Mindennapi égedelmeink

Az előző cikkem után megkérdezte Laci, hogy miért pont a tornaóra. Kriszta felkiáltott, hogy ez tökjó, mert  az ő szekrényugrásos sztoriját írtam le. Tegnap  jógaoktatóm  mesélt   egy tornatanárról, aki presztizskérdést csinál a gerendából.  A tanulók utálják, félnek rajta. 
De mégis mit akarsz vele elérni?- kérdezte a jógaoktató. 
Egyensúlyfejlesztést! - hangzott a válasz. 
Nos, egyensúlyfejlesztést 2cm-es magasságban, padon is lehet csinálni, s közben nem retteg az a nyomorult gyerek. 
Erről eszembe jut F. Galló Béla, amint sztoikus arccal ennyit mondott: minden óvónő, tanár szadista, aki a gyerekeken akarja most leverni az őt ért gyerekkori sérelmeket. Nusi nénire, első "óvónőre" gondolok. Sikerült pár hónap alatt elérnie, hogy sugárban hányjak csak a táskája láttán. 

Nos, nem váletlenül választottam a tornaórát. Igaz, választhattam volna más készségtárgyat, mint éneket, vagy technikát.
Normál tantárgynál belefér, hogy valaki hülye a matekhoz, fizikához vagy éppen nem bírja beseggelni a 150 évszámot. Bocsánatos bűn -bár jót röhögünk-, ha nem tud rajzolni, vagy  fahangja van. Na de hogy két lába, két keze van és mégsem tud futni, az azért már gáz. Mi az, hogy nem tud talicskázni, kötélre mászni, fekvőtámaszozni. Vagy kicsit ugrik mind magasan, mind távol. Tanár fanyalog és fitymálja, s a következő sorjátékban már a társai nem választják, mert ő a béna. Pedig olyan szívesen játszana. Játszana, mert gyerekből van! Eldobja a súlyt, mert élvezi a mozgást, de mit kell a lépések számolgatásával és távolsággal frusztrálni?
Elárulok egy titkot: felnőtt fejjel, jógaórán sikerült fejenállnom. És ekkor tudtam meg, hogyan kell pontosan, szakszerűen, kíméletesen megcsinálni, úgy hogy még javítson és ne ártson! 

A követező pont a következetesség.
Gimiben volt nálunk először gerenda, felemáskorlát. Felteszem a kérdést, ekkor már minek szivatnak vele minket, vérre (farokcsontra) menő osztályozással? Az RSG-ről már rég lekéstünk.  A következő 3 olimpiáról már lecsúsztunk!
Miért nem lehet a játék, a kedvcsinálás, a szokáskialakítás és az egészségmegőrzés irányába vinni az iskolai testmozgást? Így akkor felnőttként is megmaradna a mozgás  és játék szeretete, elejét véve ezer lelki-testi panasznak.

Ez az én nagy problémám, ami megint visszakapcsol a korai fejlesztéshez. A pedagógusok váltig azzal érvelnek a korai fejlesztés ellen, hogy elveszi a gyerekkort. Írtam, ez tévedés. Ez a gyereknek játék, ami közben csomó mindent még magára szed.  Aztán pont az ágáló pedagógusok azok, akik egy elsőstől elveszik a játék örömét és egy örök életre megutáltatják vele a tanulást.

Nem lesz heti 5 technika, ének vagy rajzóra, de lesz heti 5 tesióra... ha pedig egy Gallói értelemben vett tanarat kap a gyerek, a suli kész gyomorideg lesz számára. 

Végül, de nem utolsósorban egy nárcisztikus világban élünk. Egy olyan világban, ahol a média önti nyakunkba az ideális méreteket, formákat, azt hogy hogyan kéne élni. Azt, hogy megérdemled , neked jár az adott szempillaspirál vagy mobiltelefon. Mert azáltal leszel valaki.
Ebben a világban a test mibenléte, milyensége az egyik fontos tényező, ha nem a legfontosabb.
Pár évvel   ezelőtt  bulizni mentünk barátnőkkel mégpedig  egy igen felkapott (meglehetősen drága és sznob) helyre. Azt a húspiacot! Pasik  a bárpultnál itallal a kezükben  stírölték  a tűsarkakon totyorgó műciciket kirakó és 3d-s pillákat rezegtető nőnek nevezett térképződményeket.
Közben úgy néztem ki, mintha a 80-as évek farmerreklámjából jöttem volna:   póló-farmer, normál cipő, mindennemű bepasizási kényszertől mentesen. 
Hatalmasat buliztam.