Bejegyzések

munka-magánélet címkéjű bejegyzések megjelenítése

Téged mi inspirál?

Egy régebbi  posztomban írtam a Kreatívunkról ,   aki azt mesélte el, hogyan születnek meg fejében a jobbnál-jobb ötletek, hogyan alakul egy felderengő forma, hogyan lesz abból valami vizuális gyönyörűség. Ma ismételten abban a szerencsében volt részem, hogy egy közös megbeszélésen, egyeztetésen lehettem vele. A megbeszélés minden egyes persze lenyűgözött, kinyitott és egyre inkább szippantott be az a csodálatos   színes (kreatív)   világ,   amiben ő él. Közben fülig érő mosollyal néztem a csillogó szemét, kipirult arcát,   mozdulatait   és hallgattam lelkes hangját, ahogyan a projektjéről beszélt.   Flow-ban volt,   ami pedig ragadós. Inspiratív? Igen.   A szakmai tudás, hit és lelkesedés, az így létrejövő teremtő kreatív folyamat az, ami a mindennapok munkájába behozza a színt, megnyit ajtókat, belak   tereket   -   azaz   magával hozza   az ÉLETET. És persze, ehhez még jön egy jópár örömteli...

"Láncdohányos"

Kép
 by Mona     Az utóbbi időben sikeresen elhallgattam. Ennek oka megintcsak a krónikus időhiány.  Munkahelyemen az gazdasági évet szeptemberben zárjuk, s októberrel indítjuk az újat, így november a bentlakás hónapja. Értékelünk, díjazunk, elismerünk, és várjuk a jövő évi adóváltozásokat, azaz próbálunk tervezni. Rendezvény  és meghívás hegyek, ide menni, oda menni, itt előadni, ott mosolyogni. Közben a gyermek otthon nyavalyog, hogy nem látja a szüleit, pedig semmi másra sem vágyik, mint sok-sok együtt eltöltött minőségi időre, játékra, beszélgetésre és persze egy rakás apró (vagy nagyobb) ajándékra.   A napok pedig csak peregnek, mi pedig, mint a zombik suhanunk, ide-oda. Annyiban helyén volt minden, hogy  megkérdőjelezendő hiedelmek, gondolatok és jövő-menő érzések bőven  akadtak.   Így naponta sikerült 1-2 akár 3 szálat is elszívnom.   Mit ne mondjak, mennyei volt!    

Fordítsd meg

Kép
Szóval.... férjnél vagy, gyereked van és te vagy ennek a cégnek a HR igazgatója - foglalta össze azt akkor már  jó egy órás egymás mellett dolgozást a catering cég alkalmazottja. Valahogy így -  nevettem el magam.  Már megszoktam, hogy egyrészt rácsodálkoznak a koromra, lévén egy kifutott biológiai különprogram mellékhatásának köszönhetően  fiatalabbnak nézek ki, főként, ha  még az örökzöld farmer-fehérpóló összeállításban vigyorgok.  Miként azt is megszoktam, hogy rácsodálkoznak a munkakörömre, pozíciómra. Egyrészt az életkorom miatt (fenti okok folytán) másrészt, hogy a férjem mellett minek dolgozom. Merthogy megengedhetném, hogy egész nap bikram jógán hajlongok vagy valamelyik hegyvidéki  kávézóban trécselgetek.  Fura dolog, szinte "érthetetlen":  szeretek dolgozni, kollégáimmal lenni, még akkor is, ha nem könnyű a gyerekezős magánélettel összehozni. Jól jártak veled - mondja a srác. Kezem megáll a levegőben, amint épp átad...

Házinyuszi ha támad

Ivánunk bajba került, mégpedig egy telefonhívásnak köszönhetően, s a lehető legrosszabbkor. Ugyanis Iván agonizáló házasságába próbált épp életet lehelni. Hevesen udvarolt nejének - aki vagy nem volt épp hangulatban, vagy csak kérette magát,- mikor megszólalt a telefonja. A vonal másik végén házinyuszi könnyes hangja csendül fel. Iván hadovált egy sort, lerázta a hívót. Felesége antennái azonban működésbe léptek, s  mikor Iván elviharzott a gyerekeket fürdetni, anyuci a botor módon otthagyott telefont megnézte. Mi több, az utolsó fogadott számot visszahívta, majd miután  a női hang elbúgta a félreérthetetlen  "Mégis át tudsz jönni?" kérdést, letette a készüléket, s romjaiba dőlve leült a szépen megterített étkezőasztahoz.  Ivánunk közben mit sem sejt. Nézzük meg alaposan a házinyuszit. Ki is ő valójában. Léna, a PIGS reklámügynökség kreatívigazgatója. Léna valószínűleg  25-28 éves AB státuszú szingli csaj. Mivel kreatívigazgató egy maszek cégnél, v...

Férfi vagyok. Jár nekem egy kis magánélet.

A fenti  mondat Béres Iván, a PIG kreatívügynökség tulajdonosánal a szájából hangzott el. Adott a sikeres férfi receptje: lehetőleg elsőszámű vezetői pozíció a megfelelő juttatási csomaggal, jól menő cég szexi ágazatban (marketing-média, IT, pénzintézet, semmi esetre sem dűznigyár), ambíció, trendi hobby. Ne feledkezzünk meg a biztos hinterlandról sem: első vagy éppen második házasság minimum két gyerek szumma. Egyszóval mindent elért, innen már csak világ, de minium európai hatalmi pozíciók vannak. S ki lenne nála ezekre alkalmasabb? Természetesen senki. S aki ezt nem tudja,  vagy nem veszi észre, az szimplán hülye. Sikeres pasink innentől kezdve úgy gondolja, neki minden jár és mindent meg is tehet.  S milyen státuszszmbólumra van ezen felül szüksége?  A saját, különbejáratú szeretőre. Ivánunk a kézenfekvő megoldást választotta: házinyúlra lő.  Konkrét ajánlatott tett beosztottjának, aki fiatal koránál fogva nem érti, hogy miért is kezd ki vele a főnök, mik...

Menedzser és a Spiritualitás XII. - Egy kis tradíció - másodközlés

Elég mozgalmas volt az utóbbi időszakom, csak kapkodom a fejem, hogy miről is írjak. A témát végülis kidobta a tér: június végén Malagára mentem egy buddhista programsorozatra. Amikor erről beszéltem ismerőseimnek, minden felől érdeklődő, csillogó tekintetek pillantottak rám, majd elhangzott a kérés: jó, de mesélj! Akkor most mesélek. Eddigi posztjaimban elég egyértelmű, mindenféle misztikumot nélkülöző, napi szinten alkalmazható hasznos tudati játékokról írtam. Most viszont Malagán belecsöppentem a színtiszta tradícióba. Én, aki eleve mindenféle rítust, liturgiát tisztes távolságból szeret tudni. Délután 5 óra körül értünk a benalmadenai Megvilágosodás sztúpához, ami pompázatos látvány. Egyrészt a település látványa üdítő: szűk, kacskaringós andalúz utcák, fehér házikókkal, szélben ringó pálmafák, színes folyondárok ragadják el a képzeletünket. A tenger felé magasodó dombon  ragyogó fehérségében s égbe vesző arany sapkájával ott áll délcegen a sztúpa.  Az épület  h...

Menedzser és a spritualitás XI. - Kérd és megadatik!

Még mindig az empátiáról, valamint annak hatalmas teremtő erejéről  fogok írni. Minap egy buddhista barátommal úgy döntöttünk, hogy beülünk a  plázákban található étteremlánc  helyi kirendeltségébe. A felszolgáló hölgy készségesen odajött, s lazán letegezett bennünket. Valahogy nem állt rá a nyelvem, így következetesen visszamagáztam a továbbiakban. Láttam, hogy ez nem igazán tetszett neki. Barátommal lelkesen beszélgettünk, munkahelyi megtapasztalásokról, sikerekről, humoros helyzetekről, amikor megérkezett az innivaló. A nagy magyarázás hevében az egyik üveg felborult, s kiömlött a benne lévő gyümölcslé. Tárgyalópartnerem segítséget kért, mire a hölgy már pikírten állt neki a feltörlésnek: "Na, ezt meg hogyan sikerült kiborítani?" Kisvártatva megérkezett a rendelt étel is, ami egy szóval siralmas volt. Újból hívtuk a hölgyet, hogy a másik étteremben nem ezt a minőséget (kinézet, állag, íz) kaptuk. Mire ő emelt hangon megjegyezte, hogy a franchaise minden éttermében...

Menedzser és a Spiritualitás X - EMK és a politikai korrektség - másodközlés

Az előző cikkemben Marshall Rosenberg nevével fémjelzett erőszakmentes (együttműködő) kommunikáció lehetőségeiről írtam. Ennek lényege, hogy alaposan megfigyeljük, ami történik, s ezt visszamondjuk, majd megfogalmazzuk vele kapcsolatos érzéseinket, s az amögött megbúvó ki nem elégített szükségleteinket. Majd pedig kérünk, ott helyben, promt teljesíthetőt. Például Kicsi Lányom szobája atomtámadás utáni állapotot vett fel a takarítás után pár órárával:
1. lépés: Noémi, amikor benézek a szobádba s ez a  iradatlan rumli fogad a  friss takarítás után, 
2. szóhoz sem tudok jutni. Bosszúság, döbbenet van bennem!
3. Nekem fontos a szép környezet, hogy a lakás, ahol élek tiszta és rendezett legyen. Nagyon sokat dolgoztam, hogy rend legyen, s  az is fontos, hogy a munkámat megbecsüljék, értékeljék. 
4. Kérlek mondd meg, hogy most azonnal rendet tudsz-e tenni?
(5. Igen Anya - s megy máris pakolni és pikkpakk gyönyörű rend van.) Kicsit mechanikusnak tűnik, de...

Menedzser és a Spiritualitás IX. - Marshall Rosenberg ablakai - másodközlés

Egy varázsló sosem késik, mindig időben érkezik - oktatta ki Gandalf Zsákos Frodót, amikor is kérdőre vonta, hogy miért késett. Valahogy így történik minden fontosabb esemény is az életünkben: véletlenszerű találkozások, nagy felismerések, segítő emberek, elmenyitogató rendezvények mindig időben érkeznek. Nem előbb, nem később, pont amikor ideje van. Idestova már tíz éve vettem részt először Marshall Rosenberg nevével fémjelzett erőszakmentes kommunikációs szemináriumokon. Szerelem volt első hallásra: olyan könnyűnek, egyszerűnek, természetesnek és hatékonynak tűnt, akár Jónai Hava, akár Rambala Éva vagy maga Marshall tartotta. Ott voltam az Egyesület az Együttműködő Kommunikációért alapításakor, szerveztem kurzusokat munkatársaimnak. Lelkesedés hatalmas volt. Aztán lecsengett, mert értek kudarcok: “a fene egye meg nem működik!”, "olyan mechanikus ez a 4 lépés és nem is tudom mindig alkalmazni"! Rámszóltak, hogy hagyjam már ezt a "zsiráfnyelvet, mert olyan idegesítő...

Menedzser és a Spiritualitás VIII. - A Mátrix leomlik - másodközlés

Véget ért a dolce vita, azaz a részmunkaidős időmilliomos, ugyanakkor skizoid állapot.  Időmilliomosnak tűnik, de gyakorlatilag semmire sincs idő. A munkahelyemen a négy óra igencsak kevés volt, gyakorlatilag a napi operatív feladatokra, tűzoltásra volt elegendő. Otthon viszont nem tudtam dolgozni, mert vagy különórára mentünk az aprónéppel (úszás, francia és balett), vagy ha otthon voltunk, akkor nem engedett dolgozni. Kusza időbeosztás, kusza viszonyok és rengeteg bűntudat.
De beköszöntött az aranykor, újra teljes értékű ember vagyok: nyolcórás! Teljes munkaidő, nagy kihívások, s mindeközben  dolgozok magamon, emelve a rezgésszintemet.
Megismerkedtem a Mátrix energetikával - kvantumtudat technikával, mely kitűnően megtámogatja a hoppolást, EFT-t, azok eredményét tartósabbá, elmélyültebbé teszi. Míg a hoppolás alapfeltétele, hogy ki  kell mondani fájdalmas, vagy éppen alantas gondolatokat, addig a mátrixnál elegendő a konfliktus felidézése és mehet máris a tisztítás. ...

Menedzser és a Spritualitás VII. - Pilátus szappan - másodközlés

Kedves Olvasóim! Köszönöm a privibe küldött támogató, bíztató soraitokat, melyek megerősítenek, hogy érdemes írnom. Úgyhogy, nem ússzátok meg, íme az újabb poszt. Pontius Pilatus akarata ellenére beírta magát a történelembe. A Biblia soraiból egy puha, döntésképtelen csinovnyik képe rajzolódik elénk, aki a felelősséget az istenadta/-verte népre bízza, majd döntését legitimizálva, kezet mos.  A Michigen Egyetemen dolgozó Lee és kollégái kísérleteik során bebizonyították, hogy a döntés utáni kézmosás a döntést helyességét megkérdőjelező  kételyeinket is képes elmosni, s ez az egyszerű tevékenység mintegy  a döntésünkben megerősít bennünket. Nem minden esetben van lehetőség kezet mosni, ezért találták ki a az ügyfél/páciens/kliens által aláírandó nyilatkozatokat. Írásom aprópója  két banális történet, mely az elmúlt időszakban  esett meg velem. Jó két hete beriasztott a gázcirkó CO-mérője. Mivel férjem sem bátor buherátor, én sem vagyok műszaki szaki, így ...

Menedzser és a spiritualitás VI. - A felelősség kikerülhetetlen

Korábbi bejegyzéseimben arról írtam, hogyan tudunk felelősséget vállalni magunkért: döntéseinkért,szavainkért, tetteinkért. Bemutattam a hoppolást, a meditációt, az ok-okozat összefüggését, a MOST megélését, de írhatnék Marshall Rosenberg-féle együttműködő kommunikációról is, mint gerincoszlop-visszaépítő módszerről. Most pár szót ejtenék a politikai korrektségről, mely Mesterem, Láma Ole Nydahl szerint civilzációnk rákfenéje. Gondolom, most többen felkapjátok a fejeteket, ahogy annak idején tettem én is. Mi a baj a politikai korrektséggel? Mi  a baj azzal, hogy nem négerezünk, hanem feketéknek és afroamerikaiknak nevezzük őket.  Mennyivel szebben hangzik a speciális  nevelési igényű gyerek, mint a fogyatékos! Ezzel egyetértek magam is. A probléma viszont ott kezdődik, ahogy ehhez a terminológiához és a mögötte megbúvó jelenségekhez állunk. Amikor  a politikai korrektség nevében nem azt mondjuk és nem azt tesszük, amit gondolunk, hanem ahogy azt - go...

Menedzser és a Spiritualitás V. – Felelősség kikerülhetetlen - másodközlés

Legutóbbi bejegyzésemben egy nagyszerű hawaii-i módszert írtam le, melyet magyarul hoppolásnak hívnak. Ennek  egyik oldala az kettős empátia, amikor is megpróbálom beleélni magam mindkét érintett fél helyzetébe. Ezzel a kitágult látásmóddal könnyebben megérthetők az indítékok, a mozgatórugók, s a kialakult feszültség tartósan feloldható. Azonban csak a felszínt kapargatjuk. A hoppolás jóval több. Mind a h’oopononopononak, mind  a Buddhizmusnak, mind korunk nagy misztikusának Tollenak két, gondolkodásunkat alapjaiban megrengető üzenete van a ma embere számára: -          mindenért, ami az életedben megjelenik, ami jó vagy rossz, amivel szembesülsz, amivel konfrontálódsz, ami miatt szenvedsz, azért te vagy a felelős. Az életedben mindenért te vagy a felelős. -          téged senki sem tud és nem is akar bántani. Sem szülők, sem a kedves, sem a főnök, kollégák, sem  az Ószövetség...

Menedzser és a Spiritualitás IV. – Hoooopp! - másodközlés

"Köldök behúz, szegycsont felfelé tol, kulcscsont kifelé forgat, fejtetővel nyújtózni!" Jógázóknak biztosan ismerősen csengenek ezek  az instrukciók.   Mire is tanít meg bennünket  a jógaóra? Többek között arra, hogy abban az adott pillanatban ne tudjunk másutt lenni, csak ott. Legkisebb elkalandozás elég ahhoz, hogy egy ászana kivitelezhetetlen és még fájdalmas is legyen.  Először természetesen magára  a gyakorlatra, annak megértésére figyelünk. Próbáljuk testünket a látottaknak és hallottaknak megfelelően beállítani. Miután ez  már jól megy,  megkezdődik a befelé figyelés, s a jóga megmutatja igazi arcát, hogy nem puszta testgyakorlat. Ma éppen hazafelé sétáltam, mikor tekintetem jóval a horizont fölé kalandozott. Megálltam és gyönyörködtem az őszi lombkoronákban. Teljes színpaletta volt, mi elém tárult: harsány zöld, rozsdába hajló, meggybordó levélhalmok rezegtek az alig érezhető őszi szélben. Innentől szememet nem tudtam lejjebb vinni, vissza...

Menedzser és a Spiritualitás III. - Szeress MOST! - másodközlés

Az egyik tévécsatorna sorozatának címét vettem kölcsön, lévén két dologról szeretnék elmélkedni. Az egyik immáron állandó témán a MOST, a másik pedig a szeretet-szerelem, mint új elem. A téma apropóját a szokásos nyári vakáció adta. Miért is felszabadultabbak, lelkesebb szeretők az emberek a nyaraláson, mint az év többi napján? Teszi ezt a napfény, tengerpart no meg a korlátozott telefon és email elérhetőség? Vagy van esetleg más is? Az egyik tévécsatorna sorozatának címét vettem kölcsön, lévén két dologról szeretnék elmélkedni. Az egyik immáron állandó témán a MOST, a másik pedig a szeretet-szerelem, mint új elem. Jelentem van. Nyaralás alatt az új, megszokottól akár többszáz kilométerrel távolabb lévőközeg minden megnyilvánulási formája csábítólag hat: rá kell figyelni, rá kell csodálkozni. Ilyenkor teljes elménkbe, lényünkbe szívjuk a természeti vagy épített környezet minden apró elemét, csodáját. Mivel megnyílunk ezen jelenségek felé, így egy magasabb rezgésszintre lépve minde...

A Menedzser és a Spiritualitás II. – Légy jelen! - másodközlés

Az alcímet a FISH! kultikussá vált menedzsment filmből kölcsönöztem. Biztosan sokan ismerik közületek a Seattle-i halpiac egyik,  szokványosnak cseppet sem nevezhető boltját. A srácok egész nap bolondoznak, dobálják egymásnak a halakat, viccelődnek, évődnek a vásárlókkal és a turistákkal. Amikor megkérdezték őket, hogyan is alakult ez ki, akkor az egyik válasz az volt, hogy minden döntés kérdése. ÉN döntöttem, hogy halat fogok árulni. ÉN döntök nap, mint nap, hogy most jól vagy rosszul kívánom magam érezni. Ekkor jön a fókusz. Ha alapvetően jól szeretném tölteni az (munka)időmet, akkor ez az érzés, cél fogja meghatározni a napomat. Ha  rossz napot szeretnénk, akkor bizony minden egyes pillanatban azt fogom lesni, hogy hol van valami „disznóság”, ami elveszi a kedvemet, vagy éppen kibe köthetek be. Mindkét út és annak eredménye garantált. Viszont nem mindegyik jár együtt az aktív jelenléttel. A halpiacos srácok példája jól mutatja a pozitív célkitűzéshez kapcsolt jelenlétet....

A Menedzser és a Spiritualitás I. – Buddhista gyakorlatok - másodközlés

Korábbi cikkemben a MOST megéléséről írtam, s folytatnám gondolataimat. A JELENLÉT megtapasztalása idestova már 7 éve izgat, de igazából ez év márciusától kezdtem el igazán érezni, érteni és ami a legfontosabb:  megtapasztalni, hogy mit is jelent a pillanat varázsa. Az elmúlt hét évben többféle módszert próbáltam ki, s végül a buddhizmus és annak technikái maradtak meg hosszú távon. Mert meditálni jó. Mi a különbség  a meditáció és a relaxálás között? Egyik szembetűnő különbség például a testtartás vagy meglepő módon  a mozgás, ugyanis vannak aktív, mozgásos meditációk is. A legfontosabb különbség a szem elől rejtett. Míg a relaxáció fő célja az elme és a test lecsendesítése, lenyugtatása, ezzel energiák felszabadítása, addig a meditációnál egy trükk történik. Lefoglaljuk az elmét és ezzel szabadjára engedjük a tiszta tudatot. Sokan a buddhizmust  valamiféle  politeizmusnak gondolják, látva  a sokféle női és férfi buddhákat, kedveseket és félelmete...

Ádámka avagy az itt és most - másodközlés

Májust sem úsztuk meg betegség terén. Egyik délutáni alvásól  lázasan, fájó torokkal ébredt. Diagnózis tüszős mandulagyulladás, javallat 10 nap antibiotikum. Fülembe csengtek a László Kórház orvosának szavai: három napig várni, majd  csak ha indokolt lehet antibiotikumot adni. Így kolléganőmnek hála irány a homeopata gyerekorvos, s láss csodát: másnaptól a gyermekem már láztalan, 3 nap elteltével pedig teljesen tünetmentes volt.  Ettől függetlenül mentünk a kontrollra referálni – és mit ad  Isten -, Ádámkával találkozni. Merthogy ő is bekötött torokkal  várta ki sorát a háziorvosnál. Ádámka, a maga 5 évével, kék szemével és szőke hajával Noémi lányom számára a FÉRFI. Ez már az első alkalommal kiderült, amikor Ádámka megjelent a váróban és olvasni kezdte a kartoték szekrényén lévő betűket és számokat. Lányom, aki addig az ölemben pihegett, hirtelen felpattant. Végre valaki, aki  szintén ismeri a számokat és betűket! És még jó pasi is. Több se kellett, a kisa...

Esélyegyenlőség - másodközlés

Múlt szombaton lufifelhőben úszott lányom kedvenc helye, a Millenáris.  Így összeállt a kép, hogy a rendezvény előtt már miért volt  mindenütt lufi a Széna téren is. A színes,  szabadságuktól átmenetileg megfosztott  léggömbök az esélyegyenlőség  nevében kampányoltak. A sok kis pavilon lufikkal  és játékokkal fogadta a gyerekeket és a játékos kedvű felnőtteket. A körülöttünk kerekesszékesek próbáltak  haladni az akadálymentesítettnek nem éppen mondható sóderrel felszórt úton, én pedig tétován álldogáltam. Próbáltam segíteni, de megköszönték, mondván egy kis lökéstől is könnyen kizuhanhatnak a kocsiból ezen a talajon.   Feszengtem, miközben  nagyszínpadon az előadó éppen a próbálj meg lazítani refrénű Hofi klasszikus énekelte. Ez ám a szinkronicitás! Ekkor rájöttem arra, hogy lányom mennyire szerencsésebb helyzetben van, mint én voltam anno. 
Ő már beleszületett egy olyan társadalomba, olyan világba, ahol láthatóak is a különbözőségek, é...

Mama nélkül mit érek én? - másodközlés

Kicsit sűrűre sikeredett az elmúlt időszak, ezért a hallgatásom. Az egész februárban kezdődött, amikor is elkapott egy csókbetegségnek becézett, nagyon komoly vírusos fertőzést. Egy hónap betegség, majd  újabb egy hónapos lábadozás és immunerősítés után mentünk bölcsibe. Megkezdtük a második hetet, amikor is kaptuk a hírt, újabb fertőző betegségek ütötték fel a fejüket, s az elmúlt időszakban betegeskedőknek javasolják az intézmény látogatásának mellőzését.
Mit lehet ilyenkor tenni? Bekapcsolom a  home-office üzemmódot   beépített lelkifurdancs funkcióval, dolgozni kéne, határidő sürget, meg különbenis ne érje szó a ház elejét, hogy a kismama megint lóg. Jó lenne gyerekkel lenni, állatkertbe, mozdonymúzeumba, bábszínházba menni,  hamár itthon vagyok VELE.  Menetfelszerelés bekészítve:  sima programra enni- és innivaló  elegendő. A céges nap már komolyabb előkészítést igényel. A munkamegbeszéléses napokra a csomagban  már helyet kapnak a...