Helga blogja életről és egyebekről

Iráni katonai illetékes: az USA nem mondhatja meg, hogy mit tegyen Irán a Hormuzi-szorossal. Tart a nyilatkozatháború.

Ha valaki megkérdezné, hogy milyen képet szeretnék látni úgy harminc év múlva kedvesemről és magamról, valószínűleg a mellékeltet keresném elő. A képen a dán Láma, Ole Nydahl és felesége, Hannah látható. Olén szokatlan az öltöny s a szeme kékjét tükröző ing, ugyanis ő mindig valamilyen katonai cuccban látható. Mit is várunk el, egy védelmezőtől, egy egykori kampa harcostól? Armani ruhákat és politikai korrektséget biztosan nem. Helyette viszont bőven kapunk koncepcióinkat ripityára törő gondolatokat, szavakat és cselekedeteket. Egy láma, akit egy tengerparti sörözőben találnak meg tanítványai, amint éppen tanít. Egy láma, aki nyíltan felszólal a nyugati értékeket veszélyeztető vallási- és eszmerendszerek ellen. Egy láma, aki egy épülő sztúpánál maga is  keményen dolgozik. Egy láma, aki csajozik. Micsodaaa? Igen, egy láma, aki a világ egyik  legnagyobb szoknyavadásza hírében áll. Jó kis ellentmondás. Ide teszem fényképüket az eszményi párkapcsolatról, miközben mindig úja

Moksa Elixírről A mellékelt kisfilm magáért  beszél, számos gyógyulás, melyeket hívhatunk akár csodának is, pedig nem az. Aki ismeri az Új Medicina elveit, az tudja, hogy minden betegség kialakulását egy fel nem dolgozott konfliktus előz meg.... Ha sikerül ezeket feloldani, akkor várható a  gyógyulás még a legreménytelebb betegségekből is.  A feloldás lehet konzultáció, terápia formájában - ez egy erőteljes szembenézést és bevállalást jelent az egyén részéről. És lehet finoman, szinte észrevétlenül, melyben a MOKSA ELIXÍR segít. Immáron második éve szedjük nap, mint nap ezeket a kis napfénycseppeket. Azon túl, hogy a nyári parlagfüves allergia tünetei minimálisra csökkentek, míg a kora tavasziaké teljesen eltűntek a legnagyobbváltozás mégis belül történt. Jobb közérzet, optimizmus -  s az, hogy végre meglátom a felém nyújtott segítő, támogató és óvó kezeket... ágyő depresszió! Érdekel? Igen! - Kattints a neked megfelelő lehetőségre: Szeretnék egy üveggel

Korábban említettem, hogy van egy kékharisnya énem, így megint olvastam egy kékharisnya magazin, benne különféle jövőjóslatokról. Igazán színes, vidám, néhol önirónikus és cinikus kép villant fel. Az egyik cikk szerzője hazánk egyik új generációs újságírója, kinek  az elmúlt években szép perspektívákat jósoltak tehetsége, mélyreszántó az embert is megmutató cikkei miatt. A hölgynek jól áll mind a serious, mind pedig a csajos újságírás. Olvasom a cikkét, s valami nem tetszik. Mintha ezt a stílust, ezt a látásmódot és gondolati ívet már láttam volna. Próbál mélyre menni, valami pluszt, lényeget hozzátenni, máramit egy hatvanezres blúzokat és háromszászezres cipőket bemutató "A " státuszú nőket megcélzó laptól el lehet várni.  Ez  viszont nem az ő hangja. Az eddigi nőies, de tendenciákra keményen rámutató hangnem helyett meglehetősen férfiaspektusú racionális szöveget kapunk. Ami nem csoda. A hölgy éppen egy befolyásos férfi aktuális múzsája. A nő friss harmincas, míg a f

Henry Fuseli: The Nightmare - Hány éves? - hangzik keményen a kérdés. - Tizenkettő - mondom megszeppenve. - Hm tizenkettő... az hányadikos? - Hatodikos - Tudja mi a hatodik parancsolat? - dörren fel a hang a rács másik oldalán. - Öhm....  -agyam kattog, szám kiszáradt a hirtelen jött vizsgakérdés hallatán. - Ne paráználkodj - ezt a hangsúlyt Loyolai Ignác is megirigyelte volna-, mondja, maga paráználkodott már? Egyszerre érzek tehetetlen dühöt és szégyent miközben hápogva próbálom kikérni magamnak a kérdés mögé bújtatott vádakat. Ez volt az a pillanat, ami megpecsételte nálam a katolikus egyház, s egyben a kereszténység sorsát. Innentől kezdve csak Voltaire-t tudtam idézni: “tapossátok el a gyalázatost”. Bevallom, van egy kékharisnya énem. Az ismerőseim ezt valószínűleg már ki is szúrták, attól függetlenül, hogy ezt így bevallottam volna magamnak.  Erre úgy jöttem rá, hogy gyakran címkéztem meg másokat ezzel a kedves kis jelzővel. Mármost, ha ezt másban észreveszem, ak

William Blake Richmond (1842-1921): Elektra Agememnon sírján (1874) Végigolvasva a görög mitológiát nemegyszer a hányinger kerülgetett a töménytelen mennyiségű devianciát látván. Van itt kérem minden, ami egy "jó családban" előfordulhat: össze-vissza, de leginkább félrekefélgető apuka, bosszúéhes anyuka, vérfertőzés, tömegmészárlás, testvérszerelem, kannibalizmus.... vér vér vér és bosszú tömkelege... Innen indultunk valaha ...? És kérdés, mennyire sikerült előrébb jutnunk....? Nem véletlenül merítkezett ebből a hatalmas tárházból Sigmund Freud a  pszichoanalízis atyja, hiszen itt aztán valóban minden adva vagyon   lelkünk bugyrainak megértéséhez - vagy inkább túlmagyarázáshoz. Zsiga bácsi óta van Oidipusz komplexus, amelyben a fiúgyermek apjával rivalizál az anyja szerelméért. Ha van Oidipusz, akkor  van Élektra-komplexus is, amikor is a leány apját idealizálja, miközben az anyát elutasítja. Élektra Agamemnón király  és annak rabolt felesége, Klütamnészta lán

London készül az Olimpiára.  Ahogy elnézem, tán mások is.....

Vajon miért a koránt tartó nő van a középen, maga alá gyűrve a többi világvallást?

Sok minden.  Először is, ők nem Európa. Semmi közük az Öreg Hölgyhöz, annak ellenére, hogy tán a  világon elsőként, nekik volt királynőjük.  Aztán itt van ez a balkormány. Mármint az autókban. Lelépsz a járdáról és jobbra nézel.  Aztán a förtelmes angol konyha, aminél az ihatatlan angol kávé lehet csak rosszabb. No meg a dugalj! Naná, hogy az is más. És a csapok! Külön a hideg és a meleg. Amikor megkérdeztem miért,  kisebb bosszúsággal kevert  választ kaptam:  Anyway, you will mix it...  Végülis igen.... Persze a keverőcsap sem kóser, hiába Grohe. A termosztátot különféle gyerekzárral látták el, hogy 30 foknál melegebb vizet ne tudjak csiholni, miután a 16 fokos szétklímázott szobában jéggé fagytam. (Na igen, a lengyel szobaasszony segített beállítani a fűtést, mert az sem volt számomra egyértelmű. Konkrétan bmit nyomtam, semmi sem történt.) És mire rájöttem, hogyan kell a csapot zuhanyra átkapcsolni, addig a csőben állt hideg vízzel megoldottam a frizuraproblémá

Gyerekként egyik kedvenc cikizős odamondogatásunk volt az okos enged - szamár szenved népi bölcsesség. Akkortájt inkább dühből, tehetetlenségből, s persze  a másik lealázása céljából dobáltuk egymás fejéhez  a parttalan vita, ölre menő veszekedések közepette, afféle végső igazság, megoldás gyanánt. Ettől azonban a feszültség nem múlt el, sőt ott duzzadt, növekedett, s szakított ki belőlünk egyre nagyobb darabokat. Aztán a tehetetlen düből kimondott szavak más motivációt kaptak.  A düh elpárolgott, s lett belőle tehetetlenség, a szégyen és ellehetlenülés kimagyarázása. A nem-álltam-ki-magamért felett érzett mérheteten és kimondhatatlan, még maguknak sem bevallott felsülés felett érzett szégyené. S persze, mi engedtünk, de szenvedtünk is cudarul, míg a másik élte vidám kis életét, és tett a mi önmagunk felett érzett nyomorunkra.  Legalábbis így tűnt. Aztán egyszer csak álltam a kipattanó konfliktus közepén. Néztem a másikat, aki Honthy Hannát megszégyenítő hisztivel

Vannak a HR-nek olyan területei, melyeket nem szeretek. Erről jut eszembe, a maffiában miért nincs HR-es?

Hányszor halljuk ezt a szót, sőt mi több mondjuk ki magabiztosan magunkról, hogy milyen toleránsak vagyunk. Aztán valamit hallunk, látunk, megélünk, s kiderül tolerancia nem több, mint egy szép szlogen. Legcifrábbakkal illetném azt  nagypapát, aki a női öltöző bejáratát elállva "legyen szíves elengedni" kérésemre, "menjen a fenébe" szavakkal válaszol.  Nézzük a filmet, s a két fél szempontját látva minden érthető. Nem ítéljük el az egyiket, s nem pártoskodunk a másik mellett. A kettő fél adja ki az egészet. Kettőn áll a vásár- ahogy a közmondás is tartja.  Mihelyt azonban az életünkről van szó, a másik egyből céltábla lesz. Bepasiztál! Kurváztál! - ordítjuk oda, mikor fény derül a másik sunyi kis titkaira. De mi is fáj valójában? Az, hogy a másik valakivel jobban érzi most magát, mint velem? Urambocsá, velem is egykor nagyon jól érezte magát. Továbbmegyek, velem csalta akkori partnerét.  Vagy az fáj, hogy kivette a kezemből a sorsom irányítás

Egy férfi tollából... Ahogy öregszem, egyre inkább a 40 feletti nőket értékelem. Csak néhány példa, hogy miért: Egy 40 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezze: "Mire gondolsz, drágám?" Fütyül rá, mire gondolsz. Ha egy 40 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot!! Egy negyvenen túli nő már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és kitől. Kevés olyan 40 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz róla vagy arról, hogy mit teszel. A nőknek 40 felett tartása van. Ritkán fordul elő, hogy jelenetet rendeznének az operában vagy egy elegáns étterem kellős közepén. Na persze ha megérdemled, gondolkodás nélkül lelőnek, főleg ha esélyt látnak arra, hogy megúszhatják. Az idősebb nők nem bánnak szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem érdemled meg. Tudják, milyen érzés, amikor az ember nem 

Alig várom már a vasárnap estéket, amikor ismét kukkolhatok Ivánunk életébe. A társas játék az egyik legjobb magyar mini sorozat, amit eddig láttam. Imádtam a született feleségeket, nézni a mintákat, amint az emberek sorban cseszik el az életüket, s lépnek ismét ugyanabba a folyóba. Holott már Herakleitosz is megmondta: minden folyik, azaz változik. Ennek ellenére, mégis úgy tűnik, hogy kimerevedik a pillanat és az szinte állandósul.  Ami persze nonszensz. De hogyan lehet állandósítani a pillanatot? Az egyik, a fogadalmak rendszere. Amikor - Fausztuszt idézve- szólnék a perchez, hogy állj meg, s maradj így örökre. Mert annyira jó, hogy azt gondoljuk, ennek állandóan így kell lennie.  Aztán közben telnek-múlnak az évek, változik a világ, s benne változunk mi is, de fogadalom köt. Mi pedig kötjük magunkat a fogadalmainkhoz, figyelmen kívül hagyva a változásokat. Aztán, amikor kénytelenek vagyunk felébredni, úgy érezzük, hogy egy világ fordult ellenünk, s egy másik omlott öss

Ötéves lányom igazi világpolgár. Hiába csepegtettem gyermekkorom kedvenc meséit, rajzfilmjeit, leragadtunk Anna Petinél  (jajj) és átváltottunk mindenre, ami Disney, Pixar vagy Dreamworks. Természetesen a Disney-hercegnők viszik a pálmát, a maguk habos-babos, tömény giccsparádéjukkal. Így került sor  a Hercegnő és a béka című, kissé kitekert, néhol megerőszakolt, s horrorelemeket is felvonultató opuszra. A történet  kedvenc amcsi városomban, New  Orleans-ban játszódik. Van itt elkényeztetett gazdag fehér lányka a maga fekete és szegény barátnőjével, aki alig várja, hogy megnyissa saját éttermét. Természetesen a hitelezők nem neki szavaznak bizalmat, a lányka összetörik. Kényeske barátnéja vigasztalásképpen ráadja egyik meseszép báli ruháját, s itt kezdődik a kalamajka. Egy béka kerül elő, ki csókot kér. A béka egy megvuduzott csóri herceg, aki reménykedik a hercegnő megváltó csókjában.  Csók el is csattan, s a hercegnő-pincérlányból is kis zöld, nyálkás béka lesz. Minden jó, ha

Valahonnan ismerősen cseng a fenti mondat. Lássuk csak, honnan is vettem.... hm Milos Forman Amadeus c. filmjéből.  II. József vágja drága jó Wolfie fejéhez, hogy azért nem jó a darab, mert túl sok a hangjegy benne.  A metsző szavakat intrikus szürke eminenciások suttogták a felvilágosult uralkodó fülébe, aki befolyásolható  lévén nem is mulasztott el a kellő időben megejteni. Ritkán hallgatok rádiót, ha mégis, akkor is Klasszikot, Bartókot.  Jó egy éve kaptam rá a komoly zene aktív hallgatásának. Addig azt felvágásnak, úri huncutságnak tartottam.  Korábban el sem tudtam képzelni, mit lehet rajta szeretni. Természetesen voltak kedvenceim, de aztán ennél a pár  kötelező iskolai darabnál megálltam. Egy éve történt valami. A MUPA vendége volt Jevgenyij Kiszin zongoravirtuóz.  Olyan katartikus élményben volt részem, amit szavakkal nem tudok leírni. A darab, a művész és a zongora eggyé vált egy teret és lelekeket betöltő  hatalmas pozitív energiává. Onnantól kezdve

Tegnapi vendégem -  képzésekkel megbízott cég képviselője-,  haláli jó fej.  Ami a szívén az a száján, nem finomkodik, s mindamellett nagyon pozitív hozzáállású. Már csomagol, mikor kollégámmal feltesszük az asztalon fekvő szemüvegünket, s nézünk rá, a tied hol van.  "Hm, most megyek megcsináltatni. Igazából nem is tudom minek- mondja kissé mélázva-,  Már megszoktam, hogy nem kell mindent elolvasni. Azelőtt egy ilyen ásványvizes palack cimkéjét is kiolvastam.  Most látom, hogy van rajta valami, és nem erőltetem.  S tudjátok, ez mekkora szabadság?" Mosolyogtam. Mekkora igazságtartalma van ennek a kijelentésnek, s közben eszembe jut Konrad Lorenz jóslata, aki az emberiség legfőbb bűnének az információ áramlását nevezte.

"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd." Gandhi "Csak a kiskutyák ugatnak. A nagyok cselekszenek." Láma Ole Nydahl

Fél nyolc Attila út. Reggeli pára a szmognak köszönhetően ellenáll a napfénynek. A zebrán hosszú hajú, nagszakállú apuka vezeti át három gyermekét, míg a negyedik boldogan himbálózik az apja mellére aplikált kenguruban. A férfi nem emiatt különös. Klottgatya és egy polárfelső van rajta a reggeli 7 fokban. - Posted using BlogPress from my iPhone

Ivánunk bajba került, mégpedig egy telefonhívásnak köszönhetően, s a lehető legrosszabbkor. Ugyanis Iván agonizáló házasságába próbált épp életet lehelni. Hevesen udvarolt nejének - aki vagy nem volt épp hangulatban, vagy csak kérette magát,- mikor megszólalt a telefonja. A vonal másik végén házinyuszi könnyes hangja csendül fel. Iván hadovált egy sort, lerázta a hívót. Felesége antennái azonban működésbe léptek, s  mikor Iván elviharzott a gyerekeket fürdetni, anyuci a botor módon otthagyott telefont megnézte. Mi több, az utolsó fogadott számot visszahívta, majd miután  a női hang elbúgta a félreérthetetlen  "Mégis át tudsz jönni?" kérdést, letette a készüléket, s romjaiba dőlve leült a szépen megterített étkezőasztahoz.  Ivánunk közben mit sem sejt. Nézzük meg alaposan a házinyuszit. Ki is ő valójában. Léna, a PIGS reklámügynökség kreatívigazgatója. Léna valószínűleg  25-28 éves AB státuszú szingli csaj. Mivel kreatívigazgató egy maszek cégnél, valszeg nettó 4

Na, ez meg milyen kérdés? És egyáltalán,  mit keres itt? Ilyen emelkedett témák közé, hogy kerülhet a  hús maga? Meg különben is, a kérdés költői. Naná, hogy kell. Végre valami jó ... Ennyi sikerélményem má' hadd legyen, ... Kieresztem a gőzt, egész nap szétgályáztam magam. Ellazulok - szinte egészen  belegebedtem, hogy minden úgy menjen, mint a könyvekben/filmeken. Végre látja ez a kiscsaj, hogy nálam jobb pasit úgysem talál... úgy odavarrtam, hogy még most sem kap levegőt. Végre látja, mit is veszíthet...Michelle Wild jöhet tanulni! Mozi, mozi, mozi... ego, ego, ego... Első kérdésre a válaszom: miért ne? Az, hogy a spiritualitásról, a bennünk élő buddha-tudatról írok, nem azt jelenti, hogy tagadom a testet, az anyagot.  A kettő ugyanis együtt jár. Mindannyian azért születünk fizikai formába, mert a  tudat csak így tud élményeket, tapasztalatokat gyűjteni. Így tud  fejlődni, míg megszabadul. Forma és a tudat együtt jár. Tudat maga az üres tér, melyben megjelen

Everything is mind. Minden tudat. - Posted using BlogPress from my iPhone

A fenti  mondat Béres Iván, a PIG kreatívügynökség tulajdonosánal a szájából hangzott el. Adott a sikeres férfi receptje: lehetőleg elsőszámű vezetői pozíció a megfelelő juttatási csomaggal, jól menő cég szexi ágazatban (marketing-média, IT, pénzintézet, semmi esetre sem dűznigyár), ambíció, trendi hobby. Ne feledkezzünk meg a biztos hinterlandról sem: első vagy éppen második házasság minimum két gyerek szumma. Egyszóval mindent elért, innen már csak világ, de minium európai hatalmi pozíciók vannak. S ki lenne nála ezekre alkalmasabb? Természetesen senki. S aki ezt nem tudja,  vagy nem veszi észre, az szimplán hülye. Sikeres pasink innentől kezdve úgy gondolja, neki minden jár és mindent meg is tehet.  S milyen státuszszmbólumra van ezen felül szüksége?  A saját, különbejáratú szeretőre. Ivánunk a kézenfekvő megoldást választotta: házinyúlra lő.  Konkrét ajánlatott tett beosztottjának, aki fiatal koránál fogva nem érti, hogy miért is kezd ki vele a főnök, mikor csinos felesége van.

A fenti mondatot tanítóm, Lámám, Ole Nydahl mondta. S ezzel az életem innentől kezdve gyökeresen megváltozott. Már semmi sem az, ami eddig volt. A határok eltűntek, s a térben csak az áldás és a végtelen lehetőségek tárháza jelent meg. Nincs aggódás, nincsen probléma. Lehetőség, bőség, tudás és öröm van. S az is tartósan. Nincsen jó vagy rossz. Persze megjelenhet olyasmi, ami még megérint, de az idővel ez is egyre halványabban, erőtlenebbül.  (Ezt ki lehet és ki is kell dolgozni, aktív meditációval, ho'oponoponoval, önempátiával. Lényeg, hogy szembesüljünk vele, tudatosítsuk, hogy ott van s érzést váltott ki, mely mögött szükségletek húzódnak meg,  majd engedjük elmenni.) I'm very happy about you. Really. Én is. Örülök, hogy hazataláltam. Összeszőve.

Az elmúlt egy hónap megint tömény pörgés volt. Végre kezdtem látni az alagút végét, amikor az egyik kulcsmunkatársam bejelentette, levadászták. Nagyobb HR szervezet, nagyobb kitörési - ugrási lehetőség, az anyagiakról pesze nem is beszélve. Ő pedig döntött, mellettük. Ott azon nyomban törtem darabjaimra. Így ültem kocsiba, s vágtattam Győrbe, kihasználva a 1,5 órás utat egy kis önempátiára. Hogyan is érzek? Mely fontosságom sérült? Hogyan szeretném magamat érezni? És mi lenne most nagyon jó? Szépen módszeresen tornáztam fel magam az érzelmi létrán. Azzal, hogy kimondtam negatív érzéseimet, majd a mögötte sérült szükségleteimet, máris majd 4 szintet ugrottam. Viszont folytattam a vágyaimmal, koncentrálva az érzésekre, így egyszercsak pikkpakk máris a jólét, az öröm rezgésébe kerültem a korábbi szükösségből. Aztán kollégáim azonnal rámöntötték panaszukat, s máris az őd dolgaikkal foglalkoztam saját magam helyett. Feladat lett a problémából. Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a pénz

Most utaztam először fapados repcsivel. Először is ott volt a kellemes meglepetés, hogy van Bp-Barcelona közvetlen járat. Aztán a pikkpakk foglalás. Az online checkin. A Ferihegy 1. tüneményes és szerethető picursága. A személyzet gyorsasága, alapossága, kedvessége. A WIZZ járat pontossága, tisztasága, csomagkiadás rekordgyorsasága. Az utaskísérők fiatalok, szépek, az uniformisuk divatos. Nem úgy mint a Malév, ahol minden koszos, a személyzet életúnt, a sztyuvik szebb napokat is láttak. Ebből is látszik, hogy az állam rossz gazda. De tényleg, minek nekünk saját légitársaság, ha a maszek 100-szor jobb? - Posted using BlogPress from my iPhone Location: Carrer de Francesc Pujols,Barcelona,Spanyolország

Arról ábrándoztam ma reggel befelé menet, hogy milyen jó is, amikor egy pár folyamatosan egymásra figyel. Milyen jó úgy hazaérni, hogy valaki tárt karokkal vár, vagy röpül hozzád már a lépcsőházban. Milyen jó hosszan ölelni egymást, érezni ahogy felforrósodik a mellkasunk. Vacsizni, megmosni a másik hátát, együtt suvickolni a fogat fülig fogkrémesen. Aztán összebújni, amennyire csak lehet, s így is ébredni. Az első amit reggel látsz, a másik mosolya. Napközben a kedves - lélekemelő SMS-ek, mint apró puszivirágok. Sokan vágyunk erre... - Posted using BlogPress from my iPhone

Idős házaspár megy előttem a Marczibányi téren. Arcukon döbbenet és megvetés jelenik meg egyszerre, amint a fiatal házaspár elhalad mellettük. Az anya karjában egy ordító 2,5 éves. A bácsi lenéző arccal suttog a feleségének, mire az tágra nyílt szemekkel bólogat. A gyermekes pár halad, de a gyerek fájdalmas sírása betölti a teret. Elesett a rollerral, s megütötte az állát. Anya felkapta, s most vigasztalja, karjaiban viszi a kocsiig. Ezt az idős házaspár nem látta. - Posted using BlogPress from my iPhone Location: Millenáris

Március óta vártam rá. Lelkesen. Centit vágva. Vágytam a pezsgésére. Az inspirációira. A ismételt örömteli nagy találkozásra. Vártam és vágytam. Számoltam a hátralévő napokat. Csekkoltam a weboldalát. Néztem a fényképeit és a videóit. Majd eljött a tegnap. Ott voltam. Ő is ott volt. Nem értettem. Ő jól érezte magát. Bennem űr volt. Nem inspirált. Nem lelkesített. Nem idegesített. Ő most ilyen volt. Én most ilyen voltam. Elmaradt a lényeg. Szokásos bull shitek. Új, divatos frázisok puffogtatva. Nárcizmus. Önelégültség. Hígitott almalé a nektár helyett. Megváltoztam. Kevés lettél már. Sajnálom. Amit adtál, köszönöm. Már nem foglak keresni. Vigyázz magadra. (A TEDx Danubiáról írtam)

A HR Cafén megjelenő sorozatom. A szerkesztők kifejezetten szakmai célú publikációkat szeretnének látni, mondván spirituális blog van másutt. Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Írjak tizenkettő egy tucat témákban tizenkettő egy tucat cikkeket? Foglaljam össze 10 más publikáció lényegét egy írásban? Okoskodjak világmegváltó HR lehetőségekről? Írjak a munkahelyem szervezetfejlesztéseiről? Nem, nem kívánom  cégem tapasztalatait, kihívásait  megénekelni. Viszont szívesen írok arról, hogy éppen merre tartok az utamon. Így itt folyatom.

Elég mozgalmas volt az utóbbi időszakom, csak kapkodom a fejem, hogy miről is írjak. A témát végülis kidobta a tér: június végén Malagára mentem egy buddhista programsorozatra. Amikor erről beszéltem ismerőseimnek, minden felől érdeklődő, csillogó tekintetek pillantottak rám, majd elhangzott a kérés: jó, de mesélj! Akkor most mesélek. Eddigi posztjaimban elég egyértelmű, mindenféle misztikumot nélkülöző, napi szinten alkalmazható hasznos tudati játékokról írtam. Most viszont Malagán belecsöppentem a színtiszta tradícióba. Én, aki eleve mindenféle rítust, liturgiát tisztes távolságból szeret tudni. Délután 5 óra körül értünk a benalmadenai Megvilágosodás sztúpához, ami pompázatos látvány. Egyrészt a település látványa üdítő: szűk, kacskaringós andalúz utcák, fehér házikókkal, szélben ringó pálmafák, színes folyondárok ragadják el a képzeletünket. A tenger felé magasodó dombon  ragyogó fehérségében s égbe vesző arany sapkájával ott áll délcegen a sztúpa.  Az épület  hatalmas, s hűv

Még mindig az empátiáról, valamint annak hatalmas teremtő erejéről  fogok írni. Minap egy buddhista barátommal úgy döntöttünk, hogy beülünk a  plázákban található étteremlánc  helyi kirendeltségébe. A felszolgáló hölgy készségesen odajött, s lazán letegezett bennünket. Valahogy nem állt rá a nyelvem, így következetesen visszamagáztam a továbbiakban. Láttam, hogy ez nem igazán tetszett neki. Barátommal lelkesen beszélgettünk, munkahelyi megtapasztalásokról, sikerekről, humoros helyzetekről, amikor megérkezett az innivaló. A nagy magyarázás hevében az egyik üveg felborult, s kiömlött a benne lévő gyümölcslé. Tárgyalópartnerem segítséget kért, mire a hölgy már pikírten állt neki a feltörlésnek: "Na, ezt meg hogyan sikerült kiborítani?" Kisvártatva megérkezett a rendelt étel is, ami egy szóval siralmas volt. Újból hívtuk a hölgyet, hogy a másik étteremben nem ezt a minőséget (kinézet, állag, íz) kaptuk. Mire ő emelt hangon megjegyezte, hogy a franchaise minden éttermében más

Az előző cikkemben Marshall Rosenberg nevével fémjelzett erőszakmentes (együttműködő) kommunikáció lehetőségeiről írtam. Ennek lényege, hogy alaposan megfigyeljük, ami történik, s ezt visszamondjuk, majd megfogalmazzuk vele kapcsolatos érzéseinket, s az amögött megbúvó ki nem elégített szükségleteinket. Majd pedig kérünk, ott helyben, promt teljesíthetőt. Például Kicsi Lányom szobája atomtámadás utáni állapotot vett fel a takarítás után pár órárával:
1. lépés: Noémi, amikor benézek a szobádba s ez a  iradatlan rumli fogad a  friss takarítás után, 
2. szóhoz sem tudok jutni. Bosszúság, döbbenet van bennem!
3. Nekem fontos a szép környezet, hogy a lakás, ahol élek tiszta és rendezett legyen. Nagyon sokat dolgoztam, hogy rend legyen, s  az is fontos, hogy a munkámat megbecsüljék, értékeljék. 
4. Kérlek mondd meg, hogy most azonnal rendet tudsz-e tenni?
(5. Igen Anya - s megy máris pakolni és pikkpakk gyönyörű rend van.) Kicsit mechanikusnak tűnik, de az életben gördülékenyebb, közvet