej.  Ami a szívén az a száján, nem finomkodik, s mindamellett nagyon pozitív hozzáállású. Már csomagol, mikor kollégámmal feltesszük az asztalon fekvő szemüvegünket, s nézünk rá, a tied hol van.  "Hm, most megyek megcsináltatni. Igazából nem is tudom minek- mondja kissé mélázva-,  Már megszoktam, hogy nem kell mindent elolvasni. Azelőtt egy ilyen ásványvizes palack cimkéjét is kiolvastam.  Most látom, hogy van rajta valami, és nem erőltetem.  S tudjátok, ez mekkora szabadság?" Mosolyogtam. Mekkora igazságtartalma van ennek a kijelentésnek, s közben eszembe jut Konrad Lorenz jóslata, aki az emberiség legfőbb bűnének az információ áramlását nevezte.

Fél nyolc Attila út. Reggeli pára a szmognak köszönhetően ellenáll a napfénynek. A zebrán hosszú hajú, nagszakállú apuka vezeti át három gyermekét, míg a negyedik boldogan himbálózik az apja mellére aplikált kenguruban. A férfi nem emiatt különös. Klottgatya és egy polárfelső van rajta a reggeli 7 fokban. - Posted using BlogPress from my iPhone

Az elmúlt egy hónap megint tömény pörgés volt. Végre kezdtem látni az alagút végét, amikor az egyik kulcsmunkatársam bejelentette, levadászták. Nagyobb HR szervezet, nagyobb kitörési - ugrási lehetőség, az anyagiakról pesze nem is beszélve. Ő pedig döntött, mellettük. Ott azon nyomban törtem darabjaimra. Így ültem kocsiba, s vágtattam Győrbe, kihasználva a 1,5 órás utat egy kis önempátiára. Hogyan is érzek? Mely fontosságom sérült? Hogyan szeretném magamat érezni? És mi lenne most nagyon jó? Szépen módszeresen tornáztam fel magam az érzelmi létrán. Azzal, hogy kimondtam negatív érzéseimet, majd a mögötte sérült szükségleteimet, máris majd 4 szintet ugrottam. Viszont folytattam a vágyaimmal, koncentrálva az érzésekre, így egyszercsak pikkpakk máris a jólét, az öröm rezgésébe kerültem a korábbi szükösségből. Aztán kollégáim azonnal rámöntötték panaszukat, s máris az őd dolgaikkal foglalkoztam saját magam helyett. Feladat lett a problémából. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a pénz...

Idős házaspár megy előttem a Marczibányi téren. Arcukon döbbenet és megvetés jelenik meg egyszerre, amint a fiatal házaspár elhalad mellettük. Az anya karjában egy ordító 2,5 éves. A bácsi lenéző arccal suttog a feleségének, mire az tágra nyílt szemekkel bólogat. A gyermekes pár halad, de a gyerek fájdalmas sírása betölti a teret. Elesett a rollerral, s megütötte az állát. Anya felkapta, s most vigasztalja, karjaiban viszi a kocsiig. Ezt az idős házaspár nem látta. - Posted using BlogPress from my iPhone Location: Millenáris