Bejegyzések

Párkapcsolat címkéjű bejegyzések megjelenítése

A lista - 2.

Ahogy ígértem, folytatom morfondírozásomat a 77 pontos elvárási listáról . Szinte hallom, ahogyan kérditek, mégis mi a bajom azzal, hogy vannak elvárások. A kérdés az, hogy a személlyel vagy a kapcsolattal szemben van az elvárás . Ez nagyon fontos, mondhatni vízválasztó pont. Amíg a partneremre vonatkozóan vannak az elvárásaim , azzal egy kettős helyzetbe kerülök.  Egyrészről kontrollálni kezdem  a másik embert: valóban megfelel az elvárásaimnak, valóban olyan, mint amilyennek szeretném, hogy legyen.  S jaj neki, ha nem olyan!  Ekkor ugyanis megyek a következő célszemélyre, ha ő sem olyan, akkor a következőre. Mindig lesz következő!  Ez a helyzet az én belső bizonytalanságomról szól, arról, hogy míg valakivel vagyok - akiről sorban derül ki, hogy nem teljesíti az elvárásaimat, azaz nem elég jó-, megjelenik a félelem, hogy lemaradok egy másikról. Mondjuk az igaziról. Az igazi utáni maratoni futás pedig érzelmi kiégéshez vezet.  Másrés...

A lista

A múlt év utolsó napjaiban  futottam bele egy ismerősömmel készült reggeli interjúba.  A műsorvezetőt lapokból, portálokból ismerem - vagyis egyszer mellettem állt az Üllőin a rendőrlámpánál-, egy műsorát sem volt szerencsém megnézni. Mielőtt kérditek: van TV-m előfizetéssel csak épp sorozatokat és (rajz)filmeket nézek rajta, hiradót, reggeli műsort nem.   A sztereorip agyammal leírtam a műsorvezetőt egy klasszikus wannabe-nek, aki attól híres, hogy híres.  Most viszont meglepődtem, ugyanis emberünkből kitört párszor a coach. Stílusát nem nevezném non-direktívnek, inkább provokatívnak, a személyes példaként hozott tükör is inkább ez utóbbinak volt az eszköze.  Lényeg: a műsoron jól szórakoztam … miután túlvoltam az első felinduláson.  Bevallom, az interjú valamit megnyomott bennem, nemhiába lettek érzelmi reakcióim. A műsorvezető vendége volt egy  ismert show-man. Többször voltam előadói estjein, volt lehetőségem beszélgetni vele: szim...

Ajtók

Negyven felett már nem úgy van, hogy ahol egy ajtó bezáródik, ott egy újabb nyílik.  Negyven felett ez úgy van, hogy egy bezárt ajtóval több.  Nem így látja, Helga? Letettem   a telefont és vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból.  A kép elkeserítőnek és sötétnek tűnt. Hányszor hallani, hogy negyven az már a B-oldal, és hogy itt már nincs esély jóformán semmire. A cégek már nem kérnek a negyven feletti alkalmazottakból, pedig tapasztalban, tudásban bővelkednek,  tudnak és akarnak is tenni.   A párkapcsolatokról nem is beszélve. A negyvenes férfiak, ha házasok, max. félrelépésben gondolkodnak, ami rossz hír a szabad vegyértékkel rendelkező harmincas nők számára. Azon nők számára, akik előbb-utóbb gyerekektől hangos családi fészket, társadalmilag is elfogadott biztonságot akarnak. Ha már nem házasok a férfiak, akkor a múlt házasság - elsősorban gyerekek, másodsorban a már mást szerető asszony-,  felett keseregnek, s lega...

Vörös és fekete

 „Szeress kit szerethetsz, csak hűtlen sose légy." Egyik kedvenc női lapom címlapcikke miről másról szólna, mint a férfi-nő dinamikáról, azon belül is a korkülönbségekről. Ezúttal a nők javára. Merthogy a korkülönbség nem újsütetű dolog, mindig is létezett. Teljesen elfogadott, hogy a férfinak pár évvel idősebbnek kell lennie. Nincs már abban semmi kivetnivaló, ha az ötvenes pasas huszonéves lánnyal villant. Láma Ole 70 felett  újra nősült, egy nála évtizedekkel fiatalabb nőt vett el. És akkor mi van? Így kell ezt csinálni! Micsoda tökös csávó! Viszont az már fura, ha Hugh Jackman a nála tizeniksz évvel idősebb nejével mosolyog a kamerába, s Pierce Brosnan is mennyit hallgatott gömbölyű felesége miatt. Mindketten kaptak hideget-meleget csak mert kilógnak a sorból és nem férnek bele a konvenciókba. A filmvilág két legjobb pasija ilyen vállalhatatlan nőkkel? Miért? Amikor válogathatna a szebbnél-szebb és fiatal és vékony csajok közül?  Kérem ez botrány! 
 Vagy itt va...

Megmentősdi

Egyre gyakrabban találkozom azzal az esettel, hogy beszélgetőpartnerem arra vár, hogy megmentsék vagy ő mentesen meg valakit . Ez utóbbi inkább nőkre jellemző: majd én leszek az a királylány, aki királyfivá csókolja a kis békát , aki mindezért hálás lesz, szeretni fog és soha el nem hagy (értsd: függ tőlem!) Áldozat - megmentő ezeket a szerepeket mindannyian eljátszuk életünk során. Sír a szegény én, hogy őt  elutasították elhagyták nem kellett nem volt (elég) jó megalázták becsapták, hazudtak neki cserben hagyták Mindegyik minta az első 3 életévig vezethető vissza, amikor is anyánk vagy apánk, azaz életünk eső szerelmei valamit tettek vagy nem tettek és agyunk a fenti felsorolás valamelyikének vette az esetet. Ezek a minták azonban folyamatosan előjönnek: munkában, de leginkább a párkapcsolatainkban. Kedvesünktől várjuk azt, hogy megoldja az életünket. Betoppan és onnantól minden könnyebb lesz. Röpködnek a galambok, sétálnak a rózsaszín flamingók, lufik szállnak, és h...

Para, para 3.

Szex és erőszak Megint találtam egy megosztást a Face-en, ami elgondolkodtatott és bele is illik a Para sorozatomba. Milo Manara grafikáiról van szó, aki a történelmi korokat meglehetősén egyszerűen mutatja be. Fő karakterek, fő sémák és persze a szex. Pontosabban szex és erőszak, kéz a kézben. Aztán itt van korunk nagy spirituális írója, Coelho úr. Emberek milliói cuppantak rá mű spirituális bullshitjeire műveire. Instant megvilágosodás mindenkinek. 
Most úgy tűnik, vagy megirigyelte a pornó világát, vagy pedig rájött, hogy még mindig nem keresett eléget. Nosza, sebtiben nekiállt szado-mazo könyvet írni, nehogymár ne ő legyen a legolvasottabb a világon. A modern útkereső főhősnője szexel, nem is akárhogy. Hol hódít, hol behódol, s halad az szexualitás egyre mélyebb bugyrain át az önmegismerés és szabadulás(?) felé.  Szex és erőszak, kéz a kézben. Vajon mi a titka ezen könyvek népszerűségének, immáron évszázadok óta? Gondoljunk Sade márki sokszor gyomorforgató í...

Para, para ... 2.

Faszparája márpedig mindkét nemnek van. Részint azért, mert mindegyik kapcsolatba kerül eme nemes testrésszel. Míg a férfiak össze vannak vele nőve, addig mi nők lízingeljük. Kölcsönbe kapjuk, s súlyos árakat fizetünk az általa okozott gyönyörért vagy éppen szenvedésért. Biologikusan már írtam arról, hogy milyen tünetekkel gazdagodunk , ha partnerkapcsolati gondjaink vannak. Paráinkat illetően mi sem vagyunk jobb helyzetben a pasiknál. Merthogy, fiatal vagyok öreg vagyok csúnya vagyok nem vagyok elég jó nő buta vagyok kövér vagyok sovány vagyok nem vagyok izmos nem elég gömbölyű és feszes a fenekem túl kicsi a mellem, mínuszos kosár kell túl nagy a mellem, és nagyon fáj a hátam körte formájú a mellem alma formájú a mellem lóg  a mellem nagy a hasam nem szép a puncim, mert Gioconda Godess-ére azt mondták  srácok, hogy na igen, az ám a szép punci Mindegyikre van megoldás. 
 Diplomák és kurzusok halmozása. 
 Útkeresések, ashramok, elvonulások, spirituál...

Para, para ..... 1.

... Faszpara Az ötlet egy facebook hozzászólásból született, melyre csak egy hosszabb riposzt keretében tudtam volna válaszolni. Így maradt a jó öreg blog, mely kellő teret enged agymenéseimnek. Faszpara - ez a kifejezés egy Élő Önvizsgálatokkal foglalkozó Faciltátor Barátomtól származik, s leírja tökéletesen azt a csomagot, azt a puttonyt, amit férfiak és nők egyaránt cipelnek. Mivel e nemes testrész a férfiak része, így velük kezdem. Pénisz, Jancsi, Hancúrléc, Kukac, Farok, Fasz - minden nyavalya forrása, merthogy kicsi (pornófilmek szerszámaihoz képest, a legtöbb pénisz annak tűnik) - csajok elfutnak nagy  - csajok elfutnak vékony vastag nem szép aszongyák szép nem áll fel feláll, de nem elég kemény lekókad, pont amikor legnagyobb szükség lenne rá (értsd a csaj orgazmusa előtt) az erekció szöge nem megfelelő túl hamar elmegyek nem tudok elmenni nem azt csinálja, amit ÉN akarok - azaz nem akkor és arra áll fel, önálló életet él, s nem úgy tesz, ahogy azt ...

Italiano vero - 2

Uraim, most ingyenkócsing következik.  Tessenek tanulni az olaszoktól, s nem rinyálni, hogy  nem lehet manapság csajozni.  Mint már írtam, többen ledöbbentek, hogy Szicíliába megyek egyedül. Gyorsan a pasikra terelődött a szó, lévén szőke európai nő egyedül arrafelé ...több, mint pikáns. Az, hogy egy nő egyedül utazik meglepő. Nem kicsit, nagyon.  Ragusában egy észak-olasz hölgy teljesen kiakadt, majd gyorsan osztani is kezdte a tanácsait, hogy mire figyeljek, mert hogy "ezek" (értsd a helyiek) aztán borzalmasak!  Megnyugtattam, hogy itt-tartózkodásom során egyetlen atrocitás sem ért.  Nemhogy tiszteletlenek, hanem kifejezetten tisztelettudóak voltak velem szemben.  Míg hazánk erős hímjei vagy nem mernek kezdeményezni, vagy csak  megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után kellően bátrak és taplók - s ekkor már nekünk nem kellenek-, addig az olaszok (és más nyugat-európaiak) könnyen és görcsölés...

Csábítás és játék

Kép
Ma reggel   a lányokkal telekocsiztunk a szupervíziós képzésünk utolsó idei összejövetelére. Az ideit úgy értem, hogy máris eltelt az első tanév, s lám mi itt ülünk a képzésünk közepén - szigorlat előtt. Dedike zenét hozott: amit ő már és a párj még meg bír hallgatni. Igazi bugyicsusszantós dallamos amerikai rock-ot, mégpedig a válltöméses, tupíros nyolcvanas évekből.  A portás bácsi nem igazán tudott mit kezdeni a csápoló és gurgulázóan kacagó lánycsapattal, így gyorsan beengedett bennünket. Innentől a jókedv adott volt - legalábbis, ami engem illetett. Aztán napközbenkiszúrtam  egy magazin hátsó borítóját.  Hirdetés, szép női virgácsokkal és az alábbi szöveggel: …..így a csábítás csak játék neked. Óhatatlanul elindultak a vezérhangyák. Csak játék…. A játék a legkomolyabb dolog a világon.  A játék, ugyanis végigkíséri az életünket nullától 120+ éves korunkig. Játék, ami lehet szókereső, kártya, bújócska, vagy már sport. ...

Újabb interjú

Kép
Olvassátok el Vass Virág és Steiner Kristóf beszélgetését. (szintén Elle magazin)