Bejegyzések

forma címkéjű bejegyzések megjelenítése

Biztonságot mindenkinek!

Kép
Ma egy szakmai kerekasztal-beszélgetésre voltam hivatalos,  egy kb. 1000 résztvevős konferencián. Ez utóbbi számot közvetlenül a beszélgetés megkezdése előtt tudtam meg, így egyből elmúlt a hasogató fejfájás, amivel ébredtem, s már kávéra sem volt szükségem. Véletlenek nincsenek, erre már az egyik asztaltársammal  az előadói szobában folytatott  beszégetésen rájöttem, amit aztán maga a konferencia csak megerősített.  Éppen kiváló gyakorlatunkat mutatom be, s beszélek boldogan látássérült világjáró munkatársamról, mire az említett kolléganő rávágja, hogy náluk is van egy  munkatárs, aki szintén fogyatékkal élő, s 18 nap alatt tandemmel 1800 km-t kerekezett. Persze kiderült, hogy az ő munkatársa és az enyém nemcsak a tandemen egy pár, hanem a mindennapi életben is. Asztaltársaságunk harmadik tagja, zárószóként annyit mondott:  biztonság, biztonság, biztonság. Utolsó hozzászólóként,  megadatott az a lehetőség, hogy afféle útravalóként erre ...

Tolerancia

Hányszor halljuk ezt a szót, sőt mi több mondjuk ki magabiztosan magunkról, hogy milyen toleránsak vagyunk. Aztán valamit hallunk, látunk, megélünk, s kiderül tolerancia nem több, mint egy szép szlogen. Legcifrábbakkal illetném azt  nagypapát, aki a női öltöző bejáratát elállva "legyen szíves elengedni" kérésemre, "menjen a fenébe" szavakkal válaszol.  Nézzük a filmet, s a két fél szempontját látva minden érthető. Nem ítéljük el az egyiket, s nem pártoskodunk a másik mellett. A kettő fél adja ki az egészet. Kettőn áll a vásár- ahogy a közmondás is tartja.  Mihelyt azonban az életünkről van szó, a másik egyből céltábla lesz. Bepasiztál! Kurváztál! - ordítjuk oda, mikor fény derül a másik sunyi kis titkaira. De mi is fáj valójában? Az, hogy a másik valakivel jobban érzi most magát, mint velem? Urambocsá, velem is egykor nagyon jól érezte magát. Továbbmegyek, velem csalta akkori partnerét.  Vagy az fáj, hogy kivette a kezemből a sorsom irányítás...

A királylány és a béka

Kép
Ötéves lányom igazi világpolgár. Hiába csepegtettem gyermekkorom kedvenc meséit, rajzfilmjeit, leragadtunk Anna Petinél  (jajj) és átváltottunk mindenre, ami Disney, Pixar vagy Dreamworks. Természetesen a Disney-hercegnők viszik a pálmát, a maguk habos-babos, tömény giccsparádéjukkal. Így került sor  a Hercegnő és a béka című, kissé kitekert, néhol megerőszakolt, s horrorelemeket is felvonultató opuszra. A történet  kedvenc amcsi városomban, New  Orleans-ban játszódik. Van itt elkényeztetett gazdag fehér lányka a maga fekete és szegény barátnőjével, aki alig várja, hogy megnyissa saját éttermét. Természetesen a hitelezők nem neki szavaznak bizalmat, a lányka összetörik. Kényeske barátnéja vigasztalásképpen ráadja egyik meseszép báli ruháját, s itt kezdődik a kalamajka. Egy béka kerül elő, ki csókot kér. A béka egy megvuduzott csóri herceg, aki reménykedik a hercegnő megváltó csókjában.  Csók el is csattan, s a hercegnő-pincérlányból is kis zöld, nyálkás ...

Túl sok a hangjegy

Valahonnan ismerősen cseng a fenti mondat. Lássuk csak, honnan is vettem.... hm Milos Forman Amadeus c. filmjéből.  II. József vágja drága jó Wolfie fejéhez, hogy azért nem jó a darab, mert túl sok a hangjegy benne.  A metsző szavakat intrikus szürke eminenciások suttogták a felvilágosult uralkodó fülébe, aki befolyásolható  lévén nem is mulasztott el a kellő időben megejteni. Ritkán hallgatok rádiót, ha mégis, akkor is Klasszikot, Bartókot.  Jó egy éve kaptam rá a komoly zene aktív hallgatásának. Addig azt felvágásnak, úri huncutságnak tartottam.  Korábban el sem tudtam képzelni, mit lehet rajta szeretni. Természetesen voltak kedvenceim, de aztán ennél a pár  kötelező iskolai darabnál megálltam. Egy éve történt valami. A MUPA vendége volt Jevgenyij Kiszin zongoravirtuóz.  Olyan katartikus élményben volt részem, amit szavakkal nem tudok leírni. A darab, a művész és a zongora eggyé vált egy teret és lelekeket betöltő  hatalma...

Bölcsességek

"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd." Gandhi "Csak a kiskutyák ugatnak. A nagyok cselekszenek." Láma Ole Nydahl

Kell-e az orgazmus?

Na, ez meg milyen kérdés? És egyáltalán,  mit keres itt? Ilyen emelkedett témák közé, hogy kerülhet a  hús maga? Meg különben is, a kérdés költői. Naná, hogy kell. Végre valami jó ... Ennyi sikerélményem má' hadd legyen, ... Kieresztem a gőzt, egész nap szétgályáztam magam. Ellazulok - szinte egészen  belegebedtem, hogy minden úgy menjen, mint a könyvekben/filmeken. Végre látja ez a kiscsaj, hogy nálam jobb pasit úgysem talál... úgy odavarrtam, hogy még most sem kap levegőt. Végre látja, mit is veszíthet...Michelle Wild jöhet tanulni! Mozi, mozi, mozi... ego, ego, ego... Első kérdésre a válaszom: miért ne? Az, hogy a spiritualitásról, a bennünk élő buddha-tudatról írok, nem azt jelenti, hogy tagadom a testet, az anyagot.  A kettő ugyanis együtt jár. Mindannyian azért születünk fizikai formába, mert a  tudat csak így tud élményeket, tapasztalatokat gyűjteni. Így tud  fejlődni, míg megszabadul. Forma és a tudat együtt jár. Tudat maga az ü...