Helga blogja életről és egyebekről

Legkedvesebb szomszédommal kialakítottunk egy kis rituálét. Átcsengetek hozzá két csésze presszókávé kíséretében. Ő ül a kedvenc karosszékében, és pedig - időjárástól függetlenül-, felpattanok a csillogó zöld mázas cserépkályha padjára. Körbeleng bennünket a kávéillat és elkezdődik vagy egy időutazás, vagy valami szellemi tánc. Órákat beszélgetünk, tettünk így minap is, mikor szomszédom nekem szegezte a kérdést:  "De tényleg, miért nem írsz?" "Mert jól vagyok - válaszoltam, s kortyoltam a kávémból, - s az írás valami konfliktusból, illetve katarzisból fakad." "Hát akkor ezt írd meg"- csattant fel szomszédom. Otthon aztán ezen morfondíroztam, hogy tulajdonképpen jól vagyok, ahhoz képest, hogy lehetnék nagyon rosszul is. Többször kaptam már életem során, hogy "neked csak megszületni volt nehéz". Kérdezzék meg anyukámat, keményen megdolgoztunk az ittlétemért.  S aki igazán ismer, az tudja, hogy nekem is kijárt a "jóból", lenne...

A szabadság gondolata - bár helyesnek tűnik - pusztán egy gondolat és nem egy állapot. A szabadság gondolata éppúgy fogva tart, mint bármely egyéb gondolat. A gondolat természeténél fogva kívül esik az ember énjén. Amikor az elme egy gondolattal kezd foglalkozni, a kettősség területére lép, és a gondolat beárnyékolja az elme alapvető természetét.  Így minden gondolat azonosuláshoz vezet. Az azonosulás problémáját tehát sem az Önvaló, sem az isteni Lét vagy az Isten gondolata nem oldotta meg. Ezért nem hozták hát ezek a gyakorlatok szabadságot híveiknek, ezért maradt beteljesületlen a szabadság keresése, és ezért zavarták össze őket az olyan gyakorlatok, melyek az isteni Önvalót vagy Isten eszméjét a gondolkodás szintjén dédelgették. E módszerek alapvető hibája az volt, hogy magát az azonosulást tartották kötöttségnek. Valójában azonban az azonosulás nem jelent kötöttséget. A kötöttség az, ha képtelenek vagyunk fenntartani a Létet az azonosulás közben. A kötöttség ...

- Rabbi, nősülni kéne.... - Nősülni, Jákob. - Nem tudok dönteni. Itt van Sára. Akkora az orra , mint a zsinagóga kilincse, bűnronda, biztos senki sem fogja megkívánni. - Őt nem, Jákob. - Aztán ott van Ráchel... termete mint a cédrusé... az összes barátom rá pályázik. S tudod, Rabbi, könnyű  megvédeni azt a várat, amit nem ostromolnak. - Igen, Jákob. Ráchel szemrevaló teremtés. - Rabbi, adj tanácsot, mit tegyek? Melyiket vegyem el? - Jákob, fiam Azon gondolkodj el, mi a jobb: egy finom tortát megosztani felebarátaiddal vagy a szart egyedül megenni. Immáron egy hete folyamatosan vigyorgok. Mégpediglen a valóság relativitásán. Pontosabban azon, hogy nincsen igaz vagy hamis, nincsen rossz vagy jó - jójó ezt eddig is mondtam, nincsen ebben semmi új. Viszont, az, hogy ezt - vagyis azt, hogy minden lehetséges-, elfogadjuk hatalmas távlatokat nyit meg. Vigyorgásom a múlt hét utolsó munkanapján kezdődött, amikor is egy (férfi)ismerősöm felhívott, szigorúan szakmai témában. Persze sz...

Henry Fuseli: The Nightmare - Hány éves? - hangzik keményen a kérdés. - Tizenkettő - mondom megszeppenve. - Hm tizenkettő... az hányadikos? - Hatodikos - Tudja mi a hatodik parancsolat? - dörren fel a hang a rács másik oldalán. - Öhm....  -agyam kattog, szám kiszáradt a hirtelen jött vizsgakérdés hallatán. - Ne paráználkodj - ezt a hangsúlyt Loyolai Ignác is megirigyelte volna-, mondja, maga paráználkodott már? Egyszerre érzek tehetetlen dühöt és szégyent miközben hápogva próbálom kikérni magamnak a kérdés mögé bújtatott vádakat. Ez volt az a pillanat, ami megpecsételte nálam a katolikus egyház, s egyben a kereszténység sorsát. Innentől kezdve csak Voltaire-t tudtam idézni: “tapossátok el a gyalázatost”. Bevallom, van egy kékharisnya énem. Az ismerőseim ezt valószínűleg már ki is szúrták, attól függetlenül, hogy ezt így bevallottam volna magamnak.  Erre úgy jöttem rá, hogy gyakran címkéztem meg másokat ezzel a kedves kis jelzővel. Mármost, ha ezt másban észrev...

Sok minden.  Először is, ők nem Európa. Semmi közük az Öreg Hölgyhöz, annak ellenére, hogy tán a  világon elsőként, nekik volt királynőjük.  Aztán itt van ez a balkormány. Mármint az autókban. Lelépsz a járdáról és jobbra nézel.  Aztán a förtelmes angol konyha, aminél az ihatatlan angol kávé lehet csak rosszabb. No meg a dugalj! Naná, hogy az is más. És a csapok! Külön a hideg és a meleg. Amikor megkérdeztem miért,  kisebb bosszúsággal kevert  választ kaptam:  Anyway, you will mix it...  Végülis igen.... Persze a keverőcsap sem kóser, hiába Grohe. A termosztátot különféle gyerekzárral látták el, hogy 30 foknál melegebb vizet ne tudjak csiholni, miután a 16 fokos szétklímázott szobában jéggé fagytam. (Na igen, a lengyel szobaasszony segített beállítani a fűtést, mert az sem volt számomra egyértelmű. Konkrétan bmit nyomtam, semmi sem történt.) És mire rájöttem, hogyan kell a csapot zuhanyra átkapcsolni, addig a csőben állt hid...

Gyerekként egyik kedvenc cikizős odamondogatásunk volt az okos enged - szamár szenved népi bölcsesség. Akkortájt inkább dühből, tehetetlenségből, s persze  a másik lealázása céljából dobáltuk egymás fejéhez  a parttalan vita, ölre menő veszekedések közepette, afféle végső igazság, megoldás gyanánt. Ettől azonban a feszültség nem múlt el, sőt ott duzzadt, növekedett, s szakított ki belőlünk egyre nagyobb darabokat. Aztán a tehetetlen düből kimondott szavak más motivációt kaptak.  A düh elpárolgott, s lett belőle tehetetlenség, a szégyen és ellehetlenülés kimagyarázása. A nem-álltam-ki-magamért felett érzett mérheteten és kimondhatatlan, még maguknak sem bevallott felsülés felett érzett szégyené. S persze, mi engedtünk, de szenvedtünk is cudarul, míg a másik élte vidám kis életét, és tett a mi önmagunk felett érzett nyomorunkra.  Legalábbis így tűnt. Aztán egyszer csak álltam a kipattanó konfliktus közepén. Néztem a másikat, aki Honthy Hannát megsz...

Egy férfi tollából... Ahogy öregszem, egyre inkább a 40 feletti nőket értékelem. Csak néhány példa, hogy miért: Egy 40 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezze: "Mire gondolsz, drágám?" Fütyül rá, mire gondolsz. Ha egy 40 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot!! Egy negyvenen túli nő már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és kitől. Kevés olyan 40 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz ...

Alig várom már a vasárnap estéket, amikor ismét kukkolhatok Ivánunk életébe. A társas játék az egyik legjobb magyar mini sorozat, amit eddig láttam. Imádtam a született feleségeket, nézni a mintákat, amint az emberek sorban cseszik el az életüket, s lépnek ismét ugyanabba a folyóba. Holott már Herakleitosz is megmondta: minden folyik, azaz változik. Ennek ellenére, mégis úgy tűnik, hogy kimerevedik a pillanat és az szinte állandósul.  Ami persze nonszensz. De hogyan lehet állandósítani a pillanatot? Az egyik, a fogadalmak rendszere. Amikor - Fausztuszt idézve- szólnék a perchez, hogy állj meg, s maradj így örökre. Mert annyira jó, hogy azt gondoljuk, ennek állandóan így kell lennie.  Aztán közben telnek-múlnak az évek, változik a világ, s benne változunk mi is, de fogadalom köt. Mi pedig kötjük magunkat a fogadalmainkhoz, figyelmen kívül hagyva a változásokat. Aztán, amikor kénytelenek vagyunk felébredni, úgy érezzük, hogy egy világ fordult ellenünk, s egy másik o...

Valahonnan ismerősen cseng a fenti mondat. Lássuk csak, honnan is vettem.... hm Milos Forman Amadeus c. filmjéből.  II. József vágja drága jó Wolfie fejéhez, hogy azért nem jó a darab, mert túl sok a hangjegy benne.  A metsző szavakat intrikus szürke eminenciások suttogták a felvilágosult uralkodó fülébe, aki befolyásolható  lévén nem is mulasztott el a kellő időben megejteni. Ritkán hallgatok rádiót, ha mégis, akkor is Klasszikot, Bartókot.  Jó egy éve kaptam rá a komoly zene aktív hallgatásának. Addig azt felvágásnak, úri huncutságnak tartottam.  Korábban el sem tudtam képzelni, mit lehet rajta szeretni. Természetesen voltak kedvenceim, de aztán ennél a pár  kötelező iskolai darabnál megálltam. Egy éve történt valami. A MUPA vendége volt Jevgenyij Kiszin zongoravirtuóz.  Olyan katartikus élményben volt részem, amit szavakkal nem tudok leírni. A darab, a művész és a zongora eggyé vált egy teret és lelekeket betöltő  hatalma...

Na, ez meg milyen kérdés? És egyáltalán,  mit keres itt? Ilyen emelkedett témák közé, hogy kerülhet a  hús maga? Meg különben is, a kérdés költői. Naná, hogy kell. Végre valami jó ... Ennyi sikerélményem má' hadd legyen, ... Kieresztem a gőzt, egész nap szétgályáztam magam. Ellazulok - szinte egészen  belegebedtem, hogy minden úgy menjen, mint a könyvekben/filmeken. Végre látja ez a kiscsaj, hogy nálam jobb pasit úgysem talál... úgy odavarrtam, hogy még most sem kap levegőt. Végre látja, mit is veszíthet...Michelle Wild jöhet tanulni! Mozi, mozi, mozi... ego, ego, ego... Első kérdésre a válaszom: miért ne? Az, hogy a spiritualitásról, a bennünk élő buddha-tudatról írok, nem azt jelenti, hogy tagadom a testet, az anyagot.  A kettő ugyanis együtt jár. Mindannyian azért születünk fizikai formába, mert a  tudat csak így tud élményeket, tapasztalatokat gyűjteni. Így tud  fejlődni, míg megszabadul. Forma és a tudat együtt jár. Tudat maga az ü...

Az elmúlt egy hónap megint tömény pörgés volt. Végre kezdtem látni az alagút végét, amikor az egyik kulcsmunkatársam bejelentette, levadászták. Nagyobb HR szervezet, nagyobb kitörési - ugrási lehetőség, az anyagiakról pesze nem is beszélve. Ő pedig döntött, mellettük. Ott azon nyomban törtem darabjaimra. Így ültem kocsiba, s vágtattam Győrbe, kihasználva a 1,5 órás utat egy kis önempátiára. Hogyan is érzek? Mely fontosságom sérült? Hogyan szeretném magamat érezni? És mi lenne most nagyon jó? Szépen módszeresen tornáztam fel magam az érzelmi létrán. Azzal, hogy kimondtam negatív érzéseimet, majd a mögötte sérült szükségleteimet, máris majd 4 szintet ugrottam. Viszont folytattam a vágyaimmal, koncentrálva az érzésekre, így egyszercsak pikkpakk máris a jólét, az öröm rezgésébe kerültem a korábbi szükösségből. Aztán kollégáim azonnal rámöntötték panaszukat, s máris az őd dolgaikkal foglalkoztam saját magam helyett. Feladat lett a problémából. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a pénz...

Március óta vártam rá. Lelkesen. Centit vágva. Vágytam a pezsgésére. Az inspirációira. A ismételt örömteli nagy találkozásra. Vártam és vágytam. Számoltam a hátralévő napokat. Csekkoltam a weboldalát. Néztem a fényképeit és a videóit. Majd eljött a tegnap. Ott voltam. Ő is ott volt. Nem értettem. Ő jól érezte magát. Bennem űr volt. Nem inspirált. Nem lelkesített. Nem idegesített. Ő most ilyen volt. Én most ilyen voltam. Elmaradt a lényeg. Szokásos bull shitek. Új, divatos frázisok puffogtatva. Nárcizmus. Önelégültség. Hígitott almalé a nektár helyett. Megváltoztam. Kevés lettél már. Sajnálom. Amit adtál, köszönöm. Már nem foglak keresni. Vigyázz magadra. (A TEDx Danubiáról írtam)