Bejegyzések

önmunka címkéjű bejegyzések megjelenítése

Anyuloop 2

Láma Ole Nydahl azt mondja, hogy a gyermek vállalása, felnevelése felér minimum egy ngöndróval. A Ngöndro, vagyis a négy  alapgyakorlat együttesen magában foglalja a  borulást és három kölünböző  meditációt, mégpedig  111.111-szer  ismételve a négy gyakorlatot. Ige, a buddhizmusban a menyiség is számít, hiszen ennek köszönhetően  a tudás a fejből  szívbe kerül le, s lesz belőle megtapasztalás.  Nos, az én lányom úgy 10 alapgyakorlattal ér fel. Egy teljes átlagosnak induló reggel, majd iskolába indulás előtti percben kirobbanó  incidens folyamán feltört belőlem a fájdalom: feláldoztam érte az egész életemet, érte küzdök a bíróságon, azért dolgozom, hogy meg tudjak neki adni mindent, imádkozom érte, kérem az égieket, hogy legyenek vele, óvom, s áplom. S dolgozó anyaként izgulok nap, mint nap a munkahelyem,hogy  ki ne rúgjanak, hogy én vagyok az első aki fél hatkor ellép, mert rohan haz...

Szabadulás a Mátrixból

Kép
Újból előszedtem a Mátrix trilógiát. Egyrészt kedvem lett hozzá, másrészt teljesen kiesett, hogy miről is szól. Az első rész még megvolt, de a folytatásokra most, a negtekintés után sem emlékeszem igazán. Nem fogok belemenni az elemzésbe, míg az első rész gondolatiságában, vizualitásában is formabontó volt, addig a folytatások mondandója elapadt, képi világa pedig már “megszokott” lett.  Emlékszem tíz éve micsoda nagy bumm volt a Mátrix. Buddhista társaim visitoztak Ole előadásán felvetített filmen, hogy végre itt van, most már akkor mindenki tudni és érteni fogja, hogy a világ csak egy káprázat, egy álom. Arra azonban kiváncsi lennék, hogy ők ezt azóta értik is vagy csak továbbra is szajkózzák, mert így vagyon megírva.  Ugyanis a film tele van buddhizmusra utaló mondatokkal, motivumokkal. Például a káprázat világa, ami nem más, mint tudatunk (inkább) nemtudásunk kivetülése. Kérdés, hogy kik is vagyunk, egyáltalán létezünk, vagy csak az emberiség kollektív tudattalan...

Inspired by The Work

Byron Katie-nak köszönettel.  Respect! Ahogyan Katie megjelent az életemben Gyorsítósáv  Katie Munkája Kinek a dolga?    És megint... Adventi naptár Év végi háladás Anyaként Mintaszülő - mintagyerek 24/7 Yekana az irodában Alternatív anyuka Görkori Hóhahó Jobb agyféltekés rajzolás Nőként Fordíts meg Love is a four letter word - na persze, hogy szerelem! Aztán megint szerelem inspired by Boris Vian Flört! - filmmel R.I.P. - minden napra egy új Helga Hibázás szépségei - mert nincs hiba, és én is emberből vagyok Szerelemről és más démonokról - bevallom, egyik  legkedvesebb írásom. De hár ki szeresse, ha nem én? Királynőnek születve - és békulákat csókolgatva Némi erőszak - ahányszor másnak igent mondasz, annyiszor -lehet-, hogy magadnak nemet Új irány?  -  a melegek is emberek Kifogytam web 2.0 állóháború az emanci és a katolikus menyasszony között Pogácsa kétszer - kis HR Testmester Kövér, vékony, szép,...

A Testmester

Kép
Valamelyik sanomás női magazinban olvastam először a beszólogatós fitnessedző nevét. Rá egy vagy két hétre egyik ismerősöm lájkolta a srác oldalát, így rákattintottam. Az oldalon szépen fotózott képeken kigyúrt lányok és fiúk, alatta az ominózus beszólogatás.  Ford Fairlane megirigyelhetné. A srác nem fogja vissza magát, elsőszámú célpont minden kövér ember, aki szerinte lusta, büdös, igénytelen és nem tesz magáét semmit. Olyanok, akikkel csak sűrűbben vagyunk, s gondoskodni kéne arról, hogy írmagjuk se maradjon. Ennek megfelelően a riposztok, kommentek is elég megosztottak.  A rajongótábor lelkes, míg az ellentábor köpköd, beszól, s hasonló jókat kíván... Marketingszempontból a csóka zseni. Nagyon jól felépítette a személyes brandjét: a könyörtelen, mocskosszájú, keménytökű gyerek imidzsét. Végülis, ha Csernusnak bejött, akkor neki is. És igaza is van. Ha nem ő lépi meg, meglépi más, lefölözve ezzel az amúgy eszkimók által sűrűn lakott piacot. A kommentekből ...

Kifogytam

Kép
Nem a ruhából. Sőt, az ünnepekeknek, és a nagyiknak (és persze magamnak is) hála sikerült a cupákokat formáznom habtestemen. Nesze neked kardió, zsírégetés, izomnövelés vagy éppen jóga (az isiázomnak).  "Egy dologtól fogysz - int ujjával Erika, a jógatanár- ha nem eszel!" S mily igazság. No de pont most ne? Érdekes, ahogy a napi 2-3 presszóról nem bírok lemondani, úgy kívánok a zöld, piros turmixokat, mandulatejet. Valamit tudnak, ugyanis utánuk masszív pisiszakasz kapcsol be .... titkon, kis sunyi módon feloldanak apró konfliktusokat? Amiből kifogytam, azok a szavak.  Az írás. Pedig bőven ér inger, téma is bőven van.  Nekem, akinek mindenről elég határozott véleményem van, most jobban esik csendben lenni. S erre mikor is jöttem rá? Amikor is elolvastam a Nőkért FaceBook megosztását.  Lehet, hogy olvasóim közül többen olvasták a Csak az olvassa sokszor sokkoló, vérfagyasztóan őszinte sorait.  Most is ez történt, írt e...

Ókori önmunkás

Az ókori Görögország rendkívüli bölcsességéről ismert filozófusát, Szókratészt egy nap lelkendezve állítja meg az utcán egy ismerőse: - Képzeld Szókratész, hihetleten mit hallottam a legjobb barátodról! - Várj egy pillanatot - kérte Szókratész - mielőtt elmondanád, szeretném ha felelnél három kérdésre. Ezt hívom a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. - Tökéletesen megbizonyosodtál róla, hogy amit mondani akarsz igaz? - Nem - vallja be az ember - én is épp csak úgy hallottam. - Rendben, tehát egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy igaz amit mondani akarsz. - Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog? - Nem, éppen ellenkezőleg... - Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, és nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még hátra van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem? - Nem...nem igazán. - Nos - vonta...

"Láncdohányos"

Kép
 by Mona     Az utóbbi időben sikeresen elhallgattam. Ennek oka megintcsak a krónikus időhiány.  Munkahelyemen az gazdasági évet szeptemberben zárjuk, s októberrel indítjuk az újat, így november a bentlakás hónapja. Értékelünk, díjazunk, elismerünk, és várjuk a jövő évi adóváltozásokat, azaz próbálunk tervezni. Rendezvény  és meghívás hegyek, ide menni, oda menni, itt előadni, ott mosolyogni. Közben a gyermek otthon nyavalyog, hogy nem látja a szüleit, pedig semmi másra sem vágyik, mint sok-sok együtt eltöltött minőségi időre, játékra, beszélgetésre és persze egy rakás apró (vagy nagyobb) ajándékra.   A napok pedig csak peregnek, mi pedig, mint a zombik suhanunk, ide-oda. Annyiban helyén volt minden, hogy  megkérdőjelezendő hiedelmek, gondolatok és jövő-menő érzések bőven  akadtak.   Így naponta sikerült 1-2 akár 3 szálat is elszívnom.   Mit ne mondjak, mennyei volt!    

Fordítsd meg

Kép
Szóval.... férjnél vagy, gyereked van és te vagy ennek a cégnek a HR igazgatója - foglalta össze azt akkor már  jó egy órás egymás mellett dolgozást a catering cég alkalmazottja. Valahogy így -  nevettem el magam.  Már megszoktam, hogy egyrészt rácsodálkoznak a koromra, lévén egy kifutott biológiai különprogram mellékhatásának köszönhetően  fiatalabbnak nézek ki, főként, ha  még az örökzöld farmer-fehérpóló összeállításban vigyorgok.  Miként azt is megszoktam, hogy rácsodálkoznak a munkakörömre, pozíciómra. Egyrészt az életkorom miatt (fenti okok folytán) másrészt, hogy a férjem mellett minek dolgozom. Merthogy megengedhetném, hogy egész nap bikram jógán hajlongok vagy valamelyik hegyvidéki  kávézóban trécselgetek.  Fura dolog, szinte "érthetetlen":  szeretek dolgozni, kollégáimmal lenni, még akkor is, ha nem könnyű a gyerekezős magánélettel összehozni. Jól jártak veled - mondja a srác. Kezem megáll a levegőben, amint épp átad...

Mai Byron Katie

„Amikor elhiszed azt a történetet, hogy valaki elhagyott, saját magadat hagyod el. Így válsz el önmagadtól. Bármikor, ha a partnered dolgával foglalkozol, azt diktálva, kivel kéne épp lennie, és kit kéne vagy nem kéne elhagynia, máris elhagytad saját magadat. Ennek pedig magány és rettegés a következménye. Amíg nem kérdőjelezed meg, amit hiszel, te maradsz a saját szenvedésed ártatlan okozója. "  "To believe the story that someone has left you is to leave yourself. That’s how you divorce yourself. Every time you’re in your partner’s business, dictating whom he should be with, whom he should or shouldn’t leave, you have left yourself, and the effect of that is loneliness and terror. Until you question what you believe, you remain the innocent cause of your own suffering.”

Szerelemről és más démonokról

Kép
A címet egyik kedves írómtól, az irodalmi Nobel-díjas Gabriel Garcia Marqueztől kölcsönöztem. Mert mi is adja a legtöbb örömöt, s egyben a legmélyebb gyötrelmeket az életünkben, mint a szerelem?  A sötét verem vagy mennyország attól függően éppen mit  élünk meg.  S mi az, amit általában átélünk? Az, amit már korábban elképzeltünk, kitaláltunk, hogy milyennek is kéne lennie. S ha szerencsénk van - megkapjuk.  Ha nem kapjuk meg, akkor bizony jön “a nyomorultul érzem magam” fekete serege.   De mi is a szerelem? Marquez szerint, egy a  sok démon közül. Valami hatalmas, emberen túli, ember felett elhatalmasodó valami, mely teljes egészében maga alá gyűr bennünket. Játszadozik velünk kénye-kedve szerint, meglibbenti kegyét, majd miután bepillantást nyertünk a mennyekbe, gyorsan az orrunkra csapja a nagy vasajtót, s mi több, letaszít bennünket a pokol legmélyebb bugyrába.  “ Legédesebb percünkbe is vegyül  Egy c...

Ki a komfortzónából - 1.

Az elmúlt két hétben megint a visszafogott formámat hoztam.  Pedig - istenlássalelkemet-, már szerettem volna végre elérni a világvallásokat bemutató minisorozatom végére.  Máramennyire végére lehet érni. Csakhogy időközben “meggyógyultam”.  Legalábbis, fogjuk rá.   Mert mi mindenre is jó az influenza? Először is, egész nap ágyban vagy, felkelni sincs erőd. Fájdalomcsillapítót bevéve, lehet -mindenekelőtt-, jó nagyokat aludni, kipihenni az elmúlt pörgős hónapokat. Aztán köhögve, fulladozva, nazális hangon telefonálni,  meg lehet válaszolni az emaileket, végigolvasni a benchmark klub felvetéseit. Kiolvashatom a hónapok alatt felgyülemlett magazinokat, könyveket, e-könyveket, s lehet elmélkedni a blogomban is. Aztán pár nap fekvés után még félholtan, bealgoflexfortézva bevánszorogni a munkahelyre és kalkulációkat gyártani, jogi ügyekkel foglalkozni. Na, de hogyan fektetett a vírus kétvállra? Megint kiléptem a komfortzónámból. Hányszor halljuk ezt vállalati t...