Ott tartottam, hogy Marie Claire. Szóval, olvasom kedvenc lapom októberi számát, mely mellrákkal kezdődik, majd utolsó oldalain miről is olvashatunk? Hát mi másról, mint a hüvelygombáról. Hány nő életét keseríti meg, vágja tönkre nemi életüket. A nők meg csak rohangálnak havonta kúpokért, tablettákért, kenőcsökért, s mélyen szégyenkeznek . Szégyenkeznek a nőgyógyász, azok asszisztense, a gyógyszerészek és persze a partnerük, a pasi előtt. Hányan vágnak bele anticandida kúrába, mit sem tudva, hogy testük jótékony szimbiótáit irtják éppen ki. Mit is mond az Új Medicina a női bajokról? Itt is érvényes a konfliktus - nézzük csak, mi minden van az egyes tünetek mögött. Gombás, túrós, szúrós szagú fehérfolyás már a konfliktus megoldását követő, gyógyulási szakaszban jelenik meg. A konfliktus ún. falat konfliktus. Falat mindaz, ami nélkül vagy amivel nem élet az élet. Szexuális vonatkozásban a kivel, mivel és hol kérdéskörét veti fel: Szeretném, de ne
Ásít ásít... óvjon a sors az ilyen kócsoktól ... és ez már konyhanyelv sem, inkább amojjan sufni :p
VálaszTörlésKedves A-nony-mous,
TörlésA lovebox cyberszmog magányában valószínúleg sokkal izgalmasabb dolgok történnek szeretők és elmúló évek felett vergődött emberek és homlokra vésődött ráncok között, mint egy uncsi írásban. De hál istennek senki sem tökéletes, még még egy névtelennek álcázott mous sem.
A coaching etikai alapon működő, leíró, interdiszciplináris szakterület. Abból a hozott anyagból dolgozik, azt írja le, amit az ügyfél mond. A coaching visszatükröz, de nehogy már a tükörképet hibáztassuk, azért amit látunk vagy látni akarunk?!
A coachok is, ahogy az esetek is sokfélék. Aki kettessel vergődött át az orvosin úgyanúgy praktizál, mint a suma cum laude-s. Van, aki 2 napos tréning után nevezi magát coachnak, mert vezető, én 2 éves szakmai munka és nemzetközi vizsga mellette tekintem annak munkámat.
Nem kell szeretni egymást, de nem kell minősíteni sem. Névtelenül meg végkép nem. Mi lapon is? Miért is? Valakinek ez jön be,másnak meg más.
A blog szubjektív napló, nem vállalatirányítási kézikönyv. A történetek bár valós alapokon állnak, nem esetleírások! Nem kukkolda. Nem is lehet, mert mi lenne akkor a primszámok magányával?! Mi lenne azzal elveszett, de nem elvesztegetett! 7 évvel?
Mindenkinek meg van a maga útja, a hős útja, az Ön úta, amit végigjár. Konyhanyelven ennyit a coachingról.
S mivel linkem utólagos jóváhagyásommal került erre az oldalra, csakis ezért írtam a fentieket.
Üdvözlettel:
Miklós Ilona
Kedves Ilcsi!
TörlésSzabad a szólás és szabad a net. Valakinek ez jön be, másnak más -ahogy írtad is. Pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve - mondja az okos szólás, ezért nagyon sajnálom, hogy nagyszerű írásod egy vélt konfliktus áldozata lett. A szavak nekem szólnak, s nem neked.
Anonymous - 10 évvel ezelőtt még el lehetett bújni nickek mögé, manapság már nem.
De lényeg a név? A hozzászóló adott magának egyet: Anonymous.
S mi van mögötte?
Fájdalom, kín, s ha így folytatja, a csernusi beledöglés.
S ki van mögötte?
Egy lélek, aki a saját történeitenek áldozata.
Valaki, akit nem bántani, hanem akire most odafigyelni kell.
Ha az megmenti az életét, hogy itt dühöng, akkor már megérte minden leütött karakter.
Minden ember életében eljön egy olyan pillanat, amikor rádöbben, hogy a jól megtervezett élete nem arra a vágányra került, amire szerette volna.
Robog a vonat, de nem Toszkánába, hanem Kamcsatkába. És már fent vagyunk rajta, amikor ezt felismerjük, s kitör a pánik.
Okoljuk a jegykiadót, az internetes rendelőt, a kalauzt, a munkást a peronon, a mozdonyvezetőt.
Csak azt nem látjuk be, hogy mi néztük el a két peront. Hogy nem vettük észre az intő jeleket, hogy nem vettük figyelembe a pályaudvar adottságait, nem láttuk a mozdony feliratát és nem nem vettük észre a szabad vagy tilos jelzést. Felszálltunk és most robogunk a nem kívánt nagy puszta és távoli ismeretlen felé.
Közben ott a tehetetlenség, a csalódás és az irdatlan düh. A másikra, a harmadikra, majd talán egy bölcs ismerősünk kérdése után, magunkra. S a vonat megy, Kamcsatka pedig egyre rémisztőbb.
Kiszállni nem merünk. Hol is? Szibériában? Nem, mi végigrobogunk és utazásunk minden napját a vád és önvád fogja betölteni, bennünket pedig felemészteni.
Pedig kiszállhatnánk, s új járgányra ülhetnénk. Pedig felismerhetnénk, hogy hibáztunk, s mentjük, ami még menthető. Veszünk egy másik jegyet vissza. Vagy ha már itt vagyunk, megnézzük a jégkockákat isten whisky-jében. Vagy last train to Lhassa.
Bármi. S közben levetjük sérelmeinket, s kis kerülővel eljutunk Toszkánába is. Sőt lehet, hogy maradunk.
Rájövünk, hogy a rossz már nem rossz. Hanem erőnk és örömünk forrása.
Mivel nincsen idő, így nem annak kérdése, hanem a fevállalásé és szembenézésé.
Aki ismer engem, tudja, hogy megoldható. S bárki bármit is gondol, a tapasztalás, a megélés az már az enyém. Olyan kincs, ami van. Olyan kincs, amit szívesen megosztok.
Ölellek:
Helga
Kedves Helga, baráti ölelésedet viszonzom, de az ég áldjon meg, mi ez a halandzsa? “Fájdalom, kín, s ha így folytatja, a csernusi beledöglés..”? “Ha az megmenti az életét, hogy itt dühöng, akkor már megérte minden leütött karakter.”? Ésatöbbi. Kedves hogy meg akarsz menteni, és ennyi odaadással, de mitől? Attól hogy leírjam – gondoljam – azon puffogjak kedvemre hogy manapság mindenki kócsnak hívhatja magát, miközben egy eredeti gondolata sincs és azt sem tudja élvezhetően leírni ami van? (Ne haragudj, de ez tényleg szörnyű írás, sajnos nem a tükörkép miatt, pedig az milyen jó mentség lett volna...) Bár jólesik hogy kritikámat ennyire szívre veszitek :) Talán van még remény a jobbulásra... És az is igaz, hátha van még valaki akinek ez még “bejön”, tud mondani valami újat (ha nem is eredetit). Szomorú, de igaz.
TörlésMásik kedves vesszőparipám a képmutatás, és a those who can, do; those who can’t, teach (bocs a közhelyért, de hirtelen nem jut jobb az eszembe, és kevés az időm), vagy hívhatjuk még sok mindennek. Aki ismeri a helyzetedet tudja miről van szó. Felvállalás, szembenézés? Persze, ez is csak egy történet, de nagyon meglepne, ha ez a “történet” (én inkább történésnek hívnám) a te áldásoddal kerekedett volna ilyenre. Bár lehet hogy sokkal nagylelkűbb vagy mint ahogy én, így ismeretlenül, gondolom (ez esetben utólagosan is elnézésedet kérem minden ilyen vonatkozású megjegyzésemért), és neked ez is belefér. Vagy lehet hogy ez is a túlélés egy módja? És ha így van, megéri? Nem számítok őszinte válaszra (vagy bármilyen másra), ez amolyan kócsos költői kérdés.
Mindenesetre tanulságos olvasnivaló, amit az elmúlt hónapokban írtál, remélem valami megragad belőle, arra az esetre ha egyszer én is egy ilyen rémálomban találnám magam, és nem tudnám mivel nyugtassam magam. Addig pedig továbbra is szívesen spekulálok és borzongok azon amit írsz. Miért jó? Ugyanazért amiért Agatha Christie és néha egy ilyesztő film is jólesik. Meg azért mert néha jólesik csipkelődni. Nem kell ennyire komolyan venni.
PS Amúgy a tiéd nem rossz írás, sőt. A jégkockás rész kimondottan jó. Ilona is megirigyelhetné (fujj micsoda szentségtörő gondolat). Ha valakinek kócsra lenne szüksége én inkább téged ajánlanálak.
Szívesen megadom a coach számát.
VálaszTörlésKösz az ajánlatot de ez inkább a Paolo Coelho-rajongóknak való. Plusz bölcsességnek álcázott álszentségből van elég a neten is. Ingyen. Hála a blogoknak. ;)
VálaszTörlésMi a jó neked abban, hogy mégis itt vagy és olvasod?
Törlés