Mi van a kezedben?
Minap egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgettem. Okos, kedves, szakma (egyik) legjobbja, hihetetlenül precíz, maximalista, becsületes és spirituálisan nagyon nyitott.
Két éve említette, hogy szívesen foglalkozna a kabbalával, de nem igazán van rá ideje. Aztán kb. fél éve mesélte, hogy végülis nekivágott és online leckéket vesz, webináriumokat, streameket néz és hallgat, sőt élő szemináriumokra utazott és nagyon élvezi.
Két hónappal ezelőtt már fáradtabbnak tűnt, s nagyfokú kiábrándultságot, apátiát hallottam ki szavaiból. Ez az elfordulás akkor a konzumvilágnak szólt, az agyonmarketingelt termékeknek, szolgáltatásoknak, mely nem az egyéni igényekre fókuszálnak, hanem arra, hogy a terméket a lehető legoptimlisabban pozícionálják, s ezzel a profitrátát maximalizálják. Ha belegondolunk, gyakorlatilag ez van 100 éve: a termékek életkorát csökkentik, érdemes új nyomtatót venni, semmint a régi megcsináltatni. Fogyassz, cserélj, vegyél újat, közben szeméthegyek borítják el a harmadik világ falvait.
A héten újból találkoztunk, elég nyúzottnak tűnt. Hamarosan ki is fakadt. Rájött, hogy ez a világvége hangulat, ez a kínzó apátia a csoport vezetőjétől származik. Persze a tagok is átvették a rezgést: hamarosan itt a világvége, maja naptár is megjósolta, meg különben is, a legnagyobb baj az önmagát elpusztító, felemésztő emberiség.
Másik frusztrációja is előkerült, legszívesebben csak a spiritualitással foglalkozna, de közben ott az üzlet, a kenyérkereset, mert a családot el kell tartani. Amíg nyakig ül a pénzkereset materiális világában, addig viszont nincsen tere megtapasztalni a spiritualitást, ahhoz el (vagy inkább ki) kéne vonulnia. És a legnagyobb nyomást maga a csoportja jelenti. Merthogy részt kell venni az online tanításokon, mellette önművelés is kéne, hétvégenként streameket nézni, havonta elvonulás, plusz egyéb nagyrendezvények évközben.
Bólintottam, ismerem ezt az érzést.
Minden vallásnál, vagy közösségnél ez egy alapprobléma. Ha közénk akarsz tartozni, akkor ezt és ezt kell tenned. Ugyanis ezektől a közös összejövetelektől, közös rítusoktól, szertartásoktól lesz az a közösség az, ami. Tetszik, nem tetszik, de az új tagnak egy tudat- és ízlésformáláson kell átesnie. A frusztráció akkor indul, amikor már túl sok elvárásnak és tilalomfának kell megfelelni, miközben a lélek haladna a saját útján.
Említeném a saját személyes példámat is, de előtte kis magyarázat.
Buddhistaként nem külső dolgokban, személyekben és istenekben veszünk menedéket, hiszen azok mulandóak. Az új autó bármikor lerobbanhat, a hőn áhított állást már másnap megfúrhatják, kedvesünk bármikor elhagyhat vagy éppen meghalhat, gyerekeink pedig felnőnek, mi pedig ott maradunk magunk a szétesett világunk kellős közepén.
Ezzel szemben buddhistaként menedéket veszünk a tudatban, lévén a tudat az egyetlen elpusztíthatatlan létező és nemlétező dolog, mely lényegénél fogva üres, így mindent magában foglal. Nos, célunk a buddhaállapot elérése, azaz a tudat teljes “felszabadítása”. Ebben segítségünkre van a 108 hüvelyk vastagságű tanítások gyűjteménye (dharma) és természetesen barátaink (szangha) az úton. De legfontosabb a tanítónk, akik egyszerre adja a tanításokat, biztosít védelmet. Olyan, mint sakkban a király. Ha ő nincs, akkor a tanítások sem maradnak már fent.
Értelemszerűen egy új gyakorló bekerül a közösségbe (szangha). A szanghában mindenki örül neki, hisz újabb madárka választotatta a tudat szabadságának az útját és ez jó. Mindenki elhalmozza könyvekkel, folyóiratokkal, hozzáférést kap a streamekhez, így Lámát élőben lehet hallgatni. A közösség kitárt karokkal fogadja a meditációkon, összejöveteleken, elvonulásokon. És mint mindenhol, itt is akadnak túlbuzgók, akik megmondják, hogyan és mennyit kell meditálni, mit kell gondolni, évente hányszor kell elvonulásra menni, s mi az, ami nem jó, mi a tilos, mi a követendő - csak azt felejtik hozzátenni, hogy szerintük. Koncepciók és történetek.
Ilyenkor jön a -barátomnál is előjött -, frusztráció, hogy engem mostmár hagyjon mindenki a fenébe’. Szétszakadok, ezerrel gyakorlok, meg akarom élni a tanultakat, a felemelkedést, a spiritualitást a mindennapokban, jó akarok lenni, és türelmes és megértő, és ebbe egyszerűen belegebedek. Nemhogy felemelkednék, de egyre inkább zuhanok a depibe és utálom ezt a szemét, kétszínű, szemforgató, hazug materiális, pénzsóvár világot.
Pedig ez van.
Ebbe a világba születtünk, bizony megpróbálnak mindent ránksózni. Minden cég bizonygatja, hogy az ő terméke a legjobb. Míg a kékruhás munkás fillérekért robotol, addig a részvényes fia éppen Monte Carlóban szór euróezreket “borra és leányra”.
Beleszülettünk egy testbe, melyen arra hivatott, hogy rajta keresztül rengeteget tapasztaljunk. Éhséget és mennyei ízeket, fájdalmat és ölelést. Mind-mind lélek/tudat fejlődéséért van. A fájdalom is. A félelem is.
S, hogy mi van a mindennapok spiritualizmusával?
Barátom fantasztikus történetet mesélt, ami kilendítette őt a csalódottságából.
Újabb szakmai tanfolyamra, kongresszusra ment el, ahol egyfajta diagosztikát és vele párhuzamosan gyógyítást tanult meg.
“Ott ültem, elengedtem magam és a páciens fejét a kezembe vettem. Érezni kezdtem. Ekkor rájöttem, hogy a spiritualitás, amit kerestem, a teremtés, az mind itt van a kezemben.”
Két éve említette, hogy szívesen foglalkozna a kabbalával, de nem igazán van rá ideje. Aztán kb. fél éve mesélte, hogy végülis nekivágott és online leckéket vesz, webináriumokat, streameket néz és hallgat, sőt élő szemináriumokra utazott és nagyon élvezi.
Két hónappal ezelőtt már fáradtabbnak tűnt, s nagyfokú kiábrándultságot, apátiát hallottam ki szavaiból. Ez az elfordulás akkor a konzumvilágnak szólt, az agyonmarketingelt termékeknek, szolgáltatásoknak, mely nem az egyéni igényekre fókuszálnak, hanem arra, hogy a terméket a lehető legoptimlisabban pozícionálják, s ezzel a profitrátát maximalizálják. Ha belegondolunk, gyakorlatilag ez van 100 éve: a termékek életkorát csökkentik, érdemes új nyomtatót venni, semmint a régi megcsináltatni. Fogyassz, cserélj, vegyél újat, közben szeméthegyek borítják el a harmadik világ falvait.
A héten újból találkoztunk, elég nyúzottnak tűnt. Hamarosan ki is fakadt. Rájött, hogy ez a világvége hangulat, ez a kínzó apátia a csoport vezetőjétől származik. Persze a tagok is átvették a rezgést: hamarosan itt a világvége, maja naptár is megjósolta, meg különben is, a legnagyobb baj az önmagát elpusztító, felemésztő emberiség.
Másik frusztrációja is előkerült, legszívesebben csak a spiritualitással foglalkozna, de közben ott az üzlet, a kenyérkereset, mert a családot el kell tartani. Amíg nyakig ül a pénzkereset materiális világában, addig viszont nincsen tere megtapasztalni a spiritualitást, ahhoz el (vagy inkább ki) kéne vonulnia. És a legnagyobb nyomást maga a csoportja jelenti. Merthogy részt kell venni az online tanításokon, mellette önművelés is kéne, hétvégenként streameket nézni, havonta elvonulás, plusz egyéb nagyrendezvények évközben.
Bólintottam, ismerem ezt az érzést.
Minden vallásnál, vagy közösségnél ez egy alapprobléma. Ha közénk akarsz tartozni, akkor ezt és ezt kell tenned. Ugyanis ezektől a közös összejövetelektől, közös rítusoktól, szertartásoktól lesz az a közösség az, ami. Tetszik, nem tetszik, de az új tagnak egy tudat- és ízlésformáláson kell átesnie. A frusztráció akkor indul, amikor már túl sok elvárásnak és tilalomfának kell megfelelni, miközben a lélek haladna a saját útján.
Említeném a saját személyes példámat is, de előtte kis magyarázat.
Buddhistaként nem külső dolgokban, személyekben és istenekben veszünk menedéket, hiszen azok mulandóak. Az új autó bármikor lerobbanhat, a hőn áhított állást már másnap megfúrhatják, kedvesünk bármikor elhagyhat vagy éppen meghalhat, gyerekeink pedig felnőnek, mi pedig ott maradunk magunk a szétesett világunk kellős közepén.
Ezzel szemben buddhistaként menedéket veszünk a tudatban, lévén a tudat az egyetlen elpusztíthatatlan létező és nemlétező dolog, mely lényegénél fogva üres, így mindent magában foglal. Nos, célunk a buddhaállapot elérése, azaz a tudat teljes “felszabadítása”. Ebben segítségünkre van a 108 hüvelyk vastagságű tanítások gyűjteménye (dharma) és természetesen barátaink (szangha) az úton. De legfontosabb a tanítónk, akik egyszerre adja a tanításokat, biztosít védelmet. Olyan, mint sakkban a király. Ha ő nincs, akkor a tanítások sem maradnak már fent.
Értelemszerűen egy új gyakorló bekerül a közösségbe (szangha). A szanghában mindenki örül neki, hisz újabb madárka választotatta a tudat szabadságának az útját és ez jó. Mindenki elhalmozza könyvekkel, folyóiratokkal, hozzáférést kap a streamekhez, így Lámát élőben lehet hallgatni. A közösség kitárt karokkal fogadja a meditációkon, összejöveteleken, elvonulásokon. És mint mindenhol, itt is akadnak túlbuzgók, akik megmondják, hogyan és mennyit kell meditálni, mit kell gondolni, évente hányszor kell elvonulásra menni, s mi az, ami nem jó, mi a tilos, mi a követendő - csak azt felejtik hozzátenni, hogy szerintük. Koncepciók és történetek.
Ilyenkor jön a -barátomnál is előjött -, frusztráció, hogy engem mostmár hagyjon mindenki a fenébe’. Szétszakadok, ezerrel gyakorlok, meg akarom élni a tanultakat, a felemelkedést, a spiritualitást a mindennapokban, jó akarok lenni, és türelmes és megértő, és ebbe egyszerűen belegebedek. Nemhogy felemelkednék, de egyre inkább zuhanok a depibe és utálom ezt a szemét, kétszínű, szemforgató, hazug materiális, pénzsóvár világot.
Pedig ez van.
Ebbe a világba születtünk, bizony megpróbálnak mindent ránksózni. Minden cég bizonygatja, hogy az ő terméke a legjobb. Míg a kékruhás munkás fillérekért robotol, addig a részvényes fia éppen Monte Carlóban szór euróezreket “borra és leányra”.
Beleszülettünk egy testbe, melyen arra hivatott, hogy rajta keresztül rengeteget tapasztaljunk. Éhséget és mennyei ízeket, fájdalmat és ölelést. Mind-mind lélek/tudat fejlődéséért van. A fájdalom is. A félelem is.
Barátom fantasztikus történetet mesélt, ami kilendítette őt a csalódottságából.
Újabb szakmai tanfolyamra, kongresszusra ment el, ahol egyfajta diagosztikát és vele párhuzamosan gyógyítást tanult meg.
“Ott ültem, elengedtem magam és a páciens fejét a kezembe vettem. Érezni kezdtem. Ekkor rájöttem, hogy a spiritualitás, amit kerestem, a teremtés, az mind itt van a kezemben.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése