Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Harácsonyi láz

Kép
Minden évben megfogadom, hogy soha többet nem fogok mézeskalácsot sütni. 7 évvel ezelőtt gyúrtam, pihentettem, gyújtottam és sütöttem a tésztát. Aztán Aldinak, majd Ikeának hála jöttem a már csak összeszerelésre váró házikók. Kevertem a porcukros tojásfehérjét és ragadt az egész lakás.  Gondolkodtam a ragasztópisztolyon, de gyermekem beleharapott a cuccba, így a ragasztó ötlete gyorsan sutba lett hajítva. Tavaly megint kedvet kaptam és vettem kész tésztát az Aldiban. Idén pedig az Ikeában. Tavalyi kemény lett, idei megégett. Porcukos keverés helyett dekortollak. Gyerek megette. Legnagyobb szívfájdalmam az elbaszakodott idő. Egyszer csak azt vettem észre, hogy boldogan sertepertélő lányom eltűnt.... Ugyanis az ikeás állatformákkal kifejezetten szaporátlan a munka. Gyurás, szaggatás, tepsibe rakás,  resztli összegyúrása, nyújtása (két nejlon között a fejetlen rénszarvasok és farkatlan rókák elkerülése érdekében), szaggatása, tepsibe tornázása. Sütése 150

Vörös és fekete

 „Szeress kit szerethetsz, csak hűtlen sose légy." Egyik kedvenc női lapom címlapcikke miről másról szólna, mint a férfi-nő dinamikáról, azon belül is a korkülönbségekről. Ezúttal a nők javára. Merthogy a korkülönbség nem újsütetű dolog, mindig is létezett. Teljesen elfogadott, hogy a férfinak pár évvel idősebbnek kell lennie. Nincs már abban semmi kivetnivaló, ha az ötvenes pasas huszonéves lánnyal villant. Láma Ole 70 felett  újra nősült, egy nála évtizedekkel fiatalabb nőt vett el. És akkor mi van? Így kell ezt csinálni! Micsoda tökös csávó! Viszont az már fura, ha Hugh Jackman a nála tizeniksz évvel idősebb nejével mosolyog a kamerába, s Pierce Brosnan is mennyit hallgatott gömbölyű felesége miatt. Mindketten kaptak hideget-meleget csak mert kilógnak a sorból és nem férnek bele a konvenciókba. A filmvilág két legjobb pasija ilyen vállalhatatlan nőkkel? Miért? Amikor válogathatna a szebbnél-szebb és fiatal és vékony csajok közül?  Kérem ez botrány! 
 Vagy itt van Tina Tu

A forrás

Évekkel ezelőtt láttam. Szerelem volt első látásra és hallásra. A képi világa rabul ejtett, miként a zenéje is. Nem könnyű film , sőt kifejezetten követeli az odafigyelést az elmélyülést, a jelenlétet. Szól az emberi létről, annak körforgásáról, a lélek állandó út- és társkereséséről. Szól a fejlődéséről, a bele nem törődésről, a küzdelemről, küzdésről. Szól a hitről, a lehetőségekről, a szerelemről, az igazi értékekről, az  esszenciális gondolatokról. Szól a feltételekhez kötött világról, s az abból való kilépésről. Most megint megtaláltam.  És megint beszippantott. Ja, és Hugh Jackman..... ki más?

Megmentősdi sokadszor

Kép
Részlet a Terápia c. sorozatból - Senki nem született arra, hogy másokat megmentsen. Különösképp nem a szüleit. Ebbe csak belebukni lehet. - De mi mást lehet csinálni? - Lehet szabad. - Nem tudom, hogy akarok-e szabad lenni. - Persze, ez az egyik legnehezebb dolog az életben: feladni a szerepünket. Lehet, hogy már nincs örömünk benne. Lehet, hogy csak szenvedést okoz, de ... az ember mindig ragaszkodik hozzá. ... másokat nem tudsz megmenteni, de magadat igen.

A Pride margójára 2.

Valami van a levegőben. Valami történik. Emberek jönnek-mennek, tették ezt eddig is, csak most nagyobb intenzitással. Kérdések merülnek fel, meddig hazudhatunk? Másoknak, és leginkább magunknak.   Kapcsolatok alakulnak   ki és át, s születnek meg döntések.    Mikor,   ha nem most?   Ki,   ha nem én?   A legfrissebb esemény, ami megérintett és mélyen elgondolkodtatott, egy régi ismerősöm –mondhatni Barátom-, vallomása. Hozott egy döntést, s kiállt. Coming out. Rádöbbent, hogy szerelem nem nemek között, hanem két ember, két lélek között  születik meg . Felnézek rá.   Tisztelem.   Nem könnyű   felvállalni egy olyan közegben, ahol az intolerancia napi szinten egyre erősebb, ahol megmondják milyennek kell lenned, anyaként, apaként, férfiként, nőként, emberként. Különben   jön a mások szemében felizzó gyűlölet, a mutogatás és a billog. Ilyen, olyan, amolyan vagy. Deviáns. Bűnöző. És leginkább bűnös.   Olyan ez, mintha egy méretben lennének csak az ágyak. Aki rövidebb,

Pirulák

Kép
Cseszd meg Morpheus.... Kiköpném a piros piruládat. Kérem a kéket.  Felébredni az ágyamban és azt hinni, amit hinni akarok. Jó lenne megint nyavalyogni. Sírni-ríni szenvedni. S mindenért mindig másokat hibáztatni. Mindig mást kikiáltani bűnbaknak. Az életet megint csak megúszásra játszani. Vigye el a balhét más.  Legyen más a rossz, s én  lehessek a jó. A szent. A makulátlan. Nem látni az ok és okozatot. Nem látni, hogy tetteimnek milyen következményei lehetnek. Csak azt látni, hogy már megint én vagyok a mártír, akit bárki bármikor kizsigerelhet. Belesüppedni a nemet nem mondás mocsarába. Úgy élni, hogy nem vagyok magamnak fontos, értékes. Úgy élni,  hogy hol áldozat, hol bíró, hol pedig tettes vagyok. Mert az sokkal könnyebb. Nyúl üregének így nincsen vége.... cseszd meg Mopheus.

Egy gondolat ... 1.

....  bánt engemet, s régóta próbálom megfogalmazni. Megfogalmazni úgy, hogy kimondjam, ami nem vagy kevésbé tetszik, s ezzel ne bántsak meg másokat. Másokat, akik lelkesek, elkötelezettek és vállalják a tömegek felvilágosítását. Úgy, mint ahogy én is hittem és tettem még úgy másfél éve. S minél jobban mélyülök el ebben a tudásban, s jön hozzá a szupervíziós képzés látásmódja, egyre inkább mondom azt: lassan a testtel és elő a kérdésekkel. A Recall Healingről van szó. Arról a tudásról, módszerről, ami immáron az életem része. Ami - a Buddhizmushoz hasonlóan- fenekestől forgatta fel az életemet, állította feje tetejére a gondolkodásmódomat. Sőt, azt szoktam mondani, a Recall által nyújtott tudás és tudatosság a buddhizmus egyik módszere a nyugati (értsd rohanó) ember számára. Amikor a módszer szelídsége - ne ítélj és ne hibáztass! -, mellett megjelenik az itt és most összekapcsolás az akkor és ottal, s ezek így együtt már hatalmas erőt, energiát szabadítanak fel, mely végigs

Szólj hozzám!

Kép
Nálam mindig szól a zene. 
 Na jó, álmomban nem. 
 Szól ébredéskor, reggeli készülődés közben,  kocsiban ülve, munka közben -köszönöm Munkatársaimnak, hogy  ezt elviselik-, este fürdőszobában, s persze elalvás előtt is.  Ha szerencsém van, akkor azt hallgatom, amit szeretnék,  lévén Lányom diktál, s ha nem akarok balhét, akkor  a hagyd magad, hamarabb szabadulsz elvet léptetem érvénybe. Ő pedig hallgat mindenfélét, legújabban MusicFM-et legnagyobb megdöbbenésemre.  Ennyit a korcsoport fogyasztási szokásairól és annak beszűrődéséről. Minap a suliban Fehér Balázs és Felcser Máté közös dalát dúdoltam, mikor egyik csoporttársam megjegyezte, hogy nem egy szupervíziós szöveg. Miután ez a dal elvett 4 percet az életemből - s legalább már szászzor-, így szupervizori füllel kezdtem hallgatni. Ha nem mondod, az nincsen Ha Te mondod, az minden A szupervízióban az ITT és MOSTtal dolgoznunk, azokkal a témákkal, amelyek Téged itt és most foglalkoztatnak. Azt osztasz meg velem, am

Talált irat 1940-ből

Kép
Azt mondják nincs új a nap alatt. Eddig sikerült elkerülnöm, de most megtalált Szepes Mária Vörös Oroszlánja, mégpedig hangoskönyvben. Döbbentem hallgattam, hogy a Szerző 1940-ben gyakorlatilag a Biologikáról beszélt! "Rendszeremet metapszichoanalízisnek neveztem el, Psziché alatt én a halhatatlan intelligenciát, minden élet transzcendens lényegét értem, amely a földön az ember öntudatában érte el csúcspontját. E csúcspont azonban úgy viszonylik a szellem ha tártalanságának dimenzióihoz, mint porszem a kozmoszhoz. A lélek betegsége a híd valamiféle megrongálódását, a közvetítő szervek zavarát jelenti test és szellem között. A lélek orvosának ezt a hibát kell a klinikai módszer alaposságával megközelítenie, diagnosztizálnia és kijavítania. Ha csak tüneteket kezel, őrjöngő élőhalottakkal tömheti tele az ideggyógyintézeteket és a – világot. Persze nem sorolom ide az agy alkati zavarait, amelyek egy egész ember

Téged mi inspirál?

Egy régebbi  posztomban írtam a Kreatívunkról ,   aki azt mesélte el, hogyan születnek meg fejében a jobbnál-jobb ötletek, hogyan alakul egy felderengő forma, hogyan lesz abból valami vizuális gyönyörűség. Ma ismételten abban a szerencsében volt részem, hogy egy közös megbeszélésen, egyeztetésen lehettem vele. A megbeszélés minden egyes persze lenyűgözött, kinyitott és egyre inkább szippantott be az a csodálatos   színes (kreatív)   világ,   amiben ő él. Közben fülig érő mosollyal néztem a csillogó szemét, kipirult arcát,   mozdulatait   és hallgattam lelkes hangját, ahogyan a projektjéről beszélt.   Flow-ban volt,   ami pedig ragadós. Inspiratív? Igen.   A szakmai tudás, hit és lelkesedés, az így létrejövő teremtő kreatív folyamat az, ami a mindennapok munkájába behozza a színt, megnyit ajtókat, belak   tereket   -   azaz   magával hozza   az ÉLETET. És persze, ehhez még jön egy jópár örömteli alkotó pillanat, csupa jutalomfalat, amely az   emberi kapcsolatok sajátj

Definíció

Kép

Cipőbolt

Még mindig Recall. Egyszerűen nem lehet alábecsülni a család, a felmenők életének (és persze problémáinak) fontosságát. Ismerni, tudni, milyen gyökereink vannak, miből táplálkozunk, mit hozunk magunkkal - esszenciális. Képzeld el, hogy állandóan csetlesz-botlasz. Nehezen szeded a lábaidat, pedig állandóan rohannod kell. Hasra esel a cipőfűzőben, kitörik a sarkad és anblokk nyom a cipő. Pedig amikor megvetted jó volt. Passzolt. Arról nem is beszélve, hogy még tetszett is. És most? Kétségbeesetten próbálsz túladni rajta vagy  már dobnád a kukába… Tiszta pénzkidobás. Aztán egy nap valami történik. Ránézel a lábadra, s látod, hogy van már rajtad cipő. Nem egy pár. Legalább 2-3, de inkább 4-5. Láthatatlan rád nem passzoló cipők: egyik kétszer akkora, mint a lábad, másik ódivatú, harmadik kisebb, negyedik széttaposott. Hogyan került rád? Ki és mikor húzta fel rád? Rájössz, hogy egyik sem a tied, mégis megkaptad, akaratod ellenére. Jogtalanul elvetted. Nézed őket. Lassan leves

Az én kis felhőatlaszom

„…amióta FELÉBREDTEM remekül vagyok minden téren. köszönöm….“ - írta  egy ismerősöm. Ó de jó neki, hogy felébredt. Én ugyanis álmodom, mégpedig folyamatosan. Mély álom ez, melyben csak vagyok. Óceán hullámai, melyeken sodródok. Nincsenek címkék, nincsenek elvárások, se szemrehányás, se bűntudat. Van-ás van. De az is lehet, hogy csak egy filmet nézek, melyben ismerős arcok és ismerős helyek villannak fel, majd tűnnek el ezeregy titkukkal. Az élet egy álom Nos, Gilbert hétvégi Recall Healing szemináriuma óta meg vagyok győződve, hogy ez valóban így is van. Hogy mi és mikor és kivel történt, s egyáltalán hogyan -  Az valós? Vagy csak valami elme által játszott mesefilm, amelyben elhittem, hogy főszereplő vagyok? Honnan jönnek ezek a mély és erős érzések, mikor életemben először most vagyok ilyen helyzetben / most vagyok itt / most találkozom ezzel az emberrel?  S egyáltalán mi történt? És mi van most? Vasárnap óta folyamatos  megkérdőjelezés az életem - megint.  Ami

Az erdő hallgat mélyen

Épp a Hollywoodoo Erdő című dalát hallgattam Recall Healing szemináriumról jövet, útban a Szkénébe, Pintér Béla Társulatának  Titkaink című darabjára. Fordítástól és a tömény információktól teljesen kiütött agy azonban vette a szimbólumkat. Így  kellően nyitottan és bio-logikusan  ültem be a darabra. Titok. Zsarolhatóvá válás, beszervezés, árulás, meghasonulás. Kilépés belőle? Hányszor kérdezzük, mi a titok az életedben? Titok? Az nincs   …. nem hall, nem lát, nem beszél …. Éjjelente fogcsikoratás. Autizmus. Borban az igazság: 
sorra dőlnek ki a sztorik a családi szekrényből: abortusz, balkézről származó gyerek, árulás, lopás, emberölés, öngyilkosság. Titkok - életünk alapkövei. Mindennapjaink kísérői. Beépülnek sejtjeinkbe - s ha mi nem beszélünk, akkor majd a testünk fog. Úgyhogy nekem ne gyere az életem tökéletes és minden kerek mesével…

Megmentősdi

Egyre gyakrabban találkozom azzal az esettel, hogy beszélgetőpartnerem arra vár, hogy megmentsék vagy ő mentesen meg valakit . Ez utóbbi inkább nőkre jellemző: majd én leszek az a királylány, aki királyfivá csókolja a kis békát , aki mindezért hálás lesz, szeretni fog és soha el nem hagy (értsd: függ tőlem!) Áldozat - megmentő ezeket a szerepeket mindannyian eljátszuk életünk során. Sír a szegény én, hogy őt  elutasították elhagyták nem kellett nem volt (elég) jó megalázták becsapták, hazudtak neki cserben hagyták Mindegyik minta az első 3 életévig vezethető vissza, amikor is anyánk vagy apánk, azaz életünk eső szerelmei valamit tettek vagy nem tettek és agyunk a fenti felsorolás valamelyikének vette az esetet. Ezek a minták azonban folyamatosan előjönnek: munkában, de leginkább a párkapcsolatainkban. Kedvesünktől várjuk azt, hogy megoldja az életünket. Betoppan és onnantól minden könnyebb lesz. Röpködnek a galambok, sétálnak a rózsaszín flamingók, lufik szállnak, és hull

Para, para 3.

Szex és erőszak Megint találtam egy megosztást a Face-en, ami elgondolkodtatott és bele is illik a Para sorozatomba. Milo Manara grafikáiról van szó, aki a történelmi korokat meglehetősén egyszerűen mutatja be. Fő karakterek, fő sémák és persze a szex. Pontosabban szex és erőszak, kéz a kézben. Aztán itt van korunk nagy spirituális írója, Coelho úr. Emberek milliói cuppantak rá mű spirituális bullshitjeire műveire. Instant megvilágosodás mindenkinek. 
Most úgy tűnik, vagy megirigyelte a pornó világát, vagy pedig rájött, hogy még mindig nem keresett eléget. Nosza, sebtiben nekiállt szado-mazo könyvet írni, nehogymár ne ő legyen a legolvasottabb a világon. A modern útkereső főhősnője szexel, nem is akárhogy. Hol hódít, hol behódol, s halad az szexualitás egyre mélyebb bugyrain át az önmegismerés és szabadulás(?) felé.  Szex és erőszak, kéz a kézben. Vajon mi a titka ezen könyvek népszerűségének, immáron évszázadok óta? Gondoljunk Sade márki sokszor gyomorforgató írása

Para, para ... 2.

Faszparája márpedig mindkét nemnek van. Részint azért, mert mindegyik kapcsolatba kerül eme nemes testrésszel. Míg a férfiak össze vannak vele nőve, addig mi nők lízingeljük. Kölcsönbe kapjuk, s súlyos árakat fizetünk az általa okozott gyönyörért vagy éppen szenvedésért. Biologikusan már írtam arról, hogy milyen tünetekkel gazdagodunk , ha partnerkapcsolati gondjaink vannak. Paráinkat illetően mi sem vagyunk jobb helyzetben a pasiknál. Merthogy, fiatal vagyok öreg vagyok csúnya vagyok nem vagyok elég jó nő buta vagyok kövér vagyok sovány vagyok nem vagyok izmos nem elég gömbölyű és feszes a fenekem túl kicsi a mellem, mínuszos kosár kell túl nagy a mellem, és nagyon fáj a hátam körte formájú a mellem alma formájú a mellem lóg  a mellem nagy a hasam nem szép a puncim, mert Gioconda Godess-ére azt mondták  srácok, hogy na igen, az ám a szép punci Mindegyikre van megoldás. 
 Diplomák és kurzusok halmozása. 
 Útkeresések, ashramok, elvonulások, spirituális iskolá

Para, para ..... 1.

... Faszpara Az ötlet egy facebook hozzászólásból született, melyre csak egy hosszabb riposzt keretében tudtam volna válaszolni. Így maradt a jó öreg blog, mely kellő teret enged agymenéseimnek. Faszpara - ez a kifejezés egy Élő Önvizsgálatokkal foglalkozó Faciltátor Barátomtól származik, s leírja tökéletesen azt a csomagot, azt a puttonyt, amit férfiak és nők egyaránt cipelnek. Mivel e nemes testrész a férfiak része, így velük kezdem. Pénisz, Jancsi, Hancúrléc, Kukac, Farok, Fasz - minden nyavalya forrása, merthogy kicsi (pornófilmek szerszámaihoz képest, a legtöbb pénisz annak tűnik) - csajok elfutnak nagy  - csajok elfutnak vékony vastag nem szép aszongyák szép nem áll fel feláll, de nem elég kemény lekókad, pont amikor legnagyobb szükség lenne rá (értsd a csaj orgazmusa előtt) az erekció szöge nem megfelelő túl hamar elmegyek nem tudok elmenni nem azt csinálja, amit ÉN akarok - azaz nem akkor és arra áll fel, önálló életet él, s nem úgy tesz, ahogy azt én e

Készülés Recall Healing szemináriumra

Szinte semmit sem választunk szabadon. Ha meg akarod ismerned magad, először azt kell tisztáznod, ki nem vagy.

A Pride margójára

-  Én sem teszem ki az irányultságomat, nem vonulok, nem mutogatom magam - hallom több ismerősöm szájából -, akkor ők miért teszik? - Azért, mert te heteró vagy és neked nem kell  -mondom - Na és? - Nincs na és. Nincsen na és. Heteróként pontosan lefeded azt az agyszüleményt, amit társadalmi konvenciónak neveznek. Megfelelsz annak a társadalmi normának, miszerint a férfi-nő kapcsolatból lesz utód, lesz szaporulat, holott már Nagyunk is megmondta, hogy nyelvében él a Nemzet. Nő-férfi kapcsolat rendjén van. Abból lesz házasság, gyerek. Ergó szerelem is csak ebben a formában lehet. S ha heteró vagy, akkor ezáltal elfogadott is. Társadalmilag hasznos és produktív. Merthogy az egynemű viszonyokból nem lesz utód.    Heteróként a jogaid teljesértékűek. Házasodhatsz, válhatsz, bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetsz, örökölhetsz és örökölhetnek utánad. Heteróként nem bámulnak meg, nem zaklatnak a szerelmed, a választottad miatt. Heteróként azt csinálsz a hálószobádban, ami

Italiano vero - 2

Uraim, most ingyenkócsing következik.  Tessenek tanulni az olaszoktól, s nem rinyálni, hogy  nem lehet manapság csajozni.  Mint már írtam, többen ledöbbentek, hogy Szicíliába megyek egyedül. Gyorsan a pasikra terelődött a szó, lévén szőke európai nő egyedül arrafelé ...több, mint pikáns. Az, hogy egy nő egyedül utazik meglepő. Nem kicsit, nagyon.  Ragusában egy észak-olasz hölgy teljesen kiakadt, majd gyorsan osztani is kezdte a tanácsait, hogy mire figyeljek, mert hogy "ezek" (értsd a helyiek) aztán borzalmasak!  Megnyugtattam, hogy itt-tartózkodásom során egyetlen atrocitás sem ért.  Nemhogy tiszteletlenek, hanem kifejezetten tisztelettudóak voltak velem szemben.  Míg hazánk erős hímjei vagy nem mernek kezdeményezni, vagy csak  megfelelő mennyiségű alkohol elfogyasztása után kellően bátrak és taplók - s ekkor már nekünk nem kellenek-, addig az olaszok (és más nyugat-európaiak) könnyen és görcsölés  nélkül  ismerkednek.  Ő

Csábítás és játék

Kép
Ma reggel   a lányokkal telekocsiztunk a szupervíziós képzésünk utolsó idei összejövetelére. Az ideit úgy értem, hogy máris eltelt az első tanév, s lám mi itt ülünk a képzésünk közepén - szigorlat előtt. Dedike zenét hozott: amit ő már és a párj még meg bír hallgatni. Igazi bugyicsusszantós dallamos amerikai rock-ot, mégpedig a válltöméses, tupíros nyolcvanas évekből.  A portás bácsi nem igazán tudott mit kezdeni a csápoló és gurgulázóan kacagó lánycsapattal, így gyorsan beengedett bennünket. Innentől a jókedv adott volt - legalábbis, ami engem illetett. Aztán napközbenkiszúrtam  egy magazin hátsó borítóját.  Hirdetés, szép női virgácsokkal és az alábbi szöveggel: …..így a csábítás csak játék neked. Óhatatlanul elindultak a vezérhangyák. Csak játék…. A játék a legkomolyabb dolog a világon.  A játék, ugyanis végigkíséri az életünket nullától 120+ éves korunkig. Játék, ami lehet szókereső, kártya, bújócska, vagy már sport.  A játék minden pillanatunkba

Mára

Ott állt Vacskamati Mikkamakka előtt. Kicsit sírósan, kicsit nevetősen - egyszóval úgy, ahogy szokott. - Mikkamakka, ugye, te mindent tudsz? - kérdezte reménykedve. Mikkamakka elég komor képet vágott. - Egyszer beszéltünk már erről - mondta mogorván. - Na ugye! - mondta boldogan Vacskamati. - Mit na ugye! - mérgelődött Mikkamakka. - Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok. - Ez az, ez az, emlékszem! - kiáltott Vacskamati. - Emlékezni azt tudtok - morogta Mikkamakka. - Azazhogy csak emlékezni tudtok. Vacskamati izgett-mozgott. - Nem értem pontosan, mit mondtál - mondta. - Nem baj - legyintett Mikkamakka -, nem azért mondtam. Vacskamati kicsit félénken azt kérdezte: - Ugye, meghallgatsz? Mikkamakka ábrázata azt mondta: meg hát. - Egy kérdésem lenne - folytatta Vacskamati. Mikkamakka ábrázata azt mondta: elő vele. - Ugye nekem van születésnapom? - rukkolt elő