Ádámka avagy az itt és most - másodközlés
Májust sem úsztuk meg betegség terén. Egyik délutáni alvásól lázasan, fájó torokkal ébredt. Diagnózis tüszős mandulagyulladás, javallat 10 nap antibiotikum. Fülembe csengtek a László Kórház orvosának szavai: három napig várni, majd csak ha indokolt lehet antibiotikumot adni. Így kolléganőmnek hála irány a homeopata gyerekorvos, s láss csodát: másnaptól a gyermekem már láztalan, 3 nap elteltével pedig teljesen tünetmentes volt. Ettől függetlenül mentünk a kontrollra referálni – és mit ad Isten -, Ádámkával találkozni. Merthogy ő is bekötött torokkal várta ki sorát a háziorvosnál.
Ádámka, a maga 5 évével, kék szemével és szőke hajával Noémi lányom számára a FÉRFI. Ez már az első alkalommal kiderült, amikor Ádámka megjelent a váróban és olvasni kezdte a kartoték szekrényén lévő betűket és számokat. Lányom, aki addig az ölemben pihegett, hirtelen felpattant. Végre valaki, aki szintén ismeri a számokat és betűket! És még jó pasi is. Több se kellett, a kisasszony a következő pillanatban már Ádámka anyukája mellett ült és falatozott a kisfiú uzsonnájából. A kontrollon a helyzet csak fokozódott: régi ismerősökként üdvözölték egymást, bújócskáztak, számoltak, rohangáltak és falatoztak. Amikor egy újabb kisgyerek szeretett volna csatlakozni a kis kompániához, egyszerűen elzavarták. Ott és akkor csak a jelen, és annak önfeledt játéka volt. Ádámka nem egyedi jelenség, bölcsiben ott van Bene, Andris, Dudi és Ambrus. A játszótéren, Balázs, András és számon tartani is képtelenség. Ami állandó, az a jelen, a MOST megélése, az önfeledt játék, szórakozás, s ehhez mindig akad megfelelő játszótárs.
Gyakorló buddhistaként ekkor jött a felismerés: gyermekem az állandó mostban van. Minden percet megél, átél. Az érzelmek és gondolatok csak jönnek-mennek, nincsen bűntudat a múlt és nincsen aggodalom a jövő miatt. Ez a boldog, önfeledt gyermekkor talán eltart az iskoláig. Onnantól jön az állandó jövő miatti stressz: holnap dolgozat, felelés, jövő héten fellépés, egy hónap múlva verseny – készülni, készülni a holnapra, a jövőre. A ma, a most élménye eltűnik, s majd egész felnőtt korunkban azon leszünk, hogy ezt a MOST-at újból megéljük - és nemcsak a kishalál pillanatában. Vágyunk rá, hogy végre belefeledkezhessünk a jelenben, a pillanatnyi élménybe, hogy az beszippantson bennünket, feledtetve a múltat és jövőt.
Egy ilyen pillanatról írt Nagy-Hegyi Richárd blogbejegyzésében, mely arra inspirált, hogy megkérdezzem kreatívunkat. Jó pár hónapja álltunk neki egy közös, kreatív projektnek, de valahogy nem is haladtunk és nem is kaptuk tőle azt a színvonalú munkát, amit már megszoktunk. Szünetet rendeltem el. Majd 2 hónap elteltével újra megkerestem egy nagyon precíz kreatív brieffel: gondoljuk újra a projektet. Két hét múlva egy csodát kaptunk tőle. Fókuszcsoport a kreatív brief kulcsszavait mondta vissza. Döbbenten néztük a vezetői értekezleten előadott prezentációját. Mindenkinek leesett, hogy itt valami új történt, valami más kezdődik. Amit látunk, az nemcsak szép, harmonikus, hanem több: egy életérzés, amivel minden munkatársunk azonosulni tud.
Mivel egy kerületben lakunk az egyik tárgyalás után hazavittem, s közben kérdeztem, hogyan született meg ez a képi világ. Elmondta, hogy mindig talál a corporate brandbook-ban egy olyan formát, amibe belekapaszkodhat. Ezután órák hosszat játszik a formával. Ha megakad vagy elfárad, szünetet tart, majd ha kedve tartja folytatja. A kreatív folyamat része az izgalmi szint emelkedése. Ahogy egyre izgatottabb, úgy lép egyre magasabb, alkotó rezgésszintre és ennek arányában formálódik, fejlődik a koncepció, míg azt mondja: kész, ez az! Ez a FLOW. Az önfeledt pillanat, a MOST, amikor az alkotó és alkotás egy és ugyanaz. Ami kint, az bent.
Teremtés történik.
Tovább játszottam a gondolattal, hogyan lehet megélni a MOST-ot és kizárni a múlt és jövő eseményeivel kapcsolatos érzelmeket. Láma Ole Nydahl azt mondja, engedd a tolvajt az üres házba. Na jó, de hogyan? Hogyan tudok eltávolodni a számomra kellemetlen helyzetektől, emlékektől, a jövőn való rágódástól? Hogyan lehet MOST-ban élni? Véletlenek nincsenek, kezembe került Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő c. könyve. Kulcs a tudatosság: arra figyelni, arra fókuszálni, ahol és amiben vagy. Ráhangolódni a cselekvésre, a látott-hallott, olvasott élményre, melyet a megnyílás és az energiaszint növekedése követ. Eltűnik ekkor az ego, s előjön a valódi, felszabadult, önfeledt és korlátok nélküli én. Nincsenek kérdések, nincsenek kérdőjelek és nincs szükség külső megerősítésre egoprotézisre. Ekkor eltűnik a dualitás, nincsen jó vagy rossz és nincsenek miértek. Minden van, és úgy van, ahogy annak lennie kell. A másik olyan, amilyen; és te már nem akarod az elképzelésednek megfelelőre színezni.
Mindezt a gyerek ösztönösen tudja. Az evés az evés, a játék az játék, a tánc az tánc. Ő nem ítél, hanem elfogad olyannak, amilyen vagy és feltétel nélkül szeret. Nem követeli, hogy változz meg, legyél, szebb, jobb, okosabb. Neki úgy vagy jó, ahogy vagy. Csak vele légy, amikor kéri. Úszik az árral és boldog.
Akkor most kinek is kell tanulnia?
Gyakorló buddhistaként ekkor jött a felismerés: gyermekem az állandó mostban van. Minden percet megél, átél. Az érzelmek és gondolatok csak jönnek-mennek, nincsen bűntudat a múlt és nincsen aggodalom a jövő miatt. Ez a boldog, önfeledt gyermekkor talán eltart az iskoláig. Onnantól jön az állandó jövő miatti stressz: holnap dolgozat, felelés, jövő héten fellépés, egy hónap múlva verseny – készülni, készülni a holnapra, a jövőre. A ma, a most élménye eltűnik, s majd egész felnőtt korunkban azon leszünk, hogy ezt a MOST-at újból megéljük - és nemcsak a kishalál pillanatában. Vágyunk rá, hogy végre belefeledkezhessünk a jelenben, a pillanatnyi élménybe, hogy az beszippantson bennünket, feledtetve a múltat és jövőt.
Egy ilyen pillanatról írt Nagy-Hegyi Richárd blogbejegyzésében, mely arra inspirált, hogy megkérdezzem kreatívunkat. Jó pár hónapja álltunk neki egy közös, kreatív projektnek, de valahogy nem is haladtunk és nem is kaptuk tőle azt a színvonalú munkát, amit már megszoktunk. Szünetet rendeltem el. Majd 2 hónap elteltével újra megkerestem egy nagyon precíz kreatív brieffel: gondoljuk újra a projektet. Két hét múlva egy csodát kaptunk tőle. Fókuszcsoport a kreatív brief kulcsszavait mondta vissza. Döbbenten néztük a vezetői értekezleten előadott prezentációját. Mindenkinek leesett, hogy itt valami új történt, valami más kezdődik. Amit látunk, az nemcsak szép, harmonikus, hanem több: egy életérzés, amivel minden munkatársunk azonosulni tud.
Mivel egy kerületben lakunk az egyik tárgyalás után hazavittem, s közben kérdeztem, hogyan született meg ez a képi világ. Elmondta, hogy mindig talál a corporate brandbook-ban egy olyan formát, amibe belekapaszkodhat. Ezután órák hosszat játszik a formával. Ha megakad vagy elfárad, szünetet tart, majd ha kedve tartja folytatja. A kreatív folyamat része az izgalmi szint emelkedése. Ahogy egyre izgatottabb, úgy lép egyre magasabb, alkotó rezgésszintre és ennek arányában formálódik, fejlődik a koncepció, míg azt mondja: kész, ez az! Ez a FLOW. Az önfeledt pillanat, a MOST, amikor az alkotó és alkotás egy és ugyanaz. Ami kint, az bent.
Teremtés történik.
Tovább játszottam a gondolattal, hogyan lehet megélni a MOST-ot és kizárni a múlt és jövő eseményeivel kapcsolatos érzelmeket. Láma Ole Nydahl azt mondja, engedd a tolvajt az üres házba. Na jó, de hogyan? Hogyan tudok eltávolodni a számomra kellemetlen helyzetektől, emlékektől, a jövőn való rágódástól? Hogyan lehet MOST-ban élni? Véletlenek nincsenek, kezembe került Dr. David R. Hawkins Erő kontra erő c. könyve. Kulcs a tudatosság: arra figyelni, arra fókuszálni, ahol és amiben vagy. Ráhangolódni a cselekvésre, a látott-hallott, olvasott élményre, melyet a megnyílás és az energiaszint növekedése követ. Eltűnik ekkor az ego, s előjön a valódi, felszabadult, önfeledt és korlátok nélküli én. Nincsenek kérdések, nincsenek kérdőjelek és nincs szükség külső megerősítésre egoprotézisre. Ekkor eltűnik a dualitás, nincsen jó vagy rossz és nincsenek miértek. Minden van, és úgy van, ahogy annak lennie kell. A másik olyan, amilyen; és te már nem akarod az elképzelésednek megfelelőre színezni.
Mindezt a gyerek ösztönösen tudja. Az evés az evés, a játék az játék, a tánc az tánc. Ő nem ítél, hanem elfogad olyannak, amilyen vagy és feltétel nélkül szeret. Nem követeli, hogy változz meg, legyél, szebb, jobb, okosabb. Neki úgy vagy jó, ahogy vagy. Csak vele légy, amikor kéri. Úszik az árral és boldog.
Akkor most kinek is kell tanulnia?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése