Menedzser és a Spiritualitás V. – Felelősség kikerülhetetlen - másodközlés

Legutóbbi bejegyzésemben egy nagyszerű hawaii-i módszert írtam le, melyet magyarul hoppolásnak hívnak. Ennek  egyik oldala az kettős empátia, amikor is megpróbálom beleélni magam mindkét érintett fél helyzetébe. Ezzel a kitágult látásmóddal könnyebben megérthetők az indítékok, a mozgatórugók, s a kialakult feszültség tartósan feloldható. Azonban csak a felszínt kapargatjuk. A hoppolás jóval több.
Mind a h’oopononopononak, mind  a Buddhizmusnak, mind korunk nagy misztikusának Tollenak két, gondolkodásunkat alapjaiban megrengető üzenete van a ma embere számára:

-          mindenért, ami az életedben megjelenik, ami jó vagy rossz, amivel szembesülsz, amivel konfrontálódsz, ami miatt szenvedsz, azért te vagy a felelős. Az életedben mindenért te vagy a felelős.

-          téged senki sem tud és nem is akar bántani. Sem szülők, sem a kedves, sem a főnök, kollégák, sem  az Ószövetség büntető és  áldozatot követő vagy az Újszövetség az áldozatot meghozó és ezáltal híveibe  bűntudatot tápláló istene.

Azaz a menny és a pokol a homlokunk mögött vagy bordáink között helyezkedik el, aszerint, ki hogyan nevezi: lélek, szív vagy éppen tudat.
Buddhizmus alaptézise, hogy van szenvedés, ez pedig a nem tudásból, tudatunk nem ismeretéből fakad. Vajon mi miatt szenvedünk? A valóságtól vagy a valóság és az arról alkotott elképzeléseink nem egyezősége miatt? Tele vagyunk koncepciókkal az ideális munkahelyről, főnökről, feladatról;  kapcsolatról az ideális partnerrel az oldalunkon. Aztán amikor a mindennapok rádöbbentenek, hogy hülye az egész kollektíva, pocsék  a munka és a kedves is egy genetikai hulladék, akkor nagyon szenvedünk. Felelőst önmagunkon kívül keressük. A kapcsolatunk a partner miatt nem működik, a munkahelyen csupa kontraszelektált hülye van,  csak én vagyok a  meg nem értett zseni és különben is  a kormány –akire nem én szavaztam!-, tehet mindenről. Buddha természetesen azt is kimondja, hogy a szenvedésnek van vége. Erre adta tanításait, gyakorlatait, melyek a mindennapokban jelentősen hozzásegítenek bennünket a felelősség felismeréséhez.  Egy ilyen alaptanítás az ok és okozat összefüggése: korábbi cselekedeteink adják jelenünket, s most, a jelenben ültetjük el azokat a magvakat, hogy a jövőben jól vagy éppen cudarul fogjuk magunkat érezni. Teljesen mindegy, hogy ki mit csinál, teveled mit tettek, te mit tettél- az eseményekre adott tényleges és érzelmi reakciód folytán  leteszed azt a sínpárt, amelyen az események továbbrobognak.

4 vs 96
A tudomány abból indul ki, hogy teljes személyiségünket tekintve annak mindössze 4%-val vagyunk tisztában. A többi 96% tudattalan tömeg. Olyan generációs minták, egy komplett „tudástár”, amelyet családunk (vagy akár mi magunk előző életeink során) szépen felhalmoztunk. A csontvázak ott sorakoznak a szekrényben.  Amikor hatalmába kerít bennünket egy zavaró érzelem, vagy valaki először látott ismeretlen  iránt zsigeri ellenszenvet érzünk, akkor ez a tömeg tör felszínre. Ez énünk azon elfojtott része, amelyet a hoppolás során megidézünk.
A hoppolás során dr. Lin meggyógyított egy egész bolondokházát, csak azzal, hogy magán alkalmazta a gyakorlatsort.  Felismerte, hogy minden és mindenki egy. Tudomány idővel bebizonyította a  tükörneuronok jelenlétét, s ezzel  „világossá” vált a misztikus mondat: ami fent az lent, ami bent az kint.  Dr. Lin ebből a tételből indult ki. Minden egyes betegénél megnézte, melyik  az a saját, tudattalan része, amellyel a külvilágban – itt elmebetegekkel !-, szembesült. Egy-egy betegen hosszú órákat, olykor napokat is meditált, így gyógyítva a külvilágot azzal, hogy saját magát gyógyítja.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni
Könnyen sejthető, hogy a hoppolás nem egy sétagalopp. Olyan, mintha a nyúl üregébe mennénk, amelyről fogalmunk sincs, hogy mennyire mély, és mi mindent tartogat számunkra. Bemegyünk, majd egy konfliktusoldás után sugárzóan kijövünk. Csend és béke van, itt és most. Teljesség és szeretet. Majd jönnek a visszazökkentős hétköznapok, s amikor szükségét érezzük újra hoppolunk.
A lelki síkon feloldott blokkkok azonban megjelennek a materiális világban, akár testi tünet, akár egy hoppolt személlyel kapcsolatos viszony változásában. Minden felszínre kerül, akár akarjuk, akár nem, nincsen megállj. A hadvezér mellől eltűnt a hárítás várfala, a tagadás bástyája. Eltűntek a düh gyalogsága, a harag lovassága, a bosszú ágyúi. Felszívódott az önsajnálat pajzsa, elkopott a tehetetlenség vértje. Fegyvertelenek vagyunk. Óhatatlan is  be kell látnunk, hogy minden velünk történt eseményért felelősséget kell vállalnunk. Nincsen más alternatíva.  S ott ülünk a semmi közepén. Kitakarítottuk a múlt szennyesét, s így nincsen abból fakadó jelen vagy jövő. Nincsen semmi, csak mi vagyunk a jelenben. Felismerjük, hogy életünk már nem lehet a régi. Ez a mindent kitöltő üresség teljessége akár félelmetes is lehet, mert mi lesz ezután?  Az, amit ezzel a tapasztalattal és tudatos szemlélettel elvetünk. Ahogy a tibeti közmondás mondja: nem kell bőrrel bevonni a világot, elég ha cipőt húzol.