Eckhart Tolle: Az ego automatikus énreparáló programjai
A mintáknak, az egós elme folyamatos ellenállási mintáinak két nagyon fontos aspektusa van. És ez az, ami rendszerint oly sok szenvedést okoz a kapcsolatokban, oly sok súrlódást és konfliktust, ami a konfliktusok folyamatos forrása a kapcsolatokban. Az ellenállás mintájának két fő aspektusa: a gondolati álláspontokkal való azonosulás és a védekezés. Megfigyelheted ezt, ahogy kapcsolatba kerülsz emberekkel. Hogy a kapcsolatodban előkerülő érvek közül mily sok a tudattalan azonosulásoddal kapcsolatos.
Tudattalan azonosulás az elme gondolati álláspontjával, amivel azonosulsz. Véleményekkel, nézőpontokkal, hitekkel, elvekkel, perspektívákkal. És ezen állásponttal való azonosulás lennék „én”.
A partnered is azonosult a maga álláspontjával, ami ütközik a tieddel. Ő azzal azonosul. Mindkettőtök éntudata teljesen azokban a gondolati álláspontokban van.
Szóval a 2 dolog, ami a kapcsolatokban rendszerint konfliktushoz vezet, az a fájdalomtesttel és a mentális álláspontokkal való azonosulás. S a kettő gyakran együtt jár. A gondolati álláspontot fölerősítheti a fájdalomtest. Ezt nevezik pokolnak…
Tehát figyeld meg! Még holmi egyszerű vitában vagy párbeszédben is ez történik. Észre sem veszed, és máris kirukkoltál valamilyen állásponttal, hittel, véleménnyel vagy gondolattal. S ekkor a másik így szól: „Nem, nem, ez nem így van.” És akkor elkezdesz védekezni.
Ez a tudattalanság kezdete. Ennek ugyan semmi köze hozzád, ám te azt hiszed, hogy rólad szól a vita, mert azonosulsz az elméddel. És amint azonosulsz egy hittel, egy elvvel, bármilyen mentális állásponttal vagy valamivel kapcsolatos nézőponttal… Most meg kell védened magad, harcolnod kell az „életedért”. És ez tudattalan dolog. Ezt láthatod mindenütt.
Tudj erről, főleg az emberi érintkezéseid vonatkozásában! Ez csak egy álláspont, egy mentális álláspont. Nincs benne lény. Ez csak egy nézőpont. Aztán jön a védekezés. Az teljesen automatikus. Akkor jelentkezik a védekezés, amikor az éntudatodat – ami elme alkotta – valami fenyegeti. Például azt mondja valaki: „Ezt te tetted.” „Nem tetted meg.” „Kudarcot vallottál.” És megfigyelheted, hogy az „én” mennyire automatikusan kezd védekezni. És megfigyelheted az ezzel járó, hatalmas érzelmet. Ha érzed a testedet, érzed, hogy az teljesen összerándult. „Én ezt soha nem mondtam. Soha nem tettem. Te voltál az! Te vagy a tudattalan! Mit mondasz nekem?” Csupán arra van szükséged, hogy megfigyeld ezt önmagadban. Hogy a tudattalan folyamat még mindig működik-e benned. Milyen gyors és automatikus a védekezés folyamata!
Tehát véded magadat, de az illuzórikus „magadat”. Ennek része az igény, hogy neked legyen igazad. Ez szorosan összefügg azzal az igénnyel, hogy az éntudatodat sértetlennek akarod tartani. Mert az éntudatod az „igazam van” állásponttal azonosul. Ezért a spirituális gyakorlat egyfelől megfigyelni ezt, amint felbukkan benned – ha képes vagy rá –, vagy megfigyelni utólag, amikor az egész epizód már lezajlott. És akkor azt mondod: „Ó!” Újra ez történt! O.K.”
És aztán legközelebb talán már a folyamat közepén hirtelen ráébredsz, hogy egy illúzió védelmének csapdájába estél. Gyönyörűen fogalmazza meg ezt a Csodák útja című könyv: „Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, tudd, hogy egy illúzióval azonosultál!” Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, egy illúzióval azonosultál. Ez azt jelenti, hogy éntudatod gondolatfolyamatokkal társult, ami az illúzió.
És aztán elérkezik az az idő – és javaslom, hogy ez most legyen…, ez nem mindenkinek szól, de nektek igen: most –, amikor feladhatod az álláspontodat. Vagy anélkül engeded meg azt lenni, hogy az „éned” benne lenne. „Ez az álláspont. Ez pedig a te álláspontod. Áhá. O.K.”
Amikor fel tudsz hagyni a védekezéssel, és rájössz, hogy ennek ellenére még mindig élsz, még akkor is, ha nem véded magadat. Akkor is életben maradsz, ha történetesen nincs igazad. És ha azt mondod: „Ó! Igen, neked van igazad, én tévedtem.” Rendkívül felszabadító hatású azt tudni mondani: „Ó, igen, valóban úgy van.” És ekkor óriási szabadság jelentkezik, amikor feladod az ego automatikus énreparáló programjait."
Tudattalan azonosulás az elme gondolati álláspontjával, amivel azonosulsz. Véleményekkel, nézőpontokkal, hitekkel, elvekkel, perspektívákkal. És ezen állásponttal való azonosulás lennék „én”.
A partnered is azonosult a maga álláspontjával, ami ütközik a tieddel. Ő azzal azonosul. Mindkettőtök éntudata teljesen azokban a gondolati álláspontokban van.
Szóval a 2 dolog, ami a kapcsolatokban rendszerint konfliktushoz vezet, az a fájdalomtesttel és a mentális álláspontokkal való azonosulás. S a kettő gyakran együtt jár. A gondolati álláspontot fölerősítheti a fájdalomtest. Ezt nevezik pokolnak…
Tehát figyeld meg! Még holmi egyszerű vitában vagy párbeszédben is ez történik. Észre sem veszed, és máris kirukkoltál valamilyen állásponttal, hittel, véleménnyel vagy gondolattal. S ekkor a másik így szól: „Nem, nem, ez nem így van.” És akkor elkezdesz védekezni.
Ez a tudattalanság kezdete. Ennek ugyan semmi köze hozzád, ám te azt hiszed, hogy rólad szól a vita, mert azonosulsz az elméddel. És amint azonosulsz egy hittel, egy elvvel, bármilyen mentális állásponttal vagy valamivel kapcsolatos nézőponttal… Most meg kell védened magad, harcolnod kell az „életedért”. És ez tudattalan dolog. Ezt láthatod mindenütt.
Tudj erről, főleg az emberi érintkezéseid vonatkozásában! Ez csak egy álláspont, egy mentális álláspont. Nincs benne lény. Ez csak egy nézőpont. Aztán jön a védekezés. Az teljesen automatikus. Akkor jelentkezik a védekezés, amikor az éntudatodat – ami elme alkotta – valami fenyegeti. Például azt mondja valaki: „Ezt te tetted.” „Nem tetted meg.” „Kudarcot vallottál.” És megfigyelheted, hogy az „én” mennyire automatikusan kezd védekezni. És megfigyelheted az ezzel járó, hatalmas érzelmet. Ha érzed a testedet, érzed, hogy az teljesen összerándult. „Én ezt soha nem mondtam. Soha nem tettem. Te voltál az! Te vagy a tudattalan! Mit mondasz nekem?” Csupán arra van szükséged, hogy megfigyeld ezt önmagadban. Hogy a tudattalan folyamat még mindig működik-e benned. Milyen gyors és automatikus a védekezés folyamata!
Tehát véded magadat, de az illuzórikus „magadat”. Ennek része az igény, hogy neked legyen igazad. Ez szorosan összefügg azzal az igénnyel, hogy az éntudatodat sértetlennek akarod tartani. Mert az éntudatod az „igazam van” állásponttal azonosul. Ezért a spirituális gyakorlat egyfelől megfigyelni ezt, amint felbukkan benned – ha képes vagy rá –, vagy megfigyelni utólag, amikor az egész epizód már lezajlott. És akkor azt mondod: „Ó!” Újra ez történt! O.K.”
És aztán legközelebb talán már a folyamat közepén hirtelen ráébredsz, hogy egy illúzió védelmének csapdájába estél. Gyönyörűen fogalmazza meg ezt a Csodák útja című könyv: „Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, tudd, hogy egy illúzióval azonosultál!” Valahányszor bármi kapcsán védekezni kezdesz, egy illúzióval azonosultál. Ez azt jelenti, hogy éntudatod gondolatfolyamatokkal társult, ami az illúzió.
És aztán elérkezik az az idő – és javaslom, hogy ez most legyen…, ez nem mindenkinek szól, de nektek igen: most –, amikor feladhatod az álláspontodat. Vagy anélkül engeded meg azt lenni, hogy az „éned” benne lenne. „Ez az álláspont. Ez pedig a te álláspontod. Áhá. O.K.”
Amikor fel tudsz hagyni a védekezéssel, és rájössz, hogy ennek ellenére még mindig élsz, még akkor is, ha nem véded magadat. Akkor is életben maradsz, ha történetesen nincs igazad. És ha azt mondod: „Ó! Igen, neked van igazad, én tévedtem.” Rendkívül felszabadító hatású azt tudni mondani: „Ó, igen, valóban úgy van.” És ekkor óriási szabadság jelentkezik, amikor feladod az ego automatikus énreparáló programjait."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése