Italiano Vero

Elutazásom előtt kaptam az ívet, hogy milyenek az olasz pasik. Most is jönnek a jobbnál - jobb észrevételek.

De hogy milyenek is, arról álljon itt e két kép, mely magáért beszél.

Aki ismer, az tudja, hogy ha van egy szabad percem akkor vagy írok, vagy olvasok. Olvasok mindent, ami betűből van. 

Így két fogás között is olvasok. Telefonomon mindig van pár PDF, sci-fi vagy kötelező olvasmány.

Most sem tettem másként, épp egy pszicho-könyvet olvastam, ami nagyon megfogott (végre valami originális), s mi több mélyen megérintett. 

Az olvasottakon elmélkedtem, amikor bevillant pár egymásra rímelő rég- és közelmúltbeli esemény képe. Összeállt a puzzle -ahogy Gilbert mondja-,  megtörtént az események közötti érzelmi kapcsolat. 

Csend lett, világos, s finom meleg vett körül. Katie néni azt mondja, hogy végül csak a szeretet marad...Hamvas szerint csak az Isten és bor...s most mindkettő itt van.

Ebben az elolvadt pillanatokban Sebastiano a ház mindenese (szakács, pincér, bell-boy) kedvesen mosolygott rám, majd pár perc múlva szervírozta a fő fogást.

Egészben sült hal salátaágyon. S mellette egy egész citrom.

Már hozzászoktam, hogy mindig egészet - azt is faragva-, kapok, míg a többieknek egy negyed jut. (Itt jegyzem meg, hogy a frissen a fáról szedett citrom ízéhez köze nincs annak, amit a boltban kapunk. Ez itt friss, lédús, roppanós es kellemesen savanyú.)

Nézem a citromot, s felfedezek rajta valamit...apró cikk-cakkos bemetszéseket. Finoman megemelem, s mosolygok a látványra.

Egy paradicsom-rózsa lapul a közepében, melyet Sebastiano a be nem teljesülő férfivágyainak teljes tudatában kicsi szíve minden melegével faragott nekem. 

Önzetlenül. 

Csak ezt tudják az olasz férfiak: kedveskedni.

Mert mi a legrosszabb, ami történhet? Az, hogy kap egy Grazie-t egy fülig érő mosoly kíséretében.