Dolce Vita

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Harsogja a tömeg az Anna & the Barbies énekesnőjével.

Gondolkodom, én vajon mit tudok majd mesélni.

Nagyapáim megszöktek a frontról. Nagyanyámat a vetett tornyos ágyban és kemencében rejtették el a szovjet katonák elől.

Apám temetői bandázásai, sport- és katonaélményei nemegyszer kikészítették rekeszizmaimat.

Mi lett volna, ha nyugatra születik?  Woodstockról is lenne tuti sztorija. 

Mit mesélhetek én ehhez képest?

Meséljek arról hogyan kerültem bele a jókislányvagyok dobozba. Mert a jókislányok a mennybe mennek. Idővel megtanultam, hogy a rosszak ahova csak akarnak.

De mi a jó és a rossz?

Elhittem, hogy jó: 

Tanulni, szót fogadni, kitűnőre érettségizni, ösztöndíjasnak lenni, diplomát halmozni, jó állást megcsípni. 

Mesélhetek a kpi-kről, bsc-kről, jól sikerült teljesítmény értékelésekről, fiziemelésekről és előléptetésekről. Jól megírt szakmai cikkekről, interjukról. És persze az első label-cuccok megvételékor érzett endorfinhullámról. 

Meséljek az első lakásról, házasságnak nevezett rollercoaster-ről, gyerekvállalás embertpróbáló perceiről, s ezzel elhintve benne a légy- most- és-mindörökre- hálás magvát, merthát micsoda áldozatot hoztam...sőt én vagyok az áldozat! Hányszor hallod szüleidtől,  mi? 

Beszéljek a kiegyensúlyozott polgári életről, utazásokról? Azt inkább majd maga megéli. Beszéljek egyszervolt szerelmeimről, kiknek köszönöm, hogy imádtak? 

Hagyjatok már! Még van 4-5 jó évem, azt hadd éljem már úgy, ahogy akarom - hallom. S hogy hol van ebben az együttérzés, tisztelet és odafigyelés, s mi lesz az én 25-30 jó évemből elvett 4-5 évvel, az másik, költői kérdés.

Kezdd el élni az életedet, benned rengeteg van - mondja a fekete kalapos nő szigorú szemekkel. Nincs apelláta. 

Egyáltalán mondja már meg valaki, mi az élet?

Álom? Képzelet játéka? Mitől lesz valami álom és mitől valóságos? Mondja már meg valaki, hogy hogyan kell élni?

Én nem tudom! 

Mitől élek? 

Hogy lélegzem? Vagy inkább lélegeztetve vagyok? 

Hogy van anyagcserém?  Hogy működtetve vagyok? 

Hogy érzekelek? 

Hogy szeretek vagy éppen szenvedek? Hogy szeretve vagy szenvedtetve vagyok? 

És persze: ki által?

Mitől élek?

Mi a döntés?

Mi a helyes döntés? Van-e rossz döntés? 

Legyen B,C,D terv ... És ha A sincs? 

Nyomot kell hagyni a világban - más nem egy gyereket... 

Kell? Miért? 

Csak ezért?!

Akkor kezdesz el élni, mikor a mennyország kapujában sorban állsz és nem érted ki is vagy valójában

Mégis, ki vagyok?

39 éve keresem-kutatom és ragaszgatom magamra a jobbnál-jobb címkéket. 

Egyikkel sem vagyok közelebb. Továbbra is lidérces messze fény vagyok. 

Van egy elhitt képzet, amelyet gyerekkorunk majd azok újrajátszott mintázatai alkotnak. 

Leggyakoribbak:

Csúnya, dagi, gebe, formátlan, esetlen, "béna", hülye, szerencsétlen, nem elég, nem elég jó.

Röviden genetikai hulladék, akit nem lehet szeretni. Vagy ha mégis, aki ilyent szeret, az még nagyobb szarkupac.

Ehhez képest M.Móni egyszerűen megfogalmazta. 

Tessék felírni, s pocsék perceitekben elővenni: 

A valóságnál semmi se szebb! Amit most érzel, ilyen vagy a valóságban!  Csak úgy lehet Téged szeretni, ahogy vagy.  És ezek nem a könyvi bölcsességek ám!