Magabiztosság és profizmus

Minap cimborámmal úgy döntöttünk, hogy egy újabb világmegváltó beszélgetés címén beülünk egy trendi étterembe.

Való igaz, a design, a brand, a belsőépítészet ki van nagyon találva, s már megfordultam ott, így tudom, hogy az étel is rendben van. 

Mégis van valami a helyben, amitől úgy jöttem el, hogy jó-jó, de nem az igazi. Van benne valami művi, valami hiteltelen, valami rideg, amitől nem lesz a kedvenc hely, hanem a "ha más nincs, akkor ide" kategória.

Legutóbbi élményünk ezt maximálisan bebizonyította. Az ott eltöltött két óra alatt kb. négyszer fagytunk szét a személyzet által kreált kereszthuzat miatt. Jeleztük, elnézést kértek, becsukták az ablakot, de újabb fél óra múlva megint csak vacogtunk. A mosdóban tovább fagytunk: jól esett volna a melegvíz a jéghideg kézmosó helyett. Ezt tetőzte, hogy a személyzet fél nyolckor takarítani kezdett, így az ételünket penetráns hipószagban fogyasztottuk el.

Jeleztem a felszolgálónak, aki zavartan húzta a vállát: elromlott a konyhai elszívó, kénytelenek huzatot csinálni, melegvíz gyárilag nincs a mosdóban, a hipószagra nem reagált. 

Vártam volna, az étteremben folyamatosan fel-feltűnő „MacBook-os farmerruhás hölgyike“ -szemmel láthatóan valami főmufti, az is lehet, hogy a tulaj-, odajöjjön és megkérdezzen bennünket. De nem jött, néha oda-odapillantott, majd a szemkontaktus felvételét meg sem várva már el is menekült a "Privát" feliratú irodába. Megjegyzem, ahány alkalommal ott voltam, ő is ott volt és nem igen csinált más a laptop látványos cipelésén túl.

A Face-n korábban írt ajánlásomhoz ismételten írtam, de erre sem reagáltak. Amikor az instan az étterem megbízott PR ügynökségének írtam, akkor kaptam egy reposztot.

Egy magánember írt, konkrétan minősíthetetlen stílusban.

Magát a „farmerruhás hölgyike“ férjeként aposztrofálta és elmondta, hogy a hölgyike azért van, hogy a vendég jól érezze magát. 

Hát… az általunk megélt ügyfélélmény alapján otthon is lehetett volna. 

Az étterem, s ő, mint vendégjóléti felelős azóta sem reagált semmit hivatalosan.

Ezen elgondolkodtam. Egyrészt, mi folyik itt, hogy a tulaj leteremteni a pénzével szavazó vendéget. Hogy lehet valaki ennyire gazdasági rövidlátó? És persze, hogy engedheti meg a vendéget pocskondiázó hangnemet? (Persze, tudom, a facebookon lehet trollkodni)

Másrészt hogy lehet, hogy a hölgyike nem reagál semmire?

A választ Marisa Peer Rendíthetetlen önbzalom című könyve adta meg.

Valószínűleg úgy, hogy ő az odafigyelésben, a vendégül látásban és a vendégöröm szerzésben nem profi. 

A munka(kör) számára nem komfortos, nem tudja mit kell csinálni, nem mestere a szakmának. Ezért pillantott zavartam a foglalt asztalok felé, ezért bújt a laptopjába, ezért menekült vissza az iroda privát biztonságába.

S mindaddig, amíg a férje csendőrt játszik, addig esélyese sem lesz az lenni, urambocsá’ felnőni.

S valószínűleg ezért maradt meg nálam is hölgyikének, ahelyett, hogy NŐ lett volna belőle.