Szeretet koldusai - Tapasztalt hölgyek előnyben

B-akták közt olvastam a vénkurva típusról. Persze, ő  nők szerint az, míg a pasik forgolódnak utána.

Alapvetően idősebb, mint az a nő, aki rá mondja.
Fő ismérve, hogy koránál fiatalabban és jobban akar kinézni,  s ez valamikor össze is jön. De ehhez kell némi önismeret és -kritika, valamint kiváló  ízlés. Ha ez megvan, akkor valószínűleg korábban vagy jó férjet fogott ki, akitől  örökölt vagy 80-as években a város sztárbutikját kapta. 

Szerencsére már az sem kizárt, hogy jó pozícióban dolgozott, így  igényes és minőségi ruhákat hordhat, ízléses frizuval és sminkkel kiegészítve.

(A kivénhedt kurva abban más, hogy nincs ízlése. Ruha még hagyján, de elfelejti, hogy az jobban állna egy huszason. Smink, haj megrekedt azon a szinten, amikor még címlaplányként minden lakatosműhely falán centerfoldként díszelgett.)

És a pasik. Vagy korabeli, de a fiatalabb sem kizárt.

Miért is ne? 


Megteheti. Ahogy megtehette, hogy huszonévesen negyvenes pasikkal járt.
Hatvanas -alig ötvennek-,  kinéző ismerősömet idézve: "Szakítottam a hatvanöt éves barátommal. Rájöttem, én NEM vagyok öreg és nem is akarok az lenni. Ő viszont nagypapi volt, gondolkodásban, életvitelben, az ágyról ne is beszéljünk! Most jól vagyok a kis harminchétévesemmel."

Én pedig csak pislogok. A girlpower már nemcsak a huszasok kiváltsága, hanem már minden nő nesszeszerjében ott lapul.

Anno házasságon belüli prostituáltak  hívtam magamban azokat az asszonyokat, akik tudnak férjük félrekottázásairól, s mégsem lépnek.
Akkoriban gyávának tituláltam őket, merthogy fontosabb számukra a kertvárosi ház, balatoni nyaraló, szörmebunda, mint az önérzetük. Anyaként a helyzetet másként látom, s a Harag napja film kérdése jut eszembe:
Mi rosszabb a halálnál? - Szeretteid szenvedése.

Igen, sok nő nem maga, hanem gyeremeke miatt nem lép. Mert félti. Inkább nyel, semmint a gyereket lássa a válásban tönkremenni. Két kereső több, mint az egy, így a gyerek iskolakezdése, különórája megoldott. Jobb ez így, mint a bíróságon harcolni a gyerektartásért. Ha elválik, az a mafla férj tuti becsajozik, újranősül, csinál egy újabb gyereket - így az övére kevesebb jut apából és az apa nyújtotta előnyökből. 

A vénkurva másik típusa a feleség.
Vén, mert már feleség  gyerekekkel, pedig lehet, hogy még 40 sincs.

Kurva, mert van a férjén kívül más pasi is az életében. Bűn. Hatalmas. Máglyára a némberrel!

Évtizedes boldog házasságban neveli gyermekeiket, s mindemellett nem feledkezik  meg szeretőjéről sem.  Aki lehet, hogy még egyetemi szerelme, s a vágy egy cseppet sem lankadt - összenő, ami összetartozik.  De lehet munkatárs vagy éppen a férje legjobb barátja. Kéthetente, havonta találkozgatnak. Elválni egyik sem akar, hisz otthon őket a  szép család várja, de ezek a titkos randik teszik az (házas)életet elviselhetővé. Kedves kis hazugság, ártatlan játék, hogy mindig szépek, vonzók, kedvesek lehetünk, s nem kell éjszaka felébredni a másik horkolására. Csak a szép, csak a jó jut, szemben a hétköznapok unalmával.
S ha férjéről kiderül, hogy a húsz év alatt mindössze egyszer vetemedett egyéjszakás kalandra, jön kiborulás és a pszichiátria szolgáltatásainak tb által finanszírozott igénybevétele. Végül is, az esélyek egyenlőek.

Milyen érdekes, ugyanaz az ember egy másiknak unalom, míg egy harmadiknak  színtiszta felüdülés?

S mitől van ez az ellaposodás a házasságokban? A hétköznapok mókuskerekétől?

Persze, rá lehet fogni. Úgy látom,  a házastársak abban látják szuveneritásuk utolsó bástyáját, ha NEM mondanak el mindent a másiknak, közben pedig ki vannak éhezve a intimitásra, az igazi és őszinte pillanatokra.

Mire jó a kusshadás és félrebeszélés?
Félelelem a  félelemtől,  a másik vélt, fetételezett reakcióitól. "Mert mi lesz, ha a másik megtudja, hogy ma jót kávéztam, beszélgettem egy harmadikkal? Biztosan azt fogja gondolni, hogy máris el akarom őt hagyni. Nem hiányzik a patália..."
Rettegés a bűntetéstől, a balhétól.

Így aztán EGYRE TÖBB mindent hallgatnak el, a végén pedig marad az átlag 7 perc/nap beszélgetés, s az is a nagy semmiről.

Szépen épülnek a védőbástyák, majd amikor egy egész Bastille vesz körbe, akkor észbekapunk. Nem ismerem a másikat! Nem ismer ő sem engem! Micsoda tragédia! Micsoda szar életem van!


Bezzeg a szeretővel élvezetesek a pillanatok. Hogyne lenne, mivel  nem mindennap randizunk. Elsüthetjük ezeréves történeteinket, hisz egy újszülöttnek minden vicc új. Aztán amikor összeköltözünk, hirtelen hiányoznak a régi partnerrel kialakított és megszokott rituálék, melyeket próbálunk az új helyen is meghonosítani. És persze betör az unalom is, hiszen ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: hallgatjuk el a  történeteinket. 
Mert félünk.
 Félünk, hogy a másik megún, vagy túlságosan megismer és így akkor már nem leszünk elég jó neki. 

Kurvák vagyunk mind. 
Kuncsorgunk a szeretetért, miközben menekülünk előle.