Alma meg a fája

Ma este véletlenül megtaláltam a Zentai Mitama  Aikido Dojo FB lapját. Nézegettem a képeket, melyen Szenszei, Magyar László mosolyog. Számomra ő a MESTER.  A megtestesült tudás, türelem és szeretet. Mindaz, ami az iskola tesitanárokat nem igazán jellemzi (tisztelet a ritka kivételnek). 

Pont ma emlegettem az aikidós szép időket, mire kollégám rámcsodálkozott.  "Te,  aikidoztál? Az jó lehetett."

Igen, az volt. 

Két hete lányom adta elő a szokásos karatemacska figurát, mely ugyancsak aikidóról való elmélkedésbe  csapott át. "Anya és neked van kardod?" Igen van. Nem Hattori Hanzo, hanem egy sima fa boken.

Hétvégén ezerrel ropjuk a Rio c. mesefilm zenéjére. Szambázunk, riszáljuk  a popsinkat. Eszembe jut  a hastáncos rázás, megmutatom. Lelkes, még jobban rázza. Felmászok a szekrény legfelső polcáig, leszedem a hastánruhát, felkerül a rázóőv. Lányom döbbentem néz, és eltűnik. Megjegyzem, a ruha pedig gyönyörű türkizkék,  Jázmin hercegnőnek nézek ki (leszámítva hajam színét).

Neki ez nem jön be, hangos, zajos, és csiricsáré. 

Megértem. 

Azon túl, hogy imádok táncolni, s a hastánc felveszi a versenyt bármely alakformáló aerobikórával, segít a tudatos mozgásban, nekem mégsem volt a kedvencem. Mégpedig a  körítés miatt. Egyrészt  álságos számomra az a kultúra, amit képvisel. Húspiac egy olyan környezetben, ahol a nőket sátorponyva alá dugják, ahol a lányok-asszonyok elnyomása,  az  agyonkövezés vagy lesavazás mindennapos. 

Aztán sosem jött be az a tipikusan magyar   "picsáskodás", az a háttérzörej, amely a hastáncot ideaza piedesztára emeli és isteníti, miközben tömény giccset csinál belőle. 

Nem jött be az  a mögöttes  tartam, hogy  majd ettől lesz a nő igazi nő. A heti két rázástól fogja megtudni, ki is ő valójában.  Meg az  ezoterikus kacatboltban való bevásárlástól. S elhiszi, hogy a férfit ezzel meg lehet fogni, tartani vagy éppen visszahódítani. 

Vigyorogni kezdek. 

Nocsak, kire is ütött ez a gyerek?

Hogyan lehet, hogy a  bushido jobban érdekli, mint az ezeregyéjszaka világa?

El sem tudom képzelni, de nagyon büszke vagyok rá.