Mindennapi gyűlöletünket add meg nekünk ma
Téma már nem az utcán, hanem a facebookon hever.
Most is átfutottam az idővonalat, s konstatáltam, hogy általában három témában nyomulnak az emberek:
1. Család - gyerek, unoka, kedves megosztása. - Lássátok, milyen jó nekem!
2. Idézetek, főként spirituális szövegek közzététele, itt aztán minden megtalálható Assisi Szt. Ferenctől Oshoig. Pottyanó vízcseppek, naplementés tengerpart, hegyi buddhák, amit csak akartok. - Lássátok, milyen fejlett vagyok!
Most is átfutottam az idővonalat, s konstatáltam, hogy általában három témában nyomulnak az emberek:
1. Család - gyerek, unoka, kedves megosztása. - Lássátok, milyen jó nekem!
2. Idézetek, főként spirituális szövegek közzététele, itt aztán minden megtalálható Assisi Szt. Ferenctől Oshoig. Pottyanó vízcseppek, naplementés tengerpart, hegyi buddhák, amit csak akartok. - Lássátok, milyen fejlett vagyok!
3. Politikai irány. - Lássátok, milyen faszagyerek vagyok!
Ez utóbbi a legszebb. Ugyanis csak a szélsőségeket látom. A masszívan posztolgató entelektuell ballib, aki OVI minden egyes ballépését felteszi, kommenteli. Aztán a nagymagyar, aki a Tolnai Világlapja nyelvezetében írt isten-haza (Nagymagyarország)-család hármas köré rendezett mások által már megosztott bejegyzéseket teszi fel.
Míg az első csoportnál hasonszőrűek lájkjai és (ön)irónikus megjegyzései jelennek meg, addig a másik csoportnál van minden. Sírás-rívás-ordítás.
Merthogy:
Vannak a székely keménylegények, akiknek nagyon fáj Trianon. S most csak gondoljunk az elárasztott falura, ami a kisebbségi lét és az ezzel járó elnyomás emblémája lett. Aki tehette átjött, s idővel rájött, hogy itt is idegen, gyökértelen, s ferde szemmel néznek rá. Ott a románok, itt a magyarok nem fogadják be.
Aztán velük szemben megjelenik 1-2 ballib, lehetőleg zsidó származású is, akik a ’44-es deportálásokra, nyilas rémuralomra hivatkoznak, s vért hánynak már pusztán a Nagymagyarország képektől. S mindenre vágynak, csak diktatúrára nem, s a “magyarkodást” bizony a kirekesztés első jelének veszik. Sejtjeikben még ott van a haláltábor felé közeledő vonat kattogása.
Mindegyik súlyos történet, masszívan beivódva a lélek, a tudat legmélyére.
Ez utóbbi a legszebb. Ugyanis csak a szélsőségeket látom. A masszívan posztolgató entelektuell ballib, aki OVI minden egyes ballépését felteszi, kommenteli. Aztán a nagymagyar, aki a Tolnai Világlapja nyelvezetében írt isten-haza (Nagymagyarország)-család hármas köré rendezett mások által már megosztott bejegyzéseket teszi fel. Míg az első csoportnál hasonszőrűek lájkjai és (ön)irónikus megjegyzései jelennek meg, addig a másik csoportnál van minden. Sírás-rívás-ordítás.
Merthogy:
Vannak a székely keménylegények, akiknek nagyon fáj Trianon. S most csak gondoljunk az elárasztott falura, ami a kisebbségi lét és az ezzel járó elnyomás emblémája lett. Aki tehette átjött, s idővel rájött, hogy itt is idegen, gyökértelen, s ferde szemmel néznek rá. Ott a románok, itt a magyarok nem fogadják be.
Aztán velük szemben megjelenik 1-2 ballib, lehetőleg zsidó származású is, akik a ’44-es deportálásokra, nyilas rémuralomra hivatkoznak, s vért hánynak már pusztán a Nagymagyarország képektől. S mindenre vágynak, csak diktatúrára nem, s a “magyarkodást” bizony a kirekesztés első jelének veszik. Sejtjeikben még ott van a haláltábor felé közeledő vonat kattogása.
Mindegyik súlyos történet, masszívan beivódva a lélek, a tudat legmélyére.
Elég egy poszt, majd riposzt és elszabadul a pokol.
Az egyik 19 a másik egy híjján 20, egyiknek sincs több esze, és mindegyik magának akarja az utolsó szót.
Mindegyik fél nyomja a maga igazát, az egyik sírni és búslakodni akar szörnyű sorsán, miközben a másik felejtésre és továbblépésre buzdítja. (Ez pont olyan, mint amikor azt mondod a frissen elhagyott barátnédnak, hogy felejtse már el azt a szemét trógert. Na igen, mert olyan könnyű felejteni és elengedni...)
Mindegyik hajtogatja a maga igazát, hinni akarja saját története felsőbbrendűségét és megkérdőjelezhetetlenségét, mindegyik kiabálja igaz magyar mivoltát és mindeközben mocskolja, gyalázza a másikat - s persze saját magát is-, kívánja annak halálát.
Az egyik 19 a másik egy híjján 20, egyiknek sincs több esze, és mindegyik magának akarja az utolsó szót.
Mindegyik fél nyomja a maga igazát, az egyik sírni és búslakodni akar szörnyű sorsán, miközben a másik felejtésre és továbblépésre buzdítja. (Ez pont olyan, mint amikor azt mondod a frissen elhagyott barátnédnak, hogy felejtse már el azt a szemét trógert. Na igen, mert olyan könnyű felejteni és elengedni...)
Mindegyik hajtogatja a maga igazát, hinni akarja saját története felsőbbrendűségét és megkérdőjelezhetetlenségét, mindegyik kiabálja igaz magyar mivoltát és mindeközben mocskolja, gyalázza a másikat - s persze saját magát is-, kívánja annak halálát.
Minősíthetetlen és méltatlan.
Régebben jót derültem volna az eféle “primitívségen”, de most komolyan elszomorodtam.
Tényleg 1-2 perc alatt ennyire el lehet jutni a gyűlölet ilyen magas fokára, amikor már saját kézzel ölné meg az ismeretlen másikat, mert csak mást gondol? Szinte látom magam előtt a PC előtti eltorzult arcokat, a füstölgő klaviatúrákat, a családi balhékat, egymás felhergelését és a nabezzegelést, mely szerint “EZEK MIND ILYENEK”. Mi persze mennyivel különbek vagyuk, mint EZEK!
Pedig túrót.
Csak tükör.
Ami bent az kint.
És különben is minden a tudat kivetülése.
Régebben jót derültem volna az eféle “primitívségen”, de most komolyan elszomorodtam.
Tényleg 1-2 perc alatt ennyire el lehet jutni a gyűlölet ilyen magas fokára, amikor már saját kézzel ölné meg az ismeretlen másikat, mert csak mást gondol? Szinte látom magam előtt a PC előtti eltorzult arcokat, a füstölgő klaviatúrákat, a családi balhékat, egymás felhergelését és a nabezzegelést, mely szerint “EZEK MIND ILYENEK”. Mi persze mennyivel különbek vagyuk, mint EZEK!
Pedig túrót.
Csak tükör.
Ami bent az kint.
És különben is minden a tudat kivetülése.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése