Helga blogja életről és egyebekről

Újból előszedtem a Mátrix trilógiát. Egyrészt kedvem lett hozzá, másrészt teljesen kiesett, hogy miről is szól. Az első rész még megvolt, de a folytatásokra most, a negtekintés után sem emlékeszem igazán. Nem fogok belemenni az elemzésbe, míg az első rész gondolatiságában, vizualitásában is formabontó volt, addig a folytatások mondandója elapadt, képi világa pedig már “megszokott” lett.  Emlékszem tíz éve micsoda nagy bumm volt a Mátrix. Buddhista társaim visitoztak Ole előadásán felvetített filmen, hogy végre itt van, most már akkor mindenki tudni és érteni fogja, hogy a világ csak egy káprázat, egy álom. Arra azonban kiváncsi lennék, hogy ők ezt azóta értik is vagy csak továbbra is szajkózzák, mert így vagyon megírva.  Ugyanis a film tele van buddhizmusra utaló mondatokkal, motivumokkal. Például a káprázat világa, ami nem más, mint tudatunk (inkább) nemtudásunk kivetülése. Kérdés, hogy kik is vagyunk, egyáltalán létezünk, vagy csak az emberiség kollektív tudattalanjának vag

Férjemmel éppen arról beszélgetünk, hogy - szerintünk-, milyen jó is most gyereknek lenni. Egyrészt itt ez a bődületes  kínálat, minden mi szem-szájnak ingere, ugyanaz a játék a valóságban és a cybertérben is elérhető. iPhone, iPad, I paid.... igen csak pénz legyen. Aztán a töménytelen sok csatorna ( “ha nem tisztítanak rendesen, árad a mocsok”) , mesefilmek tömkelege, s mégis  ha a Vízipók megy, a gyereket műteni lehet  a nézése közben.  Bezzeg a mi időnkben. Vártunk. Türelmesen vártunk az alkalmakra: szülinap, névnap, karácsony, amikor játékot kaptunk. Gyereknapra, húsvétra csokit, vattacukrot. Ha adódott egy búcsú, akkor apa lőtt két pálcáért valami borzalmas gagyit, ami szinte bontatlanul ment a szemétbe. Az akkori kínai is mennyivel másabb (pocsékabb) volt, mint a mostani. És már akkor is hogy utáltam. Azóta viszont van minden.  A pozsonyi vagy prágai elővárost látván azt hisszük Budaörsön vagyunk. Egyenboltok, egyenkínálat. Uniformizálódó világ. A különbség annyi, hogy