Helga blogja életről és egyebekről

Negyven felett már nem úgy van, hogy ahol egy ajtó bezáródik, ott egy újabb nyílik.  Negyven felett ez úgy van, hogy egy bezárt ajtóval több.  Nem így látja, Helga? Letettem   a telefont és vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból.  A kép elkeserítőnek és sötétnek tűnt. Hányszor hallani, hogy negyven az már a B-oldal, és hogy itt már nincs esély jóformán semmire. A cégek már nem kérnek a negyven feletti alkalmazottakból, pedig tapasztalban, tudásban bővelkednek,  tudnak és akarnak is tenni.   A párkapcsolatokról nem is beszélve. A negyvenes férfiak, ha házasok, max. félrelépésben gondolkodnak, ami rossz hír a szabad vegyértékkel rendelkező harmincas nők számára. Azon nők számára, akik előbb-utóbb gyerekektől hangos családi fészket, társadalmilag is elfogadott biztonságot akarnak. Ha már nem házasok a férfiak, akkor a múlt házasság - elsősorban gyerekek, másodsorban a már mást szerető asszony-,  felett keseregnek, s lega...

„A tétlenség kételyt és félelmet szül. A tett magabiztosságot és bátorságot. Ha le akarod győzni a félelmet, ne csak ülj és gondolkodj róla. Menj, és tegyél valamit.“ Dale Carnegie Szép magyar anyanyelvünk szemléletesen és mégis egyszerűen írja le énállapotainkat.  Gondoljunk csak arra, milyen amikor valaki félelemben és milyen, amikor ereje teljében vagy elemében van.  A fél szemben a teljessel, a kiteljesedettel.  HR szakemberként vagy szupervizorként gyakran látom, hogy mindkettő mi mindenre képes. Látom, hogy a félelem milyen szinten képes lebénítani, blokkolni a testet és az elmét. S látom, hogy a félelem micsoda sebességgel képes urrá lenni az emberen és így futótűzként terjedni a szervezetben. S látom, hogy a teljesség, az önmagunkba vetett bizalom micsoda szárnyakat ad. A bizalom szervezeti aspektusban nem csupán pszichológiai fogalom, hanem nagyon is üzleti, közgazdasági attribútum.   A bizalom szervezeti kontextusban egyaránt jelent...

Minap cimborámmal úgy döntöttünk, hogy egy újabb világmegváltó beszélgetés címén beülünk egy trendi étterembe. Való igaz, a design, a brand, a belsőépítészet ki van nagyon találva, s már megfordultam ott, így tudom, hogy az étel is rendben van.  Mégis van valami a helyben, amitől úgy jöttem el, hogy jó-jó, de nem az igazi. Van benne valami művi, valami hiteltelen, valami rideg, amitől nem lesz a kedvenc hely, hanem a "ha más nincs, akkor ide" kategória. Legutóbbi élményünk ezt maximálisan bebizonyította. Az ott eltöltött két óra alatt kb. négyszer fagytunk szét a személyzet által kreált kereszthuzat miatt. Jeleztük, elnézést kértek, becsukták az ablakot, de újabb fél óra múlva megint csak vacogtunk. A mosdóban tovább fagytunk: jól esett volna a melegvíz a jéghideg kézmosó helyett. Ezt tetőzte, hogy a személyzet fél nyolckor takarítani kezdett, így az ételünket penetráns hipószagban fogyasztottuk el. Jeleztem a felszolgálónak, aki zavartan húzta a vállát: elroml...

Több posztban is írtam arról , hogy nem olyan testünk van, amilyent szeretnénk, hanem olyan, amilyenre szükségünk van. Olvasom a különféle testformálással foglalkozó szakemberek blogjait, tanácsait az álomalakért, s nézem a lelkes követők előtte-utána képeit. Olvasom a lelkesedést a táplálékkiegészítők megrendeléséről, nézem a kidobozolt ebédek posztolt képeit, s látom a kétségbeesett sorokat és képeket, hogy mi van, ha megakad a program. Megakad, mert bejön egy nem várt műtét, egy eszem-iszom, amikor is megborul a natúr csirke párolt rizzsel kombó. S mi lesz, ha visszatér a régi, bevált étkezéshez, a BBQ oldalashoz sült krumplival. Ugyanis a visszaesés látványos. Látványos, mert a szervezet (értsd a biológiai agy) törekszik a homeosztázisra, s neki a régi alak jelenti a megoldást, így a védelmet.  Erről már több bejegyzést írtam. Akit a téma bővebben érdekel, nézegesse kérem a Recall Healing videoalbumot és jöjjön el Gilbert Renaud szemináriumára! Előtte Nyáron b...

Nemrégiben ismét megkaptam az „örök kérdést“, miszerint nekem mindig jó kedvem van, merthogy nem igazán látni levertnek, szomorúnak, s ezt hogy csinálom. A helyzet az, hogy mint mindenkinek, így nekem is vannak mélypontjaim, az más kérdés, hogy mennyire teszem ki az ablakba, s terhelem vele a környezetemet. Ezekbe belenézek, beleengedem magam: hagyom őket életre kelni, megélni saját magukat. Ha sokáig nézel a mélységbe, az előbb-utóbb visszanéz rád, idézem fel Nietzsche gondolatát. Igen, a mélység beszippant. Teret és időt kell neki adni. S hogy a mélység ne szippantson be, szigorúan limitálom az önsajnálat idejét: max. két óra hosszat vagyok hajlandó szenvedni. A fájdalomnak van helye, és ideje,   s ha engedem megélni, a két órán belül szépen magától el is vonul. Ismét év vége van,  túl vagyunk az átjárókban bővelkedő mindenszenteken és haladunk az adventi időszak felé. Itt az ideje az önreflexiónak és az introspekciónak, a mélybe nézésnek. Tizenhárom éve hoztam két...

Évekkel ezelőtt hallottam Mike Oldfield   Tears of an Angel szerzeményét. Miután szeretem Oldfield munkásságát, így adta magát, hogy a   Voyager vonulatba ez bőven beleférjen. Amolyan Werther-i édesbús romantika lett rajtam úrrá, s elképzeltem, hogy milyen, amikor egy angyal könnyei potyognak. Merthogy az angyal is emberből van, így sír. Sír, ha valami nem sikerül, sír, ha leszidja a Főnök, sír, ha sajnál bennünket. Sír, ha fáj valamije és sír örömében is. Ma a technika ördöge működésbe lépett, s a pesti csúcsforgalomban felcsendült „Can you feel me?”, s megint belemerültem a műromantikába, majd feje tetejére állt a kérdés: valóban sírnak az angyalok? A válasz pedig megjött: nem, nem sírnak. Amikor megszületünk, Őrangyalunk örül. Mikor az az ominózus 21 gramm is távozik, örül(ünk), mert újra vagy végre egyazon dimenzióban találkozunk. De mi van közben? Egy Őrangyal sosem tétlen, egy angyal megoldásközpontú. Nézi mit csinálunk, vigyázz ránk, intuíció formájában vezet, s ...

(Ezt még március 19-én írtam) Mindenhol azt olvasni, hogy a tavaszi napéjegyenlőséggel valami fantasztikus dolog fog történni.  A tél energiái elvonulnak, és helyette jön az új, a friss, a tiszta tavasz. Feltöltekezünk az előttünk álló évre, hogy ismét túléljük a telet -mert winter is coming. Aztán azt is lehet olvasni, hogy ez a tavaszi időszak hihetetlenül termékeny lesz, olyan együttállások vannak, amelyek minden szempontból megtámogatják a régi leválását, elmúlását és ezzel párhuzamosan az új megszületését és fejlődését. Elindulhat valami nagyszerű.  Egyik oldalról csupa nagyszerű pozitív hír, hogy itt a felemelkedés. Másik oldalon riogatások, hogy lesznek fennforgások, lesznek balhék.  Persze, hogy lesznek: mindig is ez volt. Az újnak hely kell, a régit ki kell söpörni. Minden új korszak (tudatváltás) előtt kellett egy erő, ami takarít és pucol. Reneszánsz és bubópestis… Olyan ez, mint a nagytakarítás: a lakás közepére szórsz mindent, ülsz egy napig felettük...

Mivel foglalkozol?   - szegezi nekem a kérdést a „körmös” kislány úgy a kezelés végén. Az élet tele van meglepetésekkel, percnyi rácsodálkozásokkal és soha-nem-tudhatod-hol-és-mikor megvilágosodásokkal. Most épp a „műkörmösnél”. Tavaly nyáron   kattantam rá, hogy a 40 fok melegben definiálhatatlan sminket a körmeimre helyezem át.   Lelkesen vettem is pár meseszép árnyalatot, aztán otthon szembesültem azzal, hogy míg a balkezem úgy-ahogy, a   jobb kezem azonban a vállalhatatlan kategória lesz az otthoni mókolás után, s mindezt 2naponta, bármilyen szupertartós is a cucc. Jött is az ötlet: tartós festés, mert három hét (inkább kettő) makulátlan viselet garantált. Így rendesen megyek az aktuális cserére, amikor bevallom azt élvezem, hogy valaki velem foglalkozik abban az egy órában. Már ismerem a lányokat, tudom, kinek mi a háttere, mi van vele, s ez működik visszafelé is.   Most egy olyan hölgyhöz kerültem, akinél még nem voltam, s milyen jól jártam...

Folytatom a filozofikus vonalamat.  Írom ezt, mert megkaptam, hogy elég elvont vagyok és jó lenne, ha könnyen érthető lenne, amit írok. Vagy legalábbis egyértelmű az írásom mondandója, a konklúzió, tanulság.  Nos, ez most sem lesz így. Ismét magadnak kell megfejtened ... vagy csak egyszerűen beengedned a szavakat. Mégpedig azért, mert nem tudok koncepció nélküli dolgokról, megtapasztalásokról, villanásokról koncepciókban, definíciókban beszélni. Azért mert nincs rá megfelelő szó, nincs olyan kontextus, ami azt pontosan le tudná írni. Az elmúlt héten – vagy két, vagy talán már hete is van-,  volt pár  olyan megtapasztalásom, amely a Dharma tanítását tökéletesen alátámasztotta. Pontosabban a buddhizmus alaptanításai ott manifesztálódtak abban az egyszerre  szent és profán pillanatban. Szent, mert számomra megértést, bizonyosságot adott, annak a megtapasztalása, hogy csak TÉR létezik. S ez a tér pedig nem más, mint a saját tudatom, amelyben bármi, bárki, ...

Március 7-én, azaz a nemzetközi nőnap előestéjén miről is beszélhetnék, mint a női létről, női szerepeinkről . Az előadás  nyilvános és ingyenes.  Ha kedved van, gyere! Várunk szeretettel.

Mi van akkor, amikor két nő advent idején beül a Starbuck’s-ba és egy habos-babos latte felett megváltja a világot? Igazából semmi, csak jól érzik magukat és rájönnek, hogy közel azonos időben világosodtak meg egyazon témában. Szóval, ülünk és beszélgetünk és röhögünk, amikor elhangzik az ominózus 4-letter-word .  Hogy tulajdonképpen mi is az, amit mi szerelemnek címkézünk. És hogy van-e egyáltalán? Gyorsan eljutunk az általános buddhista nézőponthoz: szeretet nem érzelem, hanem állapot. Mégpedig egy énállapot, amit egy nagyfokú nyitottság jellemez. A nyitottság egyaránt irányul a külvilág s önmaga, azaz saját forrása, a teret biztosító tudata felé. S ha van tér a tudatban, akkor az folyamatosan tágul, irányul, kiárad, így lesz a belső tér gazdagságából külvilág, amelyben már bármi felbukkanhat. Ahogy Byron Katie mondja: az önmagába szerelmes elme állapota ez. S ha egy másik ember belelép ebbe a nyitott a térbe, akkor ott előfordulhat (bizonyos szükséges és elégséges feltétele...

Akkor te MOST az életbe vagy szerelmes? - nézett rám jóbarátom nagyra nyílt kék szemekkel, miközben cigijén pöccintett egyet.
 Jómagam is nagyra nyílt szemekkel néztem rá, hátradőltem és elmosolyodtam. Ezen ÍGY még nem is gondolkodtam el. Lehet. Te szereted az életet? - szegezte nekem a kérdést egy  ismerősöm, nem kevésbé kikerekedett szemmel. IGEN - mondom a világ legtermészetesebb módján.   A két beszélgetés között idestova  fél év telt el, s közben rájöttem, igen az életbe magába vagyok SZER elmes . Állandóan. Vannak hullámvölgyeim, mélypontjaim - ugyanúgy, mint bárki másnak. Azonban  az életszeretetemet semmi sem tudja elvenni, legfeljebb megcincálni, s azt is azért, hogy ez a kiáramló én-állapotom a hullámok elcsitultával még erősebb legyen. Gondolkodtam, hogy melyek az élet tömény örömpillanatai, amikor csak és kizárólag szeretet és hála marad.  Greenaway Párnakönyvének hősnője azt mondja: amitől gyorsabban ver a szív. Elterülni a szau...

Szeretettel a  Felhőn Ülőnek Ha már szót ejtettem Kronoszról és Kairoszról , akkor arról is beszélnem kell, hogy a fájdalomnak is van ideje. Van ideje. Ha nem adjuk meg, akkor is kiköveteli magának, mert az elevenen eltemetett érzelmek sosem halnak meg. Környezetemben lévők  mindig azt mondják, hogy nekem mindig jó kedvem van, én mindig mosolygok, mindig derű és jókedv vesz körül. "Neked csak megszületni volt nehéz." Tartozom nekik és nektek egy vallomással: ez nincs mindig. Nekem is vannak mélypontjaim, fájdalmas pillanataim,  sőt hosszú napjaim. S persze, bennem is ott mozog az „igény“, miszerint  fájdalmaktól és szenvedéstől mentes, rózsaszín vagy babakék lubickolós napokat akarok, mert az olyan jó. Az puha, az kényeztető, az teljes és ragyogó! Abban egyszerűen  jó lenni. Aztán történik valami.  Valami, amire egyáltalán nem számítottam. Mert miért is kellett volna számolnom vele? Fel sem merült, eszembe sem jutott. S most itt van. S mo...

Az elmúlt héten kétszer szegezték nekem a kérdést, két, különböző kontextusban: Miért most? A legegyszerűbb válasz erre: azért mert. Van azonban egy tágabb, több síkot is megnyitó válaszom. Az ókori görögök kétfajta időszemlélettel rendelkeztek. Kronosz 
Mérhető, leírható, kimutatható.  Ketyegő óra, pergő napok, határidők.
 Egy olyan sík, amely fenyeget, amely keretek közé szorít, ami sürget.  Ami talán elvesz. Felfal, úgy, mint a gyerekeit lenyelő istenség.   Félelmetes, túlmisztifikált, sötét. 
 Ellenségünk?  Akár… Kairosz
 A Szókratész-i dialógus axiómája. 
 Megfoghatatlan, dátumokkal nem leírható. 
 A helyes időpont.
 Az az időpont, amikor valami kész, valami fogékony, valami megérett.  Amikor valaminek itt az ideje. 
 Tudhatod, hogy a gyümölcs június 29-én érik meg? Vagy csak július 3-án? 
 Valóban iskolaérett a gyerek 6 évesen? Vagy már az 5 és félévesen? Vagy majd 7 évesen lesz az?  
Gandalf úgy fo...

"Az emberiség megmentése azt a vágyat leplezi, hogy másokon uralkodjunk" Ezt most hallottam a Gátlastalanok c.sorozat egyik epizódjának mottójaként. Az örökzöld megmentősdizés újabb megvilágításban.  Mert a megmentő szerep is csak egy játszma, mely mögött vágyak sokasága áll. Ki leszek, ha megmentő, világmegváltó leszek? Szupersztár? Guru? Megvilagosodott? Apám/anyám végre elismert gyereke?  Nők/férfiak álma? Milliomos? Politikus? Befolyásos? Es ki leszek, ha csak szimplán magamat mentem meg? Mondjuk: szabad ember.  Boldogságos új esztendőt kívánok!