2012. február 26., vasárnap

Szent iratok 1. - Védák, hinduizmus

A védák -szanszkritül tudást jelent-, india ősi szent iratai, melyet a papi kasztba tartozók (brahmanok) ismerhettek csak, s 2000 éven keresztül kizárólag szóbeli átadáson keresztül maradt fenn. 
A kinyilatkoztatások nem tartalmaznak abszolut igazgságot, inkább szimbolikus erővel rendelkeznek.
A szövegeket szanszkrit nyelven írták.  Kb i.e. 2000 évvel indoeurópai törzsek vándoroltak Észak-Indiába, akiket árjáknak  neveztek, s akik természeti istenekben hittek. Ilyen volt Indra, az istenek fejedelme, Agni a tűz istene, Saravasti tudás istennője. A korai védikus vallás azonban mellőzött minden istenábrázolást, szobrot, képet valamint templomot. Az isteneket tűzáldozattal valamint étel- és italfelajánlásokkal (tej, kenyér, vaj) valamint állatáldozatokkal (szarvasmarha) tisztelték. A tehenek tisztelete későbbi időben alakult ki. 

A védák négy fő részből áll: himnuszok, mantrák, titkos (varázs)szövegek valamint parancsolatok.
A Rigvéda (kre. 1500-900) több mint 10.000 versével a legrégebbi szakasza számos, ősi istenekről szóló történetet tartalmaz, mint pl. a teremtésről.  Rigvédában található a kasztrendszer első leírása is, itt olvashatunk először brahmanokról, harcosokról, kereskedőkről és szolgákról. 
A Szamavéda tisztán dalkánon, míg a Yajurvéda és Atharvavéda áldozati szövegeket, mantrákat és varázsigéket tartalmaz. 
A hinduizmusban a védákon túl jelentős szereppel bírnak az upanisádok is, melyek bölcseleti,  afféle kozmikus filozófiai műnek is tekinthető (kre. 900-tól 500-ig).
Upa-ni-shad egyaránt jelenti valaki mellé leülni, valamint titkos tanítást átadni. Ez arra utal, hogy a tanítások  mesterről tanulóra szálltak, kizárólag szóbeli átadás útján. Az tanítások két fő gondolatot tartalmaznak. Egyik tanítás szól Brahmanról az univerzális világlélekről, valamint  az Atmanról, az individuális, a halhatatlan emberi lélekről, amelyik különféle formákban manifesztálódhat, másik pedig a lélekvándorlásról. Az upanisádok része a Ramayana eposz is.

A hinduk hisznek abban, hogy a létforgatag egy fájdalmas szenvedéssel teli, melyen aszkézissel, meditációval, jógával és az istenek iránti tisztelettel és szeretettel lehet felülkerekedni. Legfőbb cél  (amivel az állandó újjászületésből ki lehet lépni) a kozmikus Brahman és az egyéni Atman lélek összeolvasztása.

A védikus tanítások jóllehet nem tartalmaznak mindenkire nézve kötelezően betartandó parancsolatokat, inkább afféle  vallási előírási kódexnek tekinthető, mely a vallási teendőket kasztoknak megfelelően tartalmazza. 
Legfőbb üzenete a karma törvénye:  
“Aki mindig jót tesz, az jó lesz, aki mindig rosszat tesz, az rosszá válik.” - A karma törvénye az upanisádokban arra is kitér, hogy a jelen élet  egyes jócselekedetei meghatározzák a következő élet állapotát.

 A Bhagavadgitában -mely a Mahabharata eposz filozófiai magjaként is tekinthető-, jelenik meg először Krisna, aki arról is tanít, hogy a embernek istenszeretetből akár erőteljesen (értsd: ölni) is  cselekednie kell. “Azoknak, akik élnek a halál biztos - és azoknak, akik meghaltak, azoknak az újjászületés a biztos” - tanít az isten.


Férfiak és nők viszonya

Klasszikus írások szerint a nő a férfi alárendeltje.
Kifejezetten nőellenes a Ramayana eposz, mely  a hős Rama felesége Sita és a majomisten  Hanu segítségével megmenekül a gonosz démon, Ravana karmaiból. A hős azonban kételkedik felesége hűségében, így őt tűzpróba alá veti, azaz elevenen elégeti, azonban Agni a tűzisten Sitat sértetlenül elengedi. 
Az indiai nőszervezetek vehemensen küzdenek  a Sita-komplexus ellen, az ellen, hogy egy nő szolgálja férjét, számatalan gyereket szüljön, s amennyiben elhúnyt urát  nem követi a halálba, akkor ínységes özvegyi lét vár rá. Ugyanis újraházasodás kizárt. Jóllehet a nők manapság iskolázottak, képzettek, a házasságok mégis elrendezetettek. Kaszton kívüli, vagy muszlimokkal  kötött  házasságok tiltottak. Hozomány miatt elkövetett gyilkosságok valamint a leánymagzat elvetetése mind a diszrimináció következménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése