Feladat vagy probléma?

Az elmúlt egy hónap megint tömény pörgés volt.
Végre kezdtem látni az alagút végét, amikor az egyik kulcsmunkatársam bejelentette, levadászták. Nagyobb HR szervezet, nagyobb kitörési - ugrási lehetőség, az anyagiakról pesze nem is beszélve. Ő pedig döntött, mellettük. Ott azon nyomban törtem darabjaimra. Így ültem kocsiba, s vágtattam Győrbe, kihasználva a 1,5 órás utat egy kis önempátiára. Hogyan is érzek? Mely fontosságom sérült? Hogyan szeretném magamat érezni? És mi lenne most nagyon jó? Szépen módszeresen tornáztam fel magam az érzelmi létrán.

Azzal, hogy kimondtam negatív érzéseimet, majd a mögötte sérült szükségleteimet, máris majd 4 szintet ugrottam. Viszont folytattam a vágyaimmal, koncentrálva az érzésekre, így egyszercsak pikkpakk máris a jólét, az öröm rezgésébe kerültem a korábbi szükösségből.

Aztán kollégáim azonnal rámöntötték panaszukat, s máris az őd dolgaikkal foglalkoztam saját magam helyett. Feladat lett a problémából.

Valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a pénzügyi évet szeptemberben zárjuk. Így minden év október közepén-végén egy nagy, 2 napos vezetői meetinget tartunk.  Ezen egyrészt elismerésben részesülnek a legjobban teljesítők, másrészt összefoglaljuk az elmúlt évet, s kitekintünk az újba, valamint megosztjuk a legjobb ötleteket, gyakorlatokat.

A programot kb 15 perc alatt raktuk össze, nagy lelkesedéssel. Ezt persze finomítottuk, közben jöttek újabb kreatív gondolatok. 

Majd jött a várva várt nap. Mindent leszerveztünk, s mondhatni olajozottan,  percre pontosan tartottuk a programot.

Főszervezőként és konfernasziéként (s két téma előadójaként) egy nyugalmas percem sem volt, de a 2. nap "végén" úgy tűnt, mintha épp' 1 perce kezdtük volna meg.

Csak feladat volt, probléma egy szál sem.

Másnap főnökömtől kaptam egy hatalmas köszönő levelet. Három nap múlva az egyik kedves kolléganőm ecsetelte, hogy mennyire jó program volt, s leginkább az esett jól hogy minden ŐRÓLUK szólt. Minden arra ment ki, hogy ők jól érezzék magukat, s végre "királyok és királynők" lehessenek. 

Igen, valóban az volt a szándékunk, hogy a meghívott kollégák számára jól és hasznosan teljen el ez a két nap.

Nagyon boldog voltam, hogy ez sikerült.

S közben arra gondoltam, hogy amíg magunkkal vagyunk elfoglalva, addig gondjaink és problémáink vannak, mihelyst  másra figyelünk, s neki akarunk jót, akkor pedig feladataink.