A Testmester

Valamelyik sanomás női magazinban olvastam először a beszólogatós fitnessedző nevét. Rá egy vagy két hétre egyik ismerősöm lájkolta a srác oldalát, így rákattintottam. Az oldalon szépen fotózott képeken kigyúrt lányok és fiúk, alatta az ominózus beszólogatás. 

Ford Fairlane megirigyelhetné.
A srác nem fogja vissza magát, elsőszámú célpont minden kövér ember, aki szerinte lusta, büdös, igénytelen és nem tesz magáét semmit. Olyanok, akikkel csak sűrűbben vagyunk, s gondoskodni kéne arról, hogy írmagjuk se maradjon.
Ennek megfelelően a riposztok, kommentek is elég megosztottak. 
A rajongótábor lelkes, míg az ellentábor köpköd, beszól, s hasonló jókat kíván...

Marketingszempontból a csóka zseni. Nagyon jól felépítette a személyes brandjét: a könyörtelen, mocskosszájú, keménytökű gyerek imidzsét. Végülis, ha Csernusnak bejött, akkor neki is.
És igaza is van. Ha nem ő lépi meg, meglépi más, lefölözve ezzel az amúgy eszkimók által sűrűn lakott piacot.

A kommentekből kiderült, hogy sokan az ő hatására szégyenlik el magukat, dobják el a csipszes zacsit és kezdenek neki az edzésnek, s válik az edzés életük részévé. Lelkesen posztolnak, küldik a képeket formálódó testükről, s védik a mestert.
Egyik függőségből a másikba. 

Természetesen biologikus és recall healinges szemmel hozzászóltam.
A hatás nem maradt el, jött a tőle megszokott stílus, s rajongótábor cifrázta. “Rajtam kívül max. 3 ember érti miről is írtál- mondta barátném. Nos, ha ez a 3 ember érti, már jó az arány.
Élvezettel olvastam és írtam a kommenteket, jóllehet meglehetősen szikes talajra hullott a más szempontú megközelítése az elhízásnak.  

Aztán azon is elgondolkodtam, hogy mit is tol a képembe az ominózus oldal. Lévén a valóság mindig kedvesebb, mint amit gondolunk róla.
Miután az utóbbi időben sokkal inkább lelkünk útjaival voltam elfoglalva, így a valóság megjelent a materialitás, a külcsíny formájában.
Még mindig könnyebb a testen dolgozni, a 3 tábla csoki helyett futni, mint a lelkileg szar  helyzettel szembenézni.  Remélni, hogy a körzővel rajzolt fenék fogja megmenteni omladozó párkapcsolatunkat.
Tükörbe nézve csak a testet látni, de a szemet, tekintetet már nem.

Ez az oldal szépen  megmutatta, hogy a világ, a valóság -melyet  hiedelmeinkből készült szemüvegünkön nézünk-, nem fekete, nem fehér, hanem nagyon is színes. Nincsen jobb, vagy rosszabb.  A dolgok vannak.
Ahogyan kövérek is vannak. 

Nincsen egyedüli boldogító út, hanem sokféle út létezik. 

S mindenkinek más jön be.

Visszagondoltam az elmúlt tizenévemre. Főiskolán, majd már első munkahelyeimen kondigép és aerobikórák. Majd jött aikidó-királynő, ami azóta is a szerelmem, a  tökéletes dinamikus mozdulataival. Aztán más munkakör, így megint kondigép és aerobikóra. Közben elolvastam Kriston Andi könyvét. A lányságom fontosabb felkiáltással más felé néztem.
Fitball. Hastánc - fergeteges gyorsasággal mentek le  a kilók és centik. Nem tudtam annyit enni, hogy pocimon a kis cupák -amit életem férfiai egyszerűen imádtak-,  biztonságban maradjon. Aztán valahogy becsúszott egy jóga. Hé, hát ez jó! A pilates még jobb!
Olyannyira, hogy nagy pocakkal is tökéletes C-formát tudtam felvenni a gerincemmel az anaszteziológus nagy örömére.
Aztán pár hét kiesés, és itt fáj, ott fáj, amott húzódik. Nagyon. 3-4 év kemény munkája pár hét alatt lenullázódott. Újrakezdés.  Futás, kondi,  a gyors változás jegyében, és végül jógánál kötök ki. Rugalmassá tesz és formál, és a legjobb ellenszer az ülőmunkára.
Barátnőm viszont megőrül a jógától, neki intenzívebb mozgás kell. Másik ismerősöm napi 10 km-t fut és még kondigép. Ő húst hússal eszik, míg én a paleotól híztam és szenvedtem.  Ellenben minden nap jöhetne egy nagy tál spagetti, s elálmosodás nélkül is bírok utána dolgozni. Ő nullás, én A-s vércsoportú. A felismerést köszönöm P. Misinek.

Az a szép  a világban, hogy sokszínű. Aki akar, az mozog:  megy fitnessbe, uszodába, jógastúdióba,  karateedzésre vagy túrázik.  Vagy csak sétál a friss levegőn vagy fut az unoka utána  játszótéren.
 

S ebbe a világba a kövérek is beleférnek.

Másik felismerés nyáron volt. Akkor nem írtam meg - most jött el az ideje. 

Nyaralás során  is lementem a terembe vagy éppen úsztam. Az úszás után adta  a magát a szauna-relax. Be is ültem, kenegettem magam minden finomsággal, s közben a fitnessedzőhöz hasonló nem kis megvetéssel vettem számba a szállodában naphosszat zabáló és henyélő “bálnákát”.

Jöttek a szebbnél-szebb ítéletek, hogy nézhet ki valaki így?
Hogy lehet ennyire igénytelen?
Hogy nem veszi magát észre?
Hogy lehet ilyen jó pasinak ilyen szörnyű nője?
És hogy lehet hogy  a bombacsaj takargatja hátsóját, míg a pasi mellette közszemlére teszi kb. tizedik hónapban lévő hasát?
És már a gyerek is dagi! 

Így eljött a MUNKA ideje. Ítéld meg felebarátodat !

A szauna csendjében szépen mentem bele ítéleteimbe, majd jöttek felszínre a hiedelmek, s az izgalmas megfordítások.
A végén egyszerűen megjött a felismerés:mindenkinek olyan teste van, amilyenre éppen szüksége van.  

S ez nem az én dolgom. 

Lehet, hogy nem is az övé.

A másik felismerés, hogy mindenki keményen megdolgozik a testéért.
A roppanós fenekű  az edzőteremben, a "bálnalány" a konyhaasztalnál.
Az, hogy melyik jó vagy rossz, az csak már a mi történetünk, hogy kitől, mikor és mit hittünk el, és építettünk bele hiedelemrendszerünkbe.
Beszélhetnék akár a helyi, kultúrális örökségről is, arról, hogy az egyénekből álló társadalom mit hisz kollektíven el. pl. Maliban a nő akkor szép, ha minimum 100 kiló. Így ők az intenzív hízókúrának köszönhetően gyorsan halnak.

Innentől kezdve a legjobb moziban ültem.  Ha elment mellettem egy túl kövér vagy túl vékony  ember, eszembe jutott a fenti gondolatsor, s máris mosolyogtam, hiszen azt is tudtam, hogy sokkal jobban járok, ha a magam dolgával foglalkozom.

S hogy mégis miért jó a túlsúly vagy éppen cérnaság, s  mit is akar az anyatermészet ezzel megmutatni? Mire akar tanítani? 

Megtudhatod a következő posztomból, mely az evészavarokról fog szólni.
Bio-logikusan.

Ízletes? Egészséges? Tartósítószer és adalékanyag mentes?  OÉTI által felügyelt ételek?

 Diéta otthonra!