Csövek

Nagyot derültem reggeli felkelés vezérének, Buda Mártonnak megnyilatkozásán.  Kisgyerekes apa lévén reggel négyen ébredtek a hitvesi ágyban. Ez még hagyján, de a kislányuk elég rendesek ki is túrta a szűlőket, hol keresztben, hol hosszában feküdt.

 

Hangosan felröhögtem, ugyanis nálunk is valami hasonló történt.

 

Kobakocska fejébe vette, hogy nincs jobb, mint a családi alvás, amikor is egy kupacon alszunk. Erről szépen lebeszéltük, mondván nem férünk el, nem olyan buli, ha egymásba lógunk.

Ő nem adta fel, hanem a következő stációra lépett:  kitúrja Apát Anya mellől, és a még meleg helyre ő maga fészkel be.

Szó nélkül tűrtük a hajnali átköltözéseit, kómásan cipeltük a motyóját:  takaró, három darab kispárna és ki tudja mennyi plüssike. Férjem vagy önként (már megébredt és nem bírt visszaaludni) vagy kényszer alatt ("Apa MÉG mindig itt van?"),  kóválygott ki a nappali kanapéjára.

 

Ehhez képest tegnap úgy csőbe lettünk húzva, mint még soha. Egy jó szó van rá: BRILLIÁNS.
A legszebb az egészben, hogy ez már csak reggel esett le, amikor is az éjszaka történteket jól kibeszéltük  férjemmel

 

Azt történt ugyanis, hogy este pizsoma-időben Kicsicica  pillarebegtetve odapenderül apja elé és angyali hangon közli "Engem ma Apucika altasson el, mert már régen aludtam a kis Pocikán. Anyucinak pedig nagyon sok munkája van, hadd dolgozzon." 

 

Huh, micsoda rendes gyerek-gondoltam magamban, fel sem tűnt  a kis haszonleső arckifejezés.
Apa mesélt rendületlenül, majd pár perc múlva már egyenletes szuszogás hallatszott a gyerekszobából. A Kicsi kiterülve mint a  Nagyalföld, Apuci pedig az ágy szélén összekucorodva.  Apa egy hős.

Bevetettem magam medicinás és total biology-s könyvek közé.  Fél 11-kor kisett a Barnai Roberto-féle Szerv Atlasz a kezemből, álom-édes álom.

 

Egyszer csak arra ébredtem, hogy kis Kobak beszélt hozzám. Szokásos: pisilni és inni kell. Majd csendben megjegyezte "Én akkor odabújok ám melléd". Majd mindezt nyomatékosítva már ment is a motyóért. Kiszedtük a cuccokat a békésen horpasztó apu mellől, és mentünk vissza a családi ágyba.
Az óra 23:35-t mutatott.
Bakker, hol van még a hajnal?!

Szépen bevackolta magát mellém, kb.  háromszor arra ébredtem, hogy a kis talpacskái az arcomba csapódtak. Összeszedtem, megfordítottam a keresztben fekvő gyereket, majd próbáltam aludni.

 

Reggel azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, nemhogy a nevem.