Pügmalion

Korábban említettem, hogy van egy kékharisnya énem, így megint olvastam egy kékharisnya magazin, benne különféle jövőjóslatokról. Igazán színes, vidám, néhol önirónikus és cinikus kép villant fel.

Az egyik cikk szerzője hazánk egyik új generációs újságírója, kinek  az elmúlt években szép perspektívákat jósoltak tehetsége, mélyreszántó az embert is megmutató cikkei miatt. A hölgynek jól áll mind a serious, mind pedig a csajos újságírás.
Olvasom a cikkét, s valami nem tetszik. Mintha ezt a stílust, ezt a látásmódot és gondolati ívet már láttam volna. Próbál mélyre menni, valami pluszt, lényeget hozzátenni, máramit egy hatvanezres blúzokat és háromszászezres cipőket bemutató "A" státuszú nőket megcélzó laptól el lehet várni.  Ez  viszont nem az ő hangja. Az eddigi nőies, de tendenciákra keményen rámutató hangnem helyett meglehetősen férfiaspektusú racionális szöveget kapunk.
Ami nem csoda. A hölgy éppen egy befolyásos férfi aktuális múzsája. A nő friss harmincas, míg a férfi bőven ötvenes. Befolyásos, így domináns. Domináns, ezért befolyásos.

A nők látják az erőt, az elkápráztató intellektust, mely a pozícióban és a járulékos elemekben teljesedik ki. Egy ilyen férfi önbizalomfröccs a hölgyeknek. Hisz ez a férfi már bizonyított, ennek a férfinak élettapasztalata, vélt vagy valós  bölcsessége van. Ez a férfi tudja értékelni a fiatalságot és a nőket, nemúgy mint a húszas-harmincas pasik. Ez a férfi kinyitja a kocsi ajtaját, tologatja a széket az  elit étteremben,  s ez a férfi egy Isten. Ezen a férfin keresztül lehet olyan ruha, táska, cipő, ékszer, mint amit a fenti a magazinokban láthatunk. Ez a férfi megnyitja az ajtót olyan körökbe, amiről eddig csak álmodhattunk.

S közben férfivárásban kiszáradt női lelkünk kivirágzik. No lám, nem apámnak lett igaza, hogy addig válogattam, míg a normálisabbja elfogyott.
Íme a főnyeremény.
Igaz, van pár volt feleség is a képben, s mindegyiktől pár gyerek, de mit számít! Én itt vagyok, engem szeret, én kellek neki, s a partikon velem villog. Én hallom, mikor a többi pasi odasúgja neki, “hmmm öregem, gratulálok”. Elnyertem ennek az okos férfinak az agyát, a szívét - kell ennél több? .... Az ego csak gyűjti, gyűjti az önigazolásokat, azt, hogy ő mi mindent elért, s most minden milyen jó.

Viszont Higgins professzornak van egy nagyon rossz tulajdonsága. Koránál, tapasztalatánál és bölcsességénél fogva gondolkodásban, véleményben és elképzelésben csak egy van: az övé. A másik felvetése, észrevétele ehhez képest csak sokadrangú lehet. Felvetéseinkre adott válasza “jó, jó, de “ - vel kezdődik, s   “ez azért nem igaz, mert..”-tel folytatódik. Ha valamivel nem ért egyet, azt elutasítja, szimplán helytelen és hibás gondolatnak titulálja. 

Kérdés az, hogy TE kinek az életét akarod élni?

Ugyanis ha egy ilyen férfi szeretetét, szerelméd akarod, akkor az azzal jár, hogy feladod magadat. Azért, hogy szeressen, melletted maradjon átveszed állandó kritikus stílusát, s együtt fanyalogsz vele a MÜPÁ-ban a “magyar paraszton” vagy a Ludwigban az "érthetetlen kortárs művészeten". A sajtban is csak a lyukad veszed észre. Elfogadod hatalmas spiritualitását, világszemléletét, s közben elfelejted élvezni az adott perc adta szépségeket.

Aztán egy nap azt veszed észre, hogy klotyóban telefonál, sms-ezik. Vagy éppen a város másik végén lévő éttermet jegyzi meg aktuális tartozkodási helyének, miközben 2 asztalra ül tőled abban az étteremben, ahova első randira hívott. És nem te vagy mellette. Hanem egy nálad fiatalabb, “kékebb szemű", párás tekintetű lyányka, aki éppen akkor alél el a már századszor, minden rendezvényen elsütött “überoriginális” gondolatától, amin te már csak unottan legyintesz. 

S akkor a világ a feje tetejére áll, kapaszkodóid, mankóid a mélybe hullanak. S te ott állsz egyedül. Tökegyedül és értetlenül egy ismeretlennel, akinek ugyanaz a neve, mint neked. 

Szép lassan észreveszed, hogy nem a saját életedet élted, viszont a magadét a párodra akartad erőszakolni. Észreveszed,  miközben ő módszeresen és számodra észrevétlenül azon dolgozott, hogy belőled megteremtse a tökéletes és mindig izgalmas párját, addig te sem láttad meg benne azt aki ő valójában. Saját belső valóságod és hitrendszered rabja lettél. Az egod szükségleteit követted, ahelyett, hogy a lelkeddel foglalkoztál volna. Rádöbbensz, hogy családodban látott generációs minták futnak, s olyan emberek hiedelemeit vetted át, akiket nem is ismersz. Látod, hogy mindig mástól vártad saját boldogságodat és örömteliségedet. S mikor rádöbbensz, hogy mi mindent is sikerült így elcseszned ebben a párkapcsolatban, addigra az egész már egy förtelmes állóháborúvá vált.

Van szenvedés.

A szenvedésnek oka van.

Van kiút a szenvedésből. 

Van egy út a szenvedés megszűntetéséhez.