Ki a komfortzónából - 1.
Az elmúlt két hétben megint a visszafogott formámat hoztam.
Pedig - istenlássalelkemet-, már szerettem volna végre elérni a világvallásokat bemutató minisorozatom végére.
Pedig - istenlássalelkemet-, már szerettem volna végre elérni a világvallásokat bemutató minisorozatom végére.
Máramennyire végére lehet érni.
Csakhogy időközben “meggyógyultam”. Legalábbis, fogjuk rá.
Csakhogy időközben “meggyógyultam”. Legalábbis, fogjuk rá.
Mert mi mindenre is jó az influenza?
Először is, egész nap ágyban vagy, felkelni sincs erőd.
Fájdalomcsillapítót bevéve, lehet -mindenekelőtt-, jó nagyokat aludni, kipihenni az elmúlt pörgős hónapokat.
Aztán köhögve, fulladozva, nazális hangon telefonálni, meg lehet válaszolni az emaileket, végigolvasni a benchmark klub felvetéseit. Kiolvashatom a hónapok alatt felgyülemlett magazinokat, könyveket, e-könyveket, s lehet elmélkedni a blogomban is.
Aztán pár nap fekvés után még félholtan, bealgoflexfortézva bevánszorogni a munkahelyre és kalkulációkat gyártani, jogi ügyekkel foglalkozni.
Na, de hogyan fektetett a vírus kétvállra?
Megint kiléptem a komfortzónámból.
Hányszor halljuk ezt vállalati tréningeken, hogy fejlődni csak akor lehet, ha kitolod énhatáraidat.
Ennek szellemében irány csapatépítő tréning, némi túlélőtáborral egybekötve. Amit összeszorított foggal csendben anyázva meg is csinálsz, s pesze kitöltöd csillagos ötösre a tréningértékelő lapot a hagyd magad hamarabb szabadulsz elve alapján.
S hogy mi marad meg a tanultakból?
Semmi, de legalábbis nemsok készség szinten.
Először is, egész nap ágyban vagy, felkelni sincs erőd.
Fájdalomcsillapítót bevéve, lehet -mindenekelőtt-, jó nagyokat aludni, kipihenni az elmúlt pörgős hónapokat.
Aztán köhögve, fulladozva, nazális hangon telefonálni, meg lehet válaszolni az emaileket, végigolvasni a benchmark klub felvetéseit. Kiolvashatom a hónapok alatt felgyülemlett magazinokat, könyveket, e-könyveket, s lehet elmélkedni a blogomban is.
Aztán pár nap fekvés után még félholtan, bealgoflexfortézva bevánszorogni a munkahelyre és kalkulációkat gyártani, jogi ügyekkel foglalkozni.
Na, de hogyan fektetett a vírus kétvállra?
Megint kiléptem a komfortzónámból.
Hányszor halljuk ezt vállalati tréningeken, hogy fejlődni csak akor lehet, ha kitolod énhatáraidat.
Ennek szellemében irány csapatépítő tréning, némi túlélőtáborral egybekötve. Amit összeszorított foggal csendben anyázva meg is csinálsz, s pesze kitöltöd csillagos ötösre a tréningértékelő lapot a hagyd magad hamarabb szabadulsz elve alapján.
S hogy mi marad meg a tanultakból?
Semmi, de legalábbis nemsok készség szinten.
Mert hogyan agyaljak a világmegváltó stratégián, amikor
ad 1 hétvégémen túlélesre kényszerítenek, miközben málnás omlettet falnék D. úr cukijában
ad 2 két napja nem tudom megmosni, amim van
ad 3 itt fáj, ott szúr, amott bevág
ad 1 hétvégémen túlélesre kényszerítenek, miközben málnás omlettet falnék D. úr cukijában
ad 2 két napja nem tudom megmosni, amim van
ad 3 itt fáj, ott szúr, amott bevág
ad 4 még a demotiáltságomat sem éltem túl.
Hálisten, megúsztam az ilyesféle túlélő csapatépítőket, viszont vállaltam be önkéntes túlélősdit.
Mert az más!
Először is ÉN rendelkezem a szabadidőm felett, s úgy döntök, hogy most jó lesz nekem egy elvonulás.
Első nap 40 fok, forrónadrág strandpapucs, majd másnap 11 fokban polár szöszmöszmackóban, gumicsimmában vacogok a fenekem alá pont passzoló kispárnámon, míg az előttem lévő szinte az ölemben ül, a mögöttem lévő lába előttem és mellettem lévőktől kb. 3 cm-re vagyok. Sorbanállás-hegyek: kézmosás, fogmosás, wc, étterem, mosogató. Este zseblámpával és fényvisszaverő szalagokkal cuppogás a térdigsárban.
És mégis tökjó, és még fizetek is érte.
Miért?
Mert azt hiszem, hogy ez valami szuper dolgot ad az életemhez. És mert jó a társaság, jó a hangulat, és jó ott lenni. Becskén, Karma Günben vagy az EC-ben.
Ott tartottam, hogy megintcsak kiléptem a komfortzónámból, ahogy azt már teszem immáron harmadik esztendeje.
Két éve, hogy találkoztam először Szabó Ica módszerével. A hoponoponóval kezdtem, amikor is megtapasztaltam a csendet, nemcsak három napig tökéletes egységérzésem volt. Ültem és mosolyogtam, néztem másokat és élvezetem saját magam társaságát. Aztán jött a hatnapos alapkurzus, az összes életmentő gyakorlattal. A falak omlottak le.
S fantasztikus barátokra tettem szert.
Pont egy éve becsúszott egy kis mátrix is Erőmerítő Sütő Marcsival. Itt is sikeresen belenyúltam valamibe, mert 39,5 fokos lázzal sikerült ágynak esnem. Aztán közben az út egyre csak szélesedett és láthatóan egy irányba - mégpedig előre-, vezetett, s én mentem, mentem, amerre mennem kellett. Mindemellett megnyugodtam, hogy én már annyi mindenen keresztülmentem, s megtapasztaltam, hogy új dolgot már keveset fognak nekem mutatni.
Na, ez az eredendő nemtudás egyik bájos megnyilvánulása.
Így találkoztam az év elején Byron Katie Önmunkájával. Férjemmel bevállaltuk a kétnapos alaptanfolyamot, majd sikeresen túl is éltük. Így jelentkeztünk az intenzív tematikus napra is - tiszta kommunikáció téma felkeltette az érdeklődésünket.
Délelőtt szabotáltam egy sort. Szépen, csendben voltam, jól behúzódva a kiskuckókba - észre se vegyenek, én itt sem vagyok! Volt egy pillanat, ami megérintett, de ebédidőben megnyugodtam: hurrá, EZT IS megúsztam! Milyen kis gyenge valami ez a munka, eddig semmi extra.
Aztán az utolsó gyakorlatnál átszakadt a gát. Teljes értetlenség, tehetetlen düh, hit-összeomlás. Másnap bedurrant a torkom. Még két napig vergődtem, mire a sok-sok felkorbácsolt hiedelmet, s a hozzájuk tapadó érzelmeket sikerült kimunkáznom. Mire a munkákkal végeztem, már ágynak is estem, kimondhatatlan fájdalommal szinte lázmentesen. (Én szeretem a lázat, egy jó 39 fokos izzadással pikkpakk túlvagyok a nehezén)
Új Medicinát idézve, megtörtént a konfliktus feloldása, s a jóég tudja, hogy milyen későbbi betegségeket tettem így le.
Hát ez Byron Katie. Itt nem simogatnak, nem puhánykodnak, hanem kőkemény tükröt mutatnak, s rájössz: a valóság nem következetes.
Hálisten, megúsztam az ilyesféle túlélő csapatépítőket, viszont vállaltam be önkéntes túlélősdit.
Mert az más!
Először is ÉN rendelkezem a szabadidőm felett, s úgy döntök, hogy most jó lesz nekem egy elvonulás.
Első nap 40 fok, forrónadrág strandpapucs, majd másnap 11 fokban polár szöszmöszmackóban, gumicsimmában vacogok a fenekem alá pont passzoló kispárnámon, míg az előttem lévő szinte az ölemben ül, a mögöttem lévő lába előttem és mellettem lévőktől kb. 3 cm-re vagyok. Sorbanállás-hegyek: kézmosás, fogmosás, wc, étterem, mosogató. Este zseblámpával és fényvisszaverő szalagokkal cuppogás a térdigsárban.
És mégis tökjó, és még fizetek is érte.
Miért?
Mert azt hiszem, hogy ez valami szuper dolgot ad az életemhez. És mert jó a társaság, jó a hangulat, és jó ott lenni. Becskén, Karma Günben vagy az EC-ben.
Ott tartottam, hogy megintcsak kiléptem a komfortzónámból, ahogy azt már teszem immáron harmadik esztendeje.
Két éve, hogy találkoztam először Szabó Ica módszerével. A hoponoponóval kezdtem, amikor is megtapasztaltam a csendet, nemcsak három napig tökéletes egységérzésem volt. Ültem és mosolyogtam, néztem másokat és élvezetem saját magam társaságát. Aztán jött a hatnapos alapkurzus, az összes életmentő gyakorlattal. A falak omlottak le.
S fantasztikus barátokra tettem szert.
Pont egy éve becsúszott egy kis mátrix is Erőmerítő Sütő Marcsival. Itt is sikeresen belenyúltam valamibe, mert 39,5 fokos lázzal sikerült ágynak esnem. Aztán közben az út egyre csak szélesedett és láthatóan egy irányba - mégpedig előre-, vezetett, s én mentem, mentem, amerre mennem kellett. Mindemellett megnyugodtam, hogy én már annyi mindenen keresztülmentem, s megtapasztaltam, hogy új dolgot már keveset fognak nekem mutatni.
Na, ez az eredendő nemtudás egyik bájos megnyilvánulása.
Így találkoztam az év elején Byron Katie Önmunkájával. Férjemmel bevállaltuk a kétnapos alaptanfolyamot, majd sikeresen túl is éltük. Így jelentkeztünk az intenzív tematikus napra is - tiszta kommunikáció téma felkeltette az érdeklődésünket.
Délelőtt szabotáltam egy sort. Szépen, csendben voltam, jól behúzódva a kiskuckókba - észre se vegyenek, én itt sem vagyok! Volt egy pillanat, ami megérintett, de ebédidőben megnyugodtam: hurrá, EZT IS megúsztam! Milyen kis gyenge valami ez a munka, eddig semmi extra.
Aztán az utolsó gyakorlatnál átszakadt a gát. Teljes értetlenség, tehetetlen düh, hit-összeomlás. Másnap bedurrant a torkom. Még két napig vergődtem, mire a sok-sok felkorbácsolt hiedelmet, s a hozzájuk tapadó érzelmeket sikerült kimunkáznom. Mire a munkákkal végeztem, már ágynak is estem, kimondhatatlan fájdalommal szinte lázmentesen. (Én szeretem a lázat, egy jó 39 fokos izzadással pikkpakk túlvagyok a nehezén)
Új Medicinát idézve, megtörtént a konfliktus feloldása, s a jóég tudja, hogy milyen későbbi betegségeket tettem így le.
Hát ez Byron Katie. Itt nem simogatnak, nem puhánykodnak, hanem kőkemény tükröt mutatnak, s rájössz: a valóság nem következetes.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése