A Menedzser és a Spiritualitás II. – Légy jelen! - másodközlés

Az alcímet a FISH! kultikussá vált menedzsment filmből kölcsönöztem. Biztosan sokan ismerik közületek a Seattle-i halpiac egyik,  szokványosnak cseppet sem nevezhető boltját. A srácok egész nap bolondoznak, dobálják egymásnak a halakat, viccelődnek, évődnek a vásárlókkal és a turistákkal.
Amikor megkérdezték őket, hogyan is alakult ez ki, akkor az egyik válasz az volt, hogy minden döntés kérdése. ÉN döntöttem, hogy halat fogok árulni. ÉN döntök nap, mint nap, hogy most jól vagy rosszul kívánom magam érezni. Ekkor jön a fókusz.
Ha alapvetően jól szeretném tölteni az (munka)időmet, akkor ez az érzés, cél fogja meghatározni a napomat. Ha  rossz napot szeretnénk, akkor bizony minden egyes pillanatban azt fogom lesni, hogy hol van valami „disznóság”, ami elveszi a kedvemet, vagy éppen kibe köthetek be. Mindkét út és annak eredménye garantált. Viszont nem mindegyik jár együtt az aktív jelenléttel.
A halpiacos srácok példája jól mutatja a pozitív célkitűzéshez kapcsolt jelenlétet. Tudatosítom mit szeretnék, és mindig arra irányítom a figyelmemet, amit csinálok.
A negatív elvárásoknál is megvan az erős fókusz, mégsem beszélhetünk jelenlétről.
Miért?
Ahhoz, hogy igazán pocsékul érezhessük magunkat a múltban, annak vélt sérelmeiben kell dagonyázni. Ilyenkor jön a harag, a düh, ami a lehető legnagyobb luxus. Megjelenik  az önsajnálat, mások okolása, bűnbakkeresések, a mi lett volna-elképzelések: „- Ha ezt a Galuska-Galagonya-Galambom megérhette volna!” – De nem érte meg!”
Rossz érzések másik tipikus megjelenési területe a jövő. Jól rácsavarodunk egy problémára, beleéljük magunkat az esetleges –minél szörnyebb-, végkifejletekbe, és szinte élvezzük, hogy szenvedünk.
Tehát, amikor a múltban vagy a jövőben tobzódunk, akkor nem biztos, hogy jajdejól érezzük magunkat. Megfordítva, akkor érezzük igazán jól magunkat, amikor az ITT és MOST-ban vagyunk. Amikor átéljük a pillanatot, csak az létezik: a tiszta történések, „ahogy a dolgok vannak”, s nincsenek érzelmek, képzetek, koncepciók.

Munka? Magánélet? Egyensúly? Itt? És pont most?  Lehetőleg mind együtt? Állandóan potyognak az emailek, csöng  a telefon, kollégák jönnek adhoc igényeikkel és még a főnök is jól leteremt, hogy miért nem haladok tempósabban. Otthon a gyerek csak magának követel, és apukának is kéne egy kis simogatás.

Általános nehézség, hogy    a meditációban megtapasztalt csendet, tiszta tudatot hogyan lehet átvinni a mindennapok pillanataiba. Meditációt követően ugyanis hamar visszatérhet a hétköznapok  rossz érzése: fusztráció, elkeseredettség, harag, közöny. Azaz, újra kizökkenünk a jelenből. 

Ilyenkor legjobb módszer, hogy távolságot tartsunk, és úgy nézzük érzelmeinket, mintha a moziban egy filmet néznénk. Lássuk csak mi van most!
Most éppen ideges vagyok. Izgulok, mert attól tartok, hogy nem fogom befejezni HOLNAP (!) időre  a munkámat. Villámcsapásként ér a felismerés: még el sem kezdődött a holnap, de már koncepciókat gyártok, szinte ráállítom magam, hogy nem fog sikerülni. Huhhh, ez gáz. Mi kellene ahhoz, hogy megnyugodjak? Tudni, hogy végezni fogok, meg tudom csinálni. Mi kell ahhoz, hogy megcsináljam? Készítsünk egy gyors listát. Hé, hát minden feltétel adott! A
mikor eljön a feladat elvégzésének ideje, átveszem, hogy mit szeretnék csinálni, hova szeretnék eljutni. Ezzel az alig egy perces koncentrációval máris a jelenbe viszem és ott is tartom  a gondolataimat. Nemcsak, hogy elkészülök, de még élvezem is az alkotás folyamatát.
S mi volt a kezdő lépés? Az, hogy empatikusan közelítettem saját magamhoz. Odafigyeltem magamra, az érzéseimre. Felismertem zavaró érzelmeimet,  szükségleteimet, majd bíztam, s megtapasztaltam saját énem lehetőségeit. S a végén elégedettség töltött el, hogy sikerült, megcsináltam!

OK, de mi van, ha van valami a múltban, amin nem tudok átlépni és folyton visszarángat? – Folyt. köv.