Helga blogja életről és egyebekről

Nemrégiben ismét megkaptam az „örök kérdést“, miszerint nekem mindig jó kedvem van, merthogy nem igazán látni levertnek, szomorúnak, s ezt hogy csinálom. A helyzet az, hogy mint mindenkinek, így nekem is vannak mélypontjaim, az más kérdés, hogy mennyire teszem ki az ablakba, s terhelem vele a környezetemet. Ezekbe belenézek, beleengedem magam: hagyom őket életre kelni, megélni saját magukat. Ha sokáig nézel a mélységbe, az előbb-utóbb visszanéz rád, idézem fel Nietzsche gondolatát. Igen, a mélység beszippant. Teret és időt kell neki adni. S hogy a mélység ne szippantson be, szigorúan limitálom az önsajnálat idejét: max. két óra hosszat vagyok hajlandó szenvedni. A fájdalomnak van helye, és ideje,   s ha engedem megélni, a két órán belül szépen magától el is vonul. Ismét év vége van,  túl vagyunk az átjárókban bővelkedő mindenszenteken és haladunk az adventi időszak felé. Itt az ideje az önreflexiónak és az introspekciónak, a mélybe nézésnek. Tizenhárom éve hoztam két...

"Az életemben mindig csak akkor lendült mozgásba valami, amikor végre (legtöbbször kényszerűségből) abbahagytam a rúgkapálást. Amikor térdre estem, elengedtem a helyzetet, és megtanultam, hogy teljesen más síkokon forduljak önmagam felé." - Eva-Maria Zurhorst Nemrégiben arról írtam , hogy a világ dolgait 3 csoportra oszthatjuk (by Byron Katie).  Miután kaptam egy észrevételt, abból az vált világossá, hogy írója nem értette meg ez a roppant egyszerű alaptörvényt. Mindenáron más dolgával  foglalkozik, más helyzetét akarja megoldani. 
Ezen nem kell csodálkozni, az elme (főként a beborult) nem akarja meglátni a legegyszerűbb dolgokat sem.  Azt hiszi, mindent meg kell magyaráznia, mindent meg kell értenie, és természetesen megjelenik a kizáró büszkeség, az, hogy mindent jobban tud másnál és csak neki van igaza. Kinek, mi a dolga? Világ/isten/univerzum stb. dolga. 
 Ide tartozik mindaz, amire  a legkisebb ráhatásom van. Az eső esik, nap süt, fukushima...