Helga blogja életről és egyebekről

Szeretek TEDxDanubiára járni. Évente egy nap szellemi wellness, rengeteg gondolat, inspiráció. Ahogy hallgattam az előadásokat, sokszor látványosan vigyorogtam: jé, erről írtam a szakdolimban! Jé ezt szóról-szóra pont így írtam! 
 Ott ülve, éreztem, hogy egy nyelvet beszélek az előadókkal. S ez nem az angol vagy a magyar volt. Sepsi Oli barátom mondja mindig,  hogy a gondolat, az ötlet  meg kíván valósulni, s keresi magának a testet, ami majd őt valóra váltja. Biztos, ami biztos több hordozót is megtalál, s az váltja valóra, akinél a feltételek összeállnak: az elhivatottság, a bátorság, a kockázatvállalás, a meggyőzés és az anyagiak. TEDx Imádom, mert mindig bemutatnak olyan zenei produkciót, ami ütős. Most mindenen túltettek Barabás Lőrinc zenész személyében. A fiatal zenész trombitán játszik, hol egyedül, hogy bandájával, nagyon jót zenét ír, és a színpadon magával ragadó. És  fogyatékkal él - teljes életet. Olyan életet, hogy másoknak rengeteget ad. Örömöt, felsza...

Március óta vártam rá. Lelkesen. Centit vágva. Vágytam a pezsgésére. Az inspirációira. A ismételt örömteli nagy találkozásra. Vártam és vágytam. Számoltam a hátralévő napokat. Csekkoltam a weboldalát. Néztem a fényképeit és a videóit. Majd eljött a tegnap. Ott voltam. Ő is ott volt. Nem értettem. Ő jól érezte magát. Bennem űr volt. Nem inspirált. Nem lelkesített. Nem idegesített. Ő most ilyen volt. Én most ilyen voltam. Elmaradt a lényeg. Szokásos bull shitek. Új, divatos frázisok puffogtatva. Nárcizmus. Önelégültség. Hígitott almalé a nektár helyett. Megváltoztam. Kevés lettél már. Sajnálom. Amit adtál, köszönöm. Már nem foglak keresni. Vigyázz magadra. (A TEDx Danubiáról írtam)