A rabbi tanácsa

- Rabbi, nősülni kéne....
- Nősülni, Jákob.
- Nem tudok dönteni. Itt van Sára. Akkora az orra , mint a zsinagóga kilincse, bűnronda, biztos senki sem fogja megkívánni.
- Őt nem, Jákob.
- Aztán ott van Ráchel... termete mint a cédrusé... az összes barátom rá pályázik. S tudod, Rabbi, könnyű  megvédeni azt a várat, amit nem ostromolnak.
- Igen, Jákob. Ráchel szemrevaló teremtés.
- Rabbi, adj tanácsot, mit tegyek? Melyiket vegyem el?
- Jákob, fiam Azon gondolkodj el, mi a jobb: egy finom tortát megosztani felebarátaiddal vagy a szart egyedül megenni.

Immáron egy hete folyamatosan vigyorgok. Mégpediglen a valóság relativitásán. Pontosabban azon, hogy nincsen igaz vagy hamis, nincsen rossz vagy jó - jójó ezt eddig is mondtam, nincsen ebben semmi új. Viszont, az, hogy ezt - vagyis azt, hogy minden lehetséges-, elfogadjuk hatalmas távlatokat nyit meg.

Vigyorgásom a múlt hét utolsó munkanapján kezdődött, amikor is egy (férfi)ismerősöm felhívott, szigorúan szakmai témában. Persze szóba került a hóesés, aztán hogy hogysem, csak azt hallom, amint a vonal végén azt mondja “Szándékosan választottam alul”. Szépen elmagyarázta, hogy felesége egyszerű lélek,  aki tuti nem akarja majd a nadrágot otthon hordani, nem fog rivalizálni, s ami fő, nem fog félrekottázni. Azt is megtudom, hogy ha vezető beosztású pasi vezető beosztású nőt vesz el, akkor otthon megy a rivalizálás, a kisfőnökösködés, másik lenyomása. Aztán ha a párod sikeres, okos, intelligens és még jól is néz ki, akkor neked annyi. Mert ostromolni fogják, rámásznak, és hát ugye, a várvédők előbb-utóbb megadják magukat.

Pár órával később, ismét szakmai témában egy másik férfiemberrel tárgyalok. Éppen az egyik gyakornokról beszél, hogy jó-jó egyetemre jár -mégpedig a hazai paletta  egyik legjobbjára-, de mégis megőrül tőle, mert egyszerű. “Belepusztulnék, ha otthon buta nő várna!”  Majd kifejti, hogy bizony az intelligencia a legjobb aljzószer, és igenis a párjának legyen véleménye, s azt sem árt, ha sikeres. Egy harmadik férfiismerősöm még tromfol is: “Imádom, ha az összes pasi nyálcsorgatva nézi az ÉN feleségemet!”

 A helyzet az, hogy ez az ő gondolatuk, melyet elhisznek, s mellyel azonosulnak.  De valóban ez az igazság? Kinek van igaza? Az elsőnek? Vagy a másodiknak? Egyiknek sem? Mindkettőnek?

A nap végén ültem és mosolyogtam. S azóta is. 

Ugyanis a butuska tizenkettő egy tucatka is félre fog kottázni, még akkor is, ha biztosra menő párja a szoknyája szélén ül, míg lehet, hogy a vonzó nehézbombázó viszont csak otthon fog vacsorázni.

S ilyenkor mi következik? 

Komplett hit-összeomlás, értetlenség, düh, harag, bosszú, depresszió, csak mert egy gondolatot (hiedelmet) túlságosan komolyan vettünk.   Pedig a gondolatok és az érzések csak jönnek-mennek, s ahogy felbukkantak, úgy el is tűnnek.