Az Angyalok sohasem sírnak
Évekkel ezelőtt hallottam Mike Oldfield Tears of an Angel szerzeményét. Miután szeretem Oldfield munkásságát, így adta magát, hogy a Voyager vonulatba ez bőven beleférjen. Amolyan Werther-i édesbús romantika lett rajtam úrrá, s elképzeltem, hogy milyen, amikor egy angyal könnyei potyognak. Merthogy az angyal is emberből van, így sír. Sír, ha valami nem sikerül, sír, ha leszidja a Főnök, sír, ha sajnál bennünket. Sír, ha fáj valamije és sír örömében is. Ma a technika ördöge működésbe lépett, s a pesti csúcsforgalomban felcsendült „Can you feel me?”, s megint belemerültem a műromantikába, majd feje tetejére állt a kérdés: valóban sírnak az angyalok? A válasz pedig megjött: nem, nem sírnak. Amikor megszületünk, Őrangyalunk örül. Mikor az az ominózus 21 gramm is távozik, örül(ünk), mert újra vagy végre egyazon dimenzióban találkozunk. De mi van közben? Egy Őrangyal sosem tétlen, egy angyal megoldásközpontú. Nézi mit csinálunk, vigyázz ránk, intuíció formájában vezet, s ha valami