Helga blogja életről és egyebekről

Az egyik legerőteljesebb felismerés az, amikor tudod, hogy valamit megtehetnél. Es mégsem teszed meg. "Akinek csak dugóspuskája van, az háborúzhat. Akinek atomfegyvere, annak óvatosnak kell lennie" Lama Ole 

… két ember között a mosoly. Megint sikerült ezt megtapasztalnom, valamint a május 21-i TedxDanubián Nic Marks elmagyarázta, hogy a siker az a boldogság hozadéka, s nem fordítva. Minap  iszonyú fáradtan keltem fel, nehezemre esett, hogy egyáltalán kikecmeregjek az ágyból. A szundi gombot csak nyomtam és nyomtam. Valahogy összeszedtem magam, majd a gyereket, és pénteki stílusban farmerben, pólóban, s csak egy  szempillafestékben nekivágtam a napnak. Folyamatosan kaptam meg, a jajdefáradtnaknézelki kezdetű mondatokat. Az is voltam, így nem is cáfoltam. Este mégis úgy döntöttem, hogy beülök lazulni. Bepakoltam dr. Siba Balázs csoporttársam Élen-Járók című cikkét (Bitter Janka-Molnár Krisztina-Siba Balázs-Visontai Kovách Dalma, 2012/2. Civil szemle 25-42) , melyet egy publikációhoz kívántam felhasználni. Hozzáteszem, nagyon jó a cikk. Azonban ott és akkor egy sort sem sikerült belőle elolvasni - lévén az élet megint beszippantott. Kilépek a kapun nyűgösen,  fejfájósan. Ráadá

Láma Ole Nydahl azt mondja, hogy a gyermek vállalása, felnevelése felér minimum egy ngöndróval. A Ngöndro, vagyis a négy  alapgyakorlat együttesen magában foglalja a  borulást és három kölünböző  meditációt, mégpedig  111.111-szer  ismételve a négy gyakorlatot. Ige, a buddhizmusban a menyiség is számít, hiszen ennek köszönhetően  a tudás a fejből  szívbe kerül le, s lesz belőle megtapasztalás.  Nos, az én lányom úgy 10 alapgyakorlattal ér fel. Egy teljes átlagosnak induló reggel, majd iskolába indulás előtti percben kirobbanó  incidens folyamán feltört belőlem a fájdalom: feláldoztam érte az egész életemet, érte küzdök a bíróságon, azért dolgozom, hogy meg tudjak neki adni mindent, imádkozom érte, kérem az égieket, hogy legyenek vele, óvom, s áplom. S dolgozó anyaként izgulok nap, mint nap a munkahelyem,hogy  ki ne rúgjanak, hogy én vagyok az első aki fél hatkor ellép, mert rohan haza  a gyerekéhez, akit  a nagyszülők hoznak el az iskolából.  Szervezem a hétvégéket, hogy

„Nem az vagyok, ami megtörtént velem. Az vagyok, amivé válni akarok.“ C.G. Jung Vannak olyan helyzetek, amelyek kontrollálhatatlannak, megoldhatatlannak, egyenesen kiborítónak hatnak. Mennyi olyan tárgyalási helyzet van, amikor a tárgyalópartner megmakacsolja magát, s az áhított együttműködés elmarad. Az üzleti életben gyakran előfordul egy stratégiailag fontos szerződés elveszítése, mellyel veszélybe kerül az eddig kivívott piaci pozíció, a profit, s ezzel maga az alkalmazott, a menedzsment egzisztenciája. Az ilyen helyzetek sajátossága, hogy úgy éljük meg, hogy valami nagyon a hatáskörünkön túl történik, s egyszerűen cselekvőképtelenek vagyunk. Ebből alakul aztán ki a tanult tehetetlenség állapota, amikor korábbi (negatív) tapasztalataink alapján egyszerűen passzivitásba menekülünk, s azt érezzük, hogy nem tehetünk semmit a helyzetünk megváltoztatása érdekében. Ugyanakkor a sikeresség is tanulható, megfelelő kompetenciák valamint a konfliktus- és stresszkezelés fejlesztésével, az

Az embereknek nem erős kezű vezetőkre, hanem szabadságra van szüksége - hallottam egy számomra fontos embertől évekkel ezelőtt. Akkor csend lett, majd pár hónap múlva az embert darabjaira szedte a média. Úgy gondolom, hogy ez a válasz sosem volt ennyire időszerű, mint  manapság. Óránként olvasni cikkeket, hogy menekültek, bevándorlók milliói tartanak Európa, így  schengeni határként hazánk felé. Kampány nélkül is beindul a félelem és az ellenállás.   Mi lesz, ha… Elvszik a munkánkat?
 Nyelvtudás és okmányok nélkül?
 Megemlítem, hogy nem találunk embert, aki takarítana, mosogatna. Mert már kiment Londonba. Nincs szakács, chef, mert már valamelyik ausztriai üdülőparadicsomban dolgozik, s nemcsak síszezonban, hanem az osztrák találékonyságnak hála, már nyáron is. Mi lesz, ha… robbantanak, megerőszakolnak, megölnek, lelaknak minket, amikor már nekünk sincs semmink… Semmit is felajánlani: ez az igazi fekete vacsora. Olvasom a cikkeket, ISIS szervezett akciója, mögötte n

Szeretek TEDxDanubiára járni. Évente egy nap szellemi wellness, rengeteg gondolat, inspiráció. Ahogy hallgattam az előadásokat, sokszor látványosan vigyorogtam: jé, erről írtam a szakdolimban! Jé ezt szóról-szóra pont így írtam! 
 Ott ülve, éreztem, hogy egy nyelvet beszélek az előadókkal. S ez nem az angol vagy a magyar volt. Sepsi Oli barátom mondja mindig,  hogy a gondolat, az ötlet  meg kíván valósulni, s keresi magának a testet, ami majd őt valóra váltja. Biztos, ami biztos több hordozót is megtalál, s az váltja valóra, akinél a feltételek összeállnak: az elhivatottság, a bátorság, a kockázatvállalás, a meggyőzés és az anyagiak. TEDx Imádom, mert mindig bemutatnak olyan zenei produkciót, ami ütős. Most mindenen túltettek Barabás Lőrinc zenész személyében. A fiatal zenész trombitán játszik, hol egyedül, hogy bandájával, nagyon jót zenét ír, és a színpadon magával ragadó. És  fogyatékkal él - teljes életet. Olyan életet, hogy másoknak rengeteget ad. Örömöt, felszabadult pillana

2015. május 16. - ma valami lezárult, lekerekedett. Valaminek vége, s valaminek a kezdete. Megkönnyebbülés - hisz már csak államvizsga, s két kollokviumi-, s ugyanakkor nehéz búcsú. 19 ember búcsúja - így másfél év után. Másfél intenzív és katartikus év után. Senki sem az már, aki akkor volt. Rácsodálkozás, kérdések a szemekben, összetartás és gyurmába nézés.   Formálódás, hangolódás és érés.  Beérés. Nézel, s tudom mit érzel. Látjuk egymást. A gondolati háló összeköt, a tükörneuronok működnek. Azt érzem, amit te.  Ölelés, s  végre sírás.  - Te... felhőkön ülő - hallom a bársonyos női hangot - S onnan könnyező - suttogom - Felhőről csak lefelé potyoghatnak a könnyek, felfelé nem. S kevesek jutnak fel a felhőre…  Megyek a fehér folyosón, s két terem közt megállok. Nekidőlök a falnak. Behúnyom a szemem, így n ézek vissza.  Már másutt vagyok.  Messze.   Az úton tárgyak, képek, növények.  Belebotlok egy kőbe.  Nézem.  Poros, vöröses, felveszem. 

Ezt most azért írtam, mert azt mondták, hogy írjak már valamit. Akármit. Csak három (3) sor is elég.