Helga blogja életről és egyebekről

Nemrégiben ismét megkaptam az „örök kérdést“, miszerint nekem mindig jó kedvem van, merthogy nem igazán látni levertnek, szomorúnak, s ezt hogy csinálom. A helyzet az, hogy mint mindenkinek, így nekem is vannak mélypontjaim, az más kérdés, hogy mennyire teszem ki az ablakba, s terhelem vele a környezetemet. Ezekbe belenézek, beleengedem magam: hagyom őket életre kelni, megélni saját magukat. Ha sokáig nézel a mélységbe, az előbb-utóbb visszanéz rád, idézem fel Nietzsche gondolatát. Igen, a mélység beszippant. Teret és időt kell neki adni. S hogy a mélység ne szippantson be, szigorúan limitálom az önsajnálat idejét: max. két óra hosszat vagyok hajlandó szenvedni. A fájdalomnak van helye, és ideje,   s ha engedem megélni, a két órán belül szépen magától el is vonul. Ismét év vége van,  túl vagyunk az átjárókban bővelkedő mindenszenteken és haladunk az adventi időszak felé. Itt az ideje az önreflexiónak és az introspekciónak, a mélybe nézésnek. Tizenhárom éve hoztam két...

Valami van a levegőben. Valami történik. Emberek jönnek-mennek, tették ezt eddig is, csak most nagyobb intenzitással. Kérdések merülnek fel, meddig hazudhatunk? Másoknak, és leginkább magunknak.   Kapcsolatok alakulnak   ki és át, s születnek meg döntések.    Mikor,   ha nem most?   Ki,   ha nem én?   A legfrissebb esemény, ami megérintett és mélyen elgondolkodtatott, egy régi ismerősöm –mondhatni Barátom-, vallomása. Hozott egy döntést, s kiállt. Coming out. Rádöbbent, hogy szerelem nem nemek között, hanem két ember, két lélek között  születik meg . Felnézek rá.   Tisztelem.   Nem könnyű   felvállalni egy olyan közegben, ahol az intolerancia napi szinten egyre erősebb, ahol megmondják milyennek kell lenned, anyaként, apaként, férfiként, nőként, emberként. Különben   jön a mások szemében felizzó gyűlölet, a mutogatás és a billog. Ilyen, olyan, amolyan vagy. Deviáns. Bűnöző. És leginkább bűnös.  ...

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni Harsogja a tömeg az Anna & the Barbies énekesnőjével. Gondolkodom, én vajon mit tudok majd mesélni. Nagyapáim megszöktek a frontról. Nagyanyámat a vetett tornyos ágyban és kemencében rejtették el a szovjet katonák elől. Apám temetői bandázásai, sport- és katonaélményei nemegyszer kikészítették rekeszizmaimat. Mi lett volna, ha nyugatra születik?  Woodstockról is lenne tuti sztorija.  Mit mesélhetek én ehhez képest? Meséljek arról hogyan kerültem bele a jókislányvagyok dobozba. Mert a jókislányok a mennybe mennek. Idővel megtanultam, hogy a rosszak ahova csak akarnak. De mi a jó és a rossz? Elhittem, hogy jó:  Tanulni, szót fogadni, kitűnőre érettségizni, ösztöndíjasnak lenni, diplomát halmozni, jó állást megcsípni.  Mesélhetek a kpi-kről, bsc-kről, jól sikerült teljesítmény értékelésekről, fiziemelésekről és előléptetésekről. Jól megírt szakmai cikkekről, interjukról. És persze az első label-cuccok megvételékor érzett ...

Nem a ruhából. Sőt, az ünnepekeknek, és a nagyiknak (és persze magamnak is) hála sikerült a cupákokat formáznom habtestemen. Nesze neked kardió, zsírégetés, izomnövelés vagy éppen jóga (az isiázomnak).  "Egy dologtól fogysz - int ujjával Erika, a jógatanár- ha nem eszel!" S mily igazság. No de pont most ne? Érdekes, ahogy a napi 2-3 presszóról nem bírok lemondani, úgy kívánok a zöld, piros turmixokat, mandulatejet. Valamit tudnak, ugyanis utánuk masszív pisiszakasz kapcsol be .... titkon, kis sunyi módon feloldanak apró konfliktusokat? Amiből kifogytam, azok a szavak.  Az írás. Pedig bőven ér inger, téma is bőven van.  Nekem, akinek mindenről elég határozott véleményem van, most jobban esik csendben lenni. S erre mikor is jöttem rá? Amikor is elolvastam a Nőkért FaceBook megosztását.  Lehet, hogy olvasóim közül többen olvasták a Csak az olvassa sokszor sokkoló, vérfagyasztóan őszinte sorait.  Most is ez történt, írt e...

Lehet, hogy sokan berzenkednek már  a mai naptól,  s kifejezetten félnek a 21-étől.   Nálam más a helyzet.   Kifejezetten lelkesnek, energikusnak, boldognak és  örömtelinek érzem magam.   Körbenézek és csak jó emberek vesznek körül. Örömmel és nyitottsággal csodálkozom rájuk, legyen szó régi vagy újonnan jött ismerősökről. Jó szóba elegyedni, kicsit biologikázni,  a gyereknevelés, vagy az élet más szépségéről elmélkedni. Izgalmas, vidám és örömteli játék.   Akárcsak a valóság szépségének megtapasztalása. Merthogy semmi sem szebb, jobb,  tartalmasabb és örömtelibb, mint maga a valóság.   Az, ami éppen most történik.   Reggel munkába menet felé telefonon gyorsan átbeszéljük Anyukámmal a napi tennivalókat: ki megy a Kicsiért, milyen program lesz ma vagy holnap, mit kell vinni, intézni. Amolyan gyors bevásárlólista.   Évekkel ezelőtt bevezettük, hogy nem múlik el nap anélkül, hogy megöleljük ...

Két út áll előttem, melyiket válasszam? Menjek vagy maradjak? Szakmai körben parázs vitát váltott ki egy HVG cikksorozat , mely a szerencséjüket külföldön kovácsoló hazánkfiairól és lányairól szólnak. Az egyik kérdés, ami felmerült, hogy mit is tud tenni egy HR-s a mobilitás ellen. Rövid és kiábrándító leszek: gyakorlatilag semmit. Az, aki menni akar, az úgyis menni fog. Mert ő már döntött, s senki sem tudja a döntésétől eltántorítani.   Innentől kezdve sírdogálhatok, szomorkodhatok és aggódhatok a KPI-m vagy   a BSCM buktája (és ezzel együtt a bónuszom megkurtítása) miatt, de ez akkor is az ő dolga. Könnyen beszélek, mert a jövés-menéshez az iparági sajátosságok miatt az elmúlt 8 évben már hozzászoktam. Legalábbis komfortosabban mozgok a kétszámjegyű fluktuációs mutatóban, mint az a termelőgyári kolléga, ahol már a 2,5%-os LTO-tól a fél igazgatóság stroke-ot kap.   A fluktuáció és   elvándorlás a valóság azon szeglete, amely akkor is van, ha nekem ...

Sokan töltenek évtizedeket spirituális tanulmányokkal és odaadó gyakorlással, és még mindig azt tapasztalják, hogy utálják a munkájukat, az anyjukat, vagy a szomszédjuk hifijéből ordító zenét. Ismerősen hangzik? Mindez azért van, mert fejjel lefelé keresünk. Amiről azt hisszük, hogy igaz, nem az. Amiről azt mondták, hogy működik, nem működik. Vádaskodunk, félünk és reagálunk, mert még nem indultunk el önmagunkban megkeresni a saját igazságunkat… nem, mintha nem akartuk volna, hanem, mert nem tudtuk, hogyan. Gyakran kérdezik tőlem, megvilágosodott vagyok-e. Én erről semmit sem tudok. Csupán annyit tudok, hogy miért fáj valami és miért nem. Olyasvalaki vagyok, aki csak azt akarja, ami épp van. Many people spend 10, 20, 30 years in sincere spiritual study and practice, only to realize they ... still hate their jobs, their mothers, and the noise coming from the neighbor's blasting stereo. Sounds familiar? It's because we're seeing everything upside down. What we believe to...

Ma egy szakmai kerekasztal-beszélgetésre voltam hivatalos,  egy kb. 1000 résztvevős konferencián. Ez utóbbi számot közvetlenül a beszélgetés megkezdése előtt tudtam meg, így egyből elmúlt a hasogató fejfájás, amivel ébredtem, s már kávéra sem volt szükségem. Véletlenek nincsenek, erre már az egyik asztaltársammal  az előadói szobában folytatott  beszégetésen rájöttem, amit aztán maga a konferencia csak megerősített.  Éppen kiváló gyakorlatunkat mutatom be, s beszélek boldogan látássérült világjáró munkatársamról, mire az említett kolléganő rávágja, hogy náluk is van egy  munkatárs, aki szintén fogyatékkal élő, s 18 nap alatt tandemmel 1800 km-t kerekezett. Persze kiderült, hogy az ő munkatársa és az enyém nemcsak a tandemen egy pár, hanem a mindennapi életben is. Asztaltársaságunk harmadik tagja, zárószóként annyit mondott:  biztonság, biztonság, biztonság. Utolsó hozzászólóként,  megadatott az a lehetőség, hogy afféle útravalóként erre ...

Számomra a nyárnak az augusztus 20-ai tüzijátékkal van vége. Az utolsó szikracsillámokkal együtt elsiratom végtelen gyermekkorom újabb legszebb nyarát.    A teraszon heverő pergősre száradt levelekről már kénytelen vagyok tudomást venni, miként a szeptemberi óvodakezdésről. Mintha csak most lett volna május, mikor a nap már erejét fitogtatatta, s nagy tavunk pasztell fényeit csodáltam a hotel ablakából. Hamarosan itt a november, mikor a  vállalkozókedvű hattyúpár már ködpárában úszkál a gyengélkedő napfényben. A három idő - réveteg múlt, a szépreményű jövő és a  most, melynek kedvességéről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.    

Lényegtelen, hogy mi történt. Nem biztos, ami történni fog. Orbitális hülyeség a "mi történhetett volna". Az a legjobb, ami épp most történik.

A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene! -  kérdés, hogy átérzed-e...? Újonc: Harminc év az pont jó! Olyan szexi, mer' tripla-X! Porból lettünk és pornó, a sok túlélés, mi sírbavisz. Az élet full színpompa, de semmit sem ér kb., ha az EKG-m szinkópa,mikor beverek négy kávét két rummal szinkronba. Eltelik még pár év, kihagy a szívpumpa, s reppre hogy kérsz táppénzt? Akkorára kövérdem, hogy nem elég a köbméterem, olyan szar a közérzetem, hogy nem megyek le közértbe sem. Meddő fohászomra mi felel: égi kuss, már csak kortárs forma, ha a vers elégikus. Te is bűnös vagy kartárs; már annyi a karmád, hogy nincs hova inkarnáld. Túl sok volt az előzőbe, most meg itthagynád a csomagmegőrzőbe? Lehetsz zsidó, goj, arab, együtt folyik el vizünk: szárazföldön gályarab, egy cipőben evezünk. Drágám, a koporsóra nem kell piros rózsa, csak szólj muternak legyen gondja egy csokor mikrofonra! Majd mindenki belebőg, tele sír-verselve egy kis szelet temetőt, míg készülők a nagy talksh...

Amikor flow-ban vagyok (értsd írok), vagy csak úgy teszek-veszek (és a lányom is hagyja), akkor iTunes-on hallgatom kedvenc rádiómat, az Ambiance (No Stress) Radio-t. Igazi gyöngyszemeket találok rajta, olyan előadókat és olyan zenéket,amiket máshol még véletlenül sem hallhattam. Igy bukkantam rá Mike Oldfield Tears of an Angel-jére, vagy Jens Buchert chill-outjaira. Most egy újabb gyönyörűség pottyant az ölembe:  Steen Thottrup Save  a little prayer-je, melyhez Luc Besson Angel-A filmjéből készült home-made videoklippel. Rá vaagyok gyógyulva, főként így a Karmapával való pár másodperces találkozás után. Igaza van Katie-nek, az önmagába szerelmes elménél és a valóságnál  jobb nincs. S hogy mi volt a Karmapa-kurzuson? Olvasd el hétfőn!

Csendes péntek este, kellemes meleg, lebukó nap a 11. kerületi Fehérvári út környékén.  Egy  parkolóban álltunk és barátainktól búcsúzkodunk. Látom, amint egy madár az irányunkba repül. Sőt, egyenesen felém. Amikor fölém ér, valami  bombaként rámesik, de madár eltűnt.  Valami kemény a mellemre esett, onnan az arcomnak pattant, majd le  a földre, egyenesen a kocsi hátsó kereke mögé. Egy félmerev barna egérke volt. A bagoly elejtette. Rám ejtette. Rám dobta. Megbombázott. Hogy miért tette sosem fogom megtudni. Azt hittem ott,  meghalok a félelemtől és undortól. Később, eszembe jutott, amikor egy ismerősöm pont egy héttel az eset előtt azt mondta: az élet hozza az ajándékait. Na,  ezen jót nevettem, elég bizarr ajándék: egy bagoly vacsorája. 

Egyre jobban imádom a Munkát!  Azt, hogy mindent megkérdőjelez, így szedi darabjaira azt komplett hiedelemhalmazt, ami hajlamosak vagyunk énként definiálni.  Miközben az ÉN csendben ül a sarokban és hallgat. A hétvégi tematikus napon jókat nevettünk, amikor megjegyeztem, hogy van egy rakás Kicsi Helga, aki szentül meg van valami felől győződve. Aztán a kék sarokban ott csücsül egy újabb csapat Helgácska, aki szintén a saját hitét hangoztatja. Mindegyik csapatban az a közös, hogy boldogan ujjong és éljenez, ha a dolgokban a saját igazát látja, s nem azt, ahogy azok a valóságban vannak.  Katie módszere gyakorlatilag a Dharma maga - segít meglátni azt, ahogy a dolgok vannak. Se többet, se kevesebbet, csak azt, hogy valami van.  Ezért is örülök, amikor egy-egy témára megcsinálom a Munkát.  Örülök, pedig már az elején tudom, hogy  egy újabb kicsi Helga  fog feloldódni a térben. Örülök, mert tudom, hogy a gyakorlat után már nem a...

"Add meg nekünk az engedélyt, a saját példádon keresztül, hogy legyen hibánk, mert a hiba teljesen normális. Amikor elrejted a hibáidat, arra tanítasz minket, hogy mi is rejtsük el a miénket. Szeretem azt mondani, hogy mindannyian várjuk már azt az egy tanárt, csupán egyetlen egyet, aki engedélyezi számunkra, hogy azok legyünk, akik épp most vagyunk. Mind megjelenünk valamilyenként, nagyként vagy kicsiként, egyenesként vagy görbeként. Ez által akkora ajándékot tudunk adni. Akkor fájunk, amikor ezt visszatartjuk. Ki más fogja megadni számunkra az engedélyt, hogy szabadok legyünk, ha nem te? Tedd meg saját magadért, mi pedig követünk. A gondolkodásod visszatükröződése vagyunk, és ha te felszabadítod magad, akkor mi mind szabadok leszünk." (Byron Katie) Érdekes Katie ezen kijelentése. Ezek szerint nincs is hiba? Nem tudunk hibázni? Akkor meg miért marcangoljuk magunkat egy-egy tévesnek vélt vagy miért verjük a mellünket a helyesen hozott döntéseink végett?   Valósz...