Helga blogja életről és egyebekről

„A tétlenség kételyt és félelmet szül. A tett magabiztosságot és bátorságot. Ha le akarod győzni a félelmet, ne csak ülj és gondolkodj róla. Menj, és tegyél valamit.“ Dale Carnegie Szép magyar anyanyelvünk szemléletesen és mégis egyszerűen írja le énállapotainkat.  Gondoljunk csak arra, milyen amikor valaki félelemben és milyen, amikor ereje teljében vagy elemében van.  A fél szemben a teljessel, a kiteljesedettel.  HR szakemberként vagy szupervizorként gyakran látom, hogy mindkettő mi mindenre képes. Látom, hogy a félelem milyen szinten képes lebénítani, blokkolni a testet és az elmét. S látom, hogy a félelem micsoda sebességgel képes urrá lenni az emberen és így futótűzként terjedni a szervezetben. S látom, hogy a teljesség, az önmagunkba vetett bizalom micsoda szárnyakat ad. A bizalom szervezeti aspektusban nem csupán pszichológiai fogalom, hanem nagyon is üzleti, közgazdasági attribútum.   A bizalom szervezeti kontextusban egyaránt jelent...

Nemrégiben ismét megkaptam az „örök kérdést“, miszerint nekem mindig jó kedvem van, merthogy nem igazán látni levertnek, szomorúnak, s ezt hogy csinálom. A helyzet az, hogy mint mindenkinek, így nekem is vannak mélypontjaim, az más kérdés, hogy mennyire teszem ki az ablakba, s terhelem vele a környezetemet. Ezekbe belenézek, beleengedem magam: hagyom őket életre kelni, megélni saját magukat. Ha sokáig nézel a mélységbe, az előbb-utóbb visszanéz rád, idézem fel Nietzsche gondolatát. Igen, a mélység beszippant. Teret és időt kell neki adni. S hogy a mélység ne szippantson be, szigorúan limitálom az önsajnálat idejét: max. két óra hosszat vagyok hajlandó szenvedni. A fájdalomnak van helye, és ideje,   s ha engedem megélni, a két órán belül szépen magától el is vonul. Ismét év vége van,  túl vagyunk az átjárókban bővelkedő mindenszenteken és haladunk az adventi időszak felé. Itt az ideje az önreflexiónak és az introspekciónak, a mélybe nézésnek. Tizenhárom éve hoztam két...

Az elmúlt héten kétszer szegezték nekem a kérdést, két, különböző kontextusban: Miért most? A legegyszerűbb válasz erre: azért mert. Van azonban egy tágabb, több síkot is megnyitó válaszom. Az ókori görögök kétfajta időszemlélettel rendelkeztek. Kronosz 
Mérhető, leírható, kimutatható.  Ketyegő óra, pergő napok, határidők.
 Egy olyan sík, amely fenyeget, amely keretek közé szorít, ami sürget.  Ami talán elvesz. Felfal, úgy, mint a gyerekeit lenyelő istenség.   Félelmetes, túlmisztifikált, sötét. 
 Ellenségünk?  Akár… Kairosz
 A Szókratész-i dialógus axiómája. 
 Megfoghatatlan, dátumokkal nem leírható. 
 A helyes időpont.
 Az az időpont, amikor valami kész, valami fogékony, valami megérett.  Amikor valaminek itt az ideje. 
 Tudhatod, hogy a gyümölcs június 29-én érik meg? Vagy csak július 3-án? 
 Valóban iskolaérett a gyerek 6 évesen? Vagy már az 5 és félévesen? Vagy majd 7 évesen lesz az?  
Gandalf úgy fo...

… két ember között a mosoly. Megint sikerült ezt megtapasztalnom, valamint a május 21-i TedxDanubián Nic Marks elmagyarázta, hogy a siker az a boldogság hozadéka, s nem fordítva. Minap  iszonyú fáradtan keltem fel, nehezemre esett, hogy egyáltalán kikecmeregjek az ágyból. A szundi gombot csak nyomtam és nyomtam. Valahogy összeszedtem magam, majd a gyereket, és pénteki stílusban farmerben, pólóban, s csak egy  szempillafestékben nekivágtam a napnak. Folyamatosan kaptam meg, a jajdefáradtnaknézelki kezdetű mondatokat. Az is voltam, így nem is cáfoltam. Este mégis úgy döntöttem, hogy beülök lazulni. Bepakoltam dr. Siba Balázs csoporttársam Élen-Járók című cikkét (Bitter Janka-Molnár Krisztina-Siba Balázs-Visontai Kovách Dalma, 2012/2. Civil szemle 25-42) , melyet egy publikációhoz kívántam felhasználni. Hozzáteszem, nagyon jó a cikk. Azonban ott és akkor egy sort sem sikerült belőle elolvasni - lévén az élet megint beszippantott. Kilépek a kapun nyűgösen,...

2015. május 16. - ma valami lezárult, lekerekedett. Valaminek vége, s valaminek a kezdete. Megkönnyebbülés - hisz már csak államvizsga, s két kollokviumi-, s ugyanakkor nehéz búcsú. 19 ember búcsúja - így másfél év után. Másfél intenzív és katartikus év után. Senki sem az már, aki akkor volt. Rácsodálkozás, kérdések a szemekben, összetartás és gyurmába nézés.   Formálódás, hangolódás és érés.  Beérés. Nézel, s tudom mit érzel. Látjuk egymást. A gondolati háló összeköt, a tükörneuronok működnek. Azt érzem, amit te.  Ölelés, s  végre sírás.  - Te... felhőkön ülő - hallom a bársonyos női hangot - S onnan könnyező - suttogom - Felhőről csak lefelé potyoghatnak a könnyek, felfelé nem. S kevesek jutnak fel a felhőre…  Megyek a fehér folyosón, s két terem közt megállok. Nekidőlök a falnak. Behúnyom a szemem, így n ézek vissza.  Már másutt vagyok.  Messze.   Az úton tárgyak, képek, növények.  Belebotlo...