Helga blogja életről és egyebekről

"Az információ megáll a határon" - mondta egy ismerősöm. Sajnos, megint csak igazat kellett adnom neki.  Hiába internet, szélessáv, wifi, valahogy a jó gyakorlatok, értemes ötletek, inspirációk mind-mind megrekednek a határon. Legyen szó a mindennapi élet apróságairól, de jellemzőbb a makrószintre. Gondolok arra, melyik ország mely problémáját miként oldotta meg sikerrel, más országok jó gyakorlata a fogallkoztatási ráta növelésére, hogy  jó oktatási példákról már ne is beszéljek.  A fenti kijelentés azonban másra is rámutat. Történtesen az információ feldolgozásának képtelenségére is. Azt már tudjuk, hogy  lakosság jelentős része funkcionális analfabéta. Nem érti, amit olvas, képtelen egy formalapot kitölteni, főként, ha azt is egy funkcionális analfabéta kreálta.  Fájdalom, hogy  a józan ítélőképesség, az átgondolás, esetleg a téma alaposabb körbejárása is elmarad. Egyszerűbb fészbúkon megosztani vagy idézni ezerszer körbeküldött, kira...

Az agydetektor egy rafkós kis szerkezet, minden munkahelyen megtalálható.  Általában a bejárati (kijárati) kapuba van beszerelve.  A kilépő dolgozóknál gyorsan szkenneli az agyat, s ha bármi, munkavégzéssel kapcsolatos információt talál, azt azonnal beszippantja.  A kedves dolgozó pedig tiszta aggyal, így munkahelyi gondok nélkül térhet haza.  A szerkezet legfőbb problémája, hogy másnapi munkába lépéskor a leszívott infót nem tölti vissza, a felettes, az ügyfél és az üzleti partner legnagyobb "örömére". Eklatáns példája ennek az óvoda, ahol minden reggel elmondom, hogy a gyerek nem reggelizett, mivel sosem reggelizik otthon, ergó csüccs le  többi közé, lévén evés közben jön meg az étvágy. Három éve mindig így indítok. Ennek ellenére rámcsodálkoznak, jobb esetben megjegyzik, hogy "igen-igen ezt már mondtad". Azonban az agydetektor délután a kapun áthaladva elvégzi áldásos tevékenységét. Így történhet meg,  ha apa viszi a kicsit, már nincs...

Utálom  telet, utálom a havat. Gyerekkorom óta. Hideg, fagyos, nyirkos, nedves. Majd ronda locspocs, dzsuva. Viszont mióta van egy téli porontyom, kezdem élvezni. Szánkóval megyünk oviba. Felér egy komplett edzéssel a kaptatókon fel, lejtőkön le  az anya, mint Rudolf a rénszarvas felállás. Építsünk hóembert! Csináljunk hóangyalt! És minden tök jó. Élvezem, s nem fázik a kezem, nem zavar a nyakamba beeső hódarab. Az overall pedig a centrifugában köt ki  a nap végén.

Az alábbi írást M.Móni, egy igazi szívember osztotta meg velünk, s rábólintott, hogy mi is tovább adjuk.  Úgy vélem, ezt a csodát minél több embernek is olvasnia kell. Köszönöm Móni, hogy közkinccsé tetted! Mióta Helga bejegyzését olvastam a kilókról cudarul feszít valami. Úgy látom, mese lesz belőle. :-)) És ez persze az én történetem, hátha mégis találtok benne valamit.  Alig egy kilóval születtem, elég pocsék kilátásokkal, a családom azt se tudta, mivel "tömjön", hogy legyen belőlem valami mérlegképes.  Arra emlékszem, hogy mikor vacakul voltam, szerettem odabújni anyuhoz úgy, hogy hallhassam a szívét. Ha ezt lehetett, akármi volt, megnyugodtam.  Ő akkoriban kissé molett alkatú volt, pont kellően Anyupuha.  Az oviba alig akartak bevenni a kis súlyom miatt, játék közben folyton félrekotortak, talán nem voltam elég számottevő.  Az azért érdekes volt, hogy a nagyon duci, hormonproblémákkal élő iskolatársamnak gyakran mondták, hogy vegyen ...

Végre, sikerült több részletben megtekintenem a filmet. A filmet, amely meglehetősen megosztóra sikeredett. Vannak, akik istenítik, hatalmas felismers-óceánnak tituálják, míg mások fiaskónak.  A "Filmszerész" tizes skáláján is csak hármast pukkant. Lényeg, a két tábor egymásnak feszül és hangosan próbálják egymást meggyőzni saját igazukról. A film lekötött, s nem tűnt annyira hosszúnak - persze, ez a több részletben való megnézésnek is köszönhető. Kb. a közepétől indult meg a cselekmény, addig inkább ismerkedés a szereplőkkel és hozzászoktatás a gyors jelenetváltásokhoz történt. Érdekes volt... nem mondok semmit, mert minden könyv,  minden film és minden zene mindekiben más-más történetet indít el. Egy fura dolog azonban történt. Még sosem volt, hogy filmmel  egyáltalán álmodtam, nemhogy aznap.  Most ez történt.  S erről mi a történetem?  Az, hogy talán mégiscsak megfogott.... Felhőatlasz from szolgakurzus on Vimeo .

Éppen a 20 éves érettségi találkozómra siettem, az úton volt időm átgondolni, mit is akarok magamról mondani. Mi az, ami az elmúlt két évtizedben történt, s említésre is méltó, vagy éppen másokat is érdekelhet. Család, munka, sikerek, élmények. Szokásos  magyardolgozat: bevezetés-tárgyalás-befejezés.  Vagy éppen egy Steve Jobs-i prezentáció a szent hármas jegyében. Kikerülhetetlen, de nem kényszerű számadás. Év vége felé  közeledve pedig különösen időszerű. Jó volt visszapörgetni az idő kerekét, mely során képek, hangok, ízek és érzések tűntek fel. Arcok, hangok, ölelések. Könnyek és szenvedések. Értetlenség és tanácstalanság. Egyedüllét vagy társas magány. Hirtelen megéreztem, hogy a Jóisten engem nagyon szeret. Apró pici ajándékcsomagocskákat adott  a kezembe.  Volt, melynek örültem, mert vágytam rá.  Volt,  mely örömteli meglepetést szerzett.  Volt, melyet értetlenül néztem, vagy éppen gagyinak találtam.  Volt, melyiket az É...

Az az igazság, hogy nem tűntem el. Élek, virulok és állandóan  rohanok az év végi hajtásban. Feltehetitek a kérdést, jó, jó, de ennyire? Igen. Mivel munkahelyemen az év végét szeptemberre datáljuk, október-november  mással sem telik, mint zárással és annak utózöngéivel. Teljesítményt értékelünk, kontrollunk adatokat küldünk Anyunak, s megkapjuk az új sarokköveket is. Elkészülnek a számsorok, s kibontjuk az év legjobbjai nevét tartalmazó borítékokat,  megünnepeljük őket, megosztjuk a legjobb gyakorlatokat, egyszóval örülünk egymásnak. Decemberben pedig már full karácsonyi hangulat. Mindenféle iskolakóstolgató foglalkozások, Mikulás bulik és partners partyk. És persze Biologika és Megértés Táblázata a hétvégéken. Közben ezeregy gondolat, téma, ötlet  a fejemben, mit végre valahára e-papírra is fogok vetni.... ...  köszönöm a türelmeteket!  

Csak a most van.

A hosszú hétvége közeledtével még utolsó percben betértem a diszkontba, s gyorsan vettem a család kedvenceiből valamint friss zöldséget, gyümölcsöt a fantasztikus nyers turmixokhoz . Már a kasszánál állok, s pakolnék ki a szatyromból (nem vettem kosarat), várom, hogy a szalag mozduljon már. Az előttem álló kék munkásruhás szaki  pislog. Végre van hely, pakolni kezdek. Előre a nehéz, dobozos vagy kemény zöldségek, majd pár hűtős cucc, s végén a zsemle és a csomagolt bébispenót. A szaki sunyin mosolyog. "Nem úgy van ám, hogy csak egymásra hányom a dolgokat - fordulok felé nevetve- mindent a helyére. " Szaki is nevetni kezd.  Látszik, nem erre  a reakcióra számított. Haladunk, ő már fizet, míg én éppen rácsodálkozom a dohányárukra, egész pontosan a csomagolásukra.  Az öreg megszólal: " Nem a cucctól, hanem a ráírt ijesztgetéstől halunk meg ".  Fizet és távozik. Állam leesik, a fószernak kisujjában van az Új Medicina. 

Valamely apropó kapcsán említésre került egy volt - angolul nagyon jól beszélő-, kollégánk, aki egyszer teljesen váratlanul az ebédlőasztal felett kibökte, hogy megnézné a Star Wars alternatív, azaz Kovi-féle változatát. Mondanom sem kell, többen félrenyeltük a tarhonyát, s levegő után kapkodva meresztettük szemünket.   Merthogy - ezt a magyarázatot tessék figyelni-, a werkfilmben látta, hogy a súgógépen fonetikusan ment az angol szöveg. S az aztán ám a kemény dolog,  nem is  Darth Vader nagyúr férfiassága.     A netnek köszönhetően a  film cselekménye megtekinthető a youtube-on, kb 8 percben. A többi -  ahogy az Expert mondja-, semmi új  a nap alatt.   Na, ezt nézd végig koncepciók nélkül.      

Nagyot derültem reggeli felkelés vezérének, Buda Mártonnak megnyilatkozásán.  Kisgyerekes apa lévén reggel négyen ébredtek a hitvesi ágyban. Ez még hagyján, de a kislányuk elég rendesek ki is túrta a szűlőket, hol keresztben, hol hosszában feküdt.   Hangosan felröhögtem, ugyanis nálunk is valami hasonló történt.   Kobakocska fejébe vette, hogy nincs jobb, mint a családi alvás, amikor is egy kupacon alszunk. Erről szépen lebeszéltük, mondván nem férünk el, nem olyan buli, ha egymásba lógunk. Ő nem adta fel, hanem a következő stációra lépett:  kitúrja Apát Anya mellől, és a még meleg helyre ő maga fészkel be. Szó nélkül tűrtük a hajnali átköltözéseit, kómásan cipeltük a motyóját:  takaró, három darab kispárna és ki tudja mennyi plüssike. Férjem vagy önként (már megébredt és nem bírt visszaaludni) vagy kényszer alatt ("Apa MÉG mindig itt van?"),  kóválygott ki a nappali kanapéjára.   Ehhez képest tegnap úgy csőbe let...

Reggel állok a kis keresztutcánál, s megpróbálok balra nagy ívben kijutni a főútra. Ez - ahogy már írtam is-,  a mission impossible kategória . Szinte csak akkor van rá lehetőség, ha vagy - elfogy a sor / pirosra vált a lámpa - vagy valaki végre kienged. Amint soromra várok, kis mókuspárt veszek észre a főút túloldalán. Viháncolnak, majd megcélozzák a szemközti járdát két autó között, hogy feljussanak a fészküket rejtő fára. Az első nekiindul, már majdnem eléri a padkát, amikor egy pickup elcsapja. Kocsi mentségére szóljon, fékezett, próbálta megközölni, de  a mókus is cikázni kezdett, így a végkifejlet elkerülhetetlen volt. Az aprócska test élettelenül csapódok a betonra. Párja átfut - sikeresen felugrik a hőn áhított fára. Rémülten, tanácstalanul rohangál fel-alá a fa törzsén, s nézi az összetört gerincű, felkunkorodott kis vörös kupacot.   Dühös vagyok, döbbent és tehetetlen. A szemem láttára hal meg valaki és nem tudtam segíteni. ...

"A legszörnyűbb az a magány, amit más tásaságában érzünk." (A harag napja)

Számomra a nyárnak az augusztus 20-ai tüzijátékkal van vége. Az utolsó szikracsillámokkal együtt elsiratom végtelen gyermekkorom újabb legszebb nyarát.    A teraszon heverő pergősre száradt levelekről már kénytelen vagyok tudomást venni, miként a szeptemberi óvodakezdésről. Mintha csak most lett volna május, mikor a nap már erejét fitogtatatta, s nagy tavunk pasztell fényeit csodáltam a hotel ablakából. Hamarosan itt a november, mikor a  vállalkozókedvű hattyúpár már ködpárában úszkál a gyengélkedő napfényben. A három idő - réveteg múlt, a szépreményű jövő és a  most, melynek kedvességéről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.    

Ma este véletlenül megtaláltam a Zentai Mitama  Aikido Dojo FB lapját. Nézegettem a képeket, melyen Szenszei, Magyar László mosolyog. Számomra ő a MESTER.  A megtestesült tudás, türelem és szeretet. Mindaz, ami az iskola tesitanárokat nem igazán jellemzi (tisztelet a ritka kivételnek).  Pont ma emlegettem az aikidós szép időket, mire kollégám rámcsodálkozott.   "Te,  aikidoztál? Az jó lehetett." Igen, az volt.  Két hete lányom adta elő a szokásos karatemacska figurát, mely ugyancsak aikidóról való elmélkedésbe  csapott át. "Anya és neked van kardod?" Igen van. Nem Hattori Hanzo, hanem egy sima fa boken. Hétvégén ezerrel ropjuk a Rio c. mesefilm zenéjére. Szambázunk, riszáljuk  a popsinkat. Eszembe jut  a hastáncos rázás, megmutatom. Lelkes, még jobban rázza. Felmászok a szekrény legfelső polcáig, leszedem a hastánruhát, felkerül a rázóőv. Lányom döbbentem néz, és eltűnik. Megjegyzem, a ruha pedig gyönyörű türkizkék, ...

Az emberek 25 évesen meghalnak, de nem temetik el őket 75 éves korukig. Ghislaine Lanctôt

Tandemes csapatunk már a német Eurest-es kollégák vendégszeretetét élvezi. Hajrá Móni! Köszönjük Eurest Germany!

Hamisítatlan nyár. Reggeli forgalomban barna lány bringázik.  Kibontott hosszú haja lobog, ahogyan teker. Barna szoknya, piros spagettipántos top,  bőrflippflopp. A rögtönzött nyártündérnek az autósok még azt is elnézik, hogy a sáv közepén megy.