Így kezdődött - másodközlés
Olvasom Jószai Nóra Falak után sikátorok című írását, s szeretném megosztani veletek személyes történetemet.
2004-ben kerültem jelenlegi munkahelyemre, akkor még humán- és szervezetfejlesztési vezetőként. Munkatársaim szerint igazi karrierista csaj voltam, aki élt-halt a munkájáért, nem számított az idő, csak a feladat. Aztán csengetett a gólya. Az ügyvezető igazgató úrral megbeszéltük, hogy kettő, de inkább három évig otthon maradok, kiélvezve az anyaság szépségeit. Vallom, hogy a gyereknek az a legjobb, ha három évig anya mellett van. Erre mondják, hogy mennyire fontos a társaság, gyerekközösség szerepe, igen fontos, de nem elsődleges, szemben a szerető anya és a kiegyensúlyozott család fontosságával. Szerencsére főnököm is ezen a véleményen van. Döntöttem, és ezzel vállaltam, hogy a pozíciómat nemcsak ideiglenesen, hanem betöltik. Tudjuk, hogy mit ír az MT, és azt is tudjuk, hogy az élet ezt felülírja.
Mivel nyakig ültem egy tudásmenedzsment projektben és a hozzá tartozó szervezetfejlesztésekben, így szülés előtt két héttel adtam át a stafétabotot. A szülést követően még kb. negyed évig hívogattak, aztán szépen kikoptam a munkatársak tudatából. Annak ellenére, hogy ez picit rosszul esett, mégis örültem: találtak valakit, aki megfelel, másrészről teljesen lányomra tudtam fókuszálni.
Lányom kétéves volt, amikor felettesem megkeresett. Kérte, hogy gondolkozzunk közösen a visszatérésemről. Pár beszélgetés után megegyeztünk az új munkakörben és a munkaidőben. Így lettem marketing-kommunikációs vezető 4 órás rugalmas munkaidőben. Először távmunkában, otthonról dolgoztam. Mindig is csodálkoztam, hogyan tudnak az anyák otthon dolgozni, vagy éppen tanulni, miközben a gyerek is otthon zsizsikel. Elmondom: sehogy. Vagy úgy, ahogy pár bölcsis anyuka is teszi: míg a gyerek bölcsiben van, addig anya dolgozik, bevásárol, háztartást vezet vagy éppen magával foglalkozik. Ha a kicsi is otthon van a helyzet nem volt könnyű, mondhatni mission impossible. Ha leültem a gép mellé, vagy telefonáltam, azonnal jött a jogos észrevétel: anyu ne dolgozz, ne telefonálj, rám figyelj! Így maradt az este és éjszaka a munka ellátására, holott apuka is tépett már sorszámot.
Noémi 2,5 évesen bölcsibe ment én pedig végre az irodába. Így minden a helyére került: munka napközben, gyerekezés délután, este olvasás és alvás éjszaka. S hogy mire elég a 4 óra? Jóformán semmire és mégis mindenre. Megtanítja az embert hatékonyabban dolgozni, legyen szó időbeosztásról vagy éppen delegálásról. S a legfontosabb: megtanul az ember lánya végre nemet mondani mások lepasszolandó majmocskáira.
2004-ben kerültem jelenlegi munkahelyemre, akkor még humán- és szervezetfejlesztési vezetőként. Munkatársaim szerint igazi karrierista csaj voltam, aki élt-halt a munkájáért, nem számított az idő, csak a feladat. Aztán csengetett a gólya. Az ügyvezető igazgató úrral megbeszéltük, hogy kettő, de inkább három évig otthon maradok, kiélvezve az anyaság szépségeit. Vallom, hogy a gyereknek az a legjobb, ha három évig anya mellett van. Erre mondják, hogy mennyire fontos a társaság, gyerekközösség szerepe, igen fontos, de nem elsődleges, szemben a szerető anya és a kiegyensúlyozott család fontosságával. Szerencsére főnököm is ezen a véleményen van. Döntöttem, és ezzel vállaltam, hogy a pozíciómat nemcsak ideiglenesen, hanem betöltik. Tudjuk, hogy mit ír az MT, és azt is tudjuk, hogy az élet ezt felülírja.
Mivel nyakig ültem egy tudásmenedzsment projektben és a hozzá tartozó szervezetfejlesztésekben, így szülés előtt két héttel adtam át a stafétabotot. A szülést követően még kb. negyed évig hívogattak, aztán szépen kikoptam a munkatársak tudatából. Annak ellenére, hogy ez picit rosszul esett, mégis örültem: találtak valakit, aki megfelel, másrészről teljesen lányomra tudtam fókuszálni.
Lányom kétéves volt, amikor felettesem megkeresett. Kérte, hogy gondolkozzunk közösen a visszatérésemről. Pár beszélgetés után megegyeztünk az új munkakörben és a munkaidőben. Így lettem marketing-kommunikációs vezető 4 órás rugalmas munkaidőben. Először távmunkában, otthonról dolgoztam. Mindig is csodálkoztam, hogyan tudnak az anyák otthon dolgozni, vagy éppen tanulni, miközben a gyerek is otthon zsizsikel. Elmondom: sehogy. Vagy úgy, ahogy pár bölcsis anyuka is teszi: míg a gyerek bölcsiben van, addig anya dolgozik, bevásárol, háztartást vezet vagy éppen magával foglalkozik. Ha a kicsi is otthon van a helyzet nem volt könnyű, mondhatni mission impossible. Ha leültem a gép mellé, vagy telefonáltam, azonnal jött a jogos észrevétel: anyu ne dolgozz, ne telefonálj, rám figyelj! Így maradt az este és éjszaka a munka ellátására, holott apuka is tépett már sorszámot.
Noémi 2,5 évesen bölcsibe ment én pedig végre az irodába. Így minden a helyére került: munka napközben, gyerekezés délután, este olvasás és alvás éjszaka. S hogy mire elég a 4 óra? Jóformán semmire és mégis mindenre. Megtanítja az embert hatékonyabban dolgozni, legyen szó időbeosztásról vagy éppen delegálásról. S a legfontosabb: megtanul az ember lánya végre nemet mondani mások lepasszolandó majmocskáira.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése