Égedelem

Nézzük meg biologikusan a másokat gyalázó, égető, megalázó viselkedés érzelmi hátterét.

Adva vagyon egy kisgyerek, akinek vannak szülei, barátai, tanárai. 

A gyerek alapjáraton igyekszik magát jól érezni,  függetlenül attól mit csinál. Próbálgatja határait, orozslánkörmeit, élvezettel fedezi fel testét és örömmel csodálkozik rá a nagyvilágra. Neki minden nap egy élmény, egy hatalmas kaland. Neki örömforrás hozzábújni szüleihez, mint ahogy örök emlék, ha anya szánkón húzza be az oviba. Ezen ne is csodálkozzunk, ugyanis a gyerekek világosan emlékeznek arra, miért is születtünk erre a világra: élményeket szerezni!

S mikor a gyerek büszkén mutatja aznapi felfedezését, s dícséret helyett dörgedelemben, szidalomban részesül, vagy szülei túlaggódják minden percét, óhatatlanul egy negatív ítélettel  tilalomba kerülnek a megélt vagy megélni kívánt tárgyak, események, személyek. Ami pedig tilalomba kerül, aziránt addig sórvárgunk, amíg egyszer végre valahára megkapjuk, s megélhetjük végre.  A megélés megadja  a felszabadulást, az örömet, a kielégülést. Élettani szempontból megadja a test homeosztázisát azaz egyensúlyi állapotát.
Viszont egészen addig, amíg a  megélés és a homeosztázis nem következik be, addig kényszeresen újrajátszuk a helyzetet, bevonzunk embereket, helyzeteket. 

Képzeljünk el egy tornaórán ügyetlenkedő kisgyereket, aki lehet, hogy duci, vagy a mozgásfejlődésében kimaradt pár lépcső, vagy szülei egyszerűen túlaggódták, túlféltették. Fellöki a szekrényt vagy éppen leesik róla, képtelen fejenállni vagy felmászni  a kötélre. Társai röhögnek rajta, s ezt még mespékelni a tornatanárok méltán híres EQ-hiánya. A gyerek mindenki előtt ÉG.  

Az ÖNtudat kikapcsol, s képtelen az ön-véd-elemre.  

Társai cikizik, a tekintélyszemélynek tartott tanár már úgy emlegetni, hogy “A kétballábas”, s a jósportolókból álló kis holdudvarával még jól ki is nevetik. A többiek pedig csendben vannak, vagy éppen követik a hangadókat, hiszen addig sem őket pécézték ki.

Ettől az egyén fokozatos égedelmeket, önértékelés-letöréseket szenved el. Elhiszi, hogy valóban kétballábas,  hogy neki semmi sem megy, s elhiszi, hogy sokadrangú. Idegesen, görcsökkel megy a tornaórára, s ilyen lelkiállapotban garantáltan nem fog semmi sem sikerülni. A lélek támadások kereszttűzében vagy, így folyamatosan veszélyben érzi magát. Menekülne, de nem tud. A heti 5 tornaórát már nem lehet megúszni, ez egy nagy KÉNY-SZER.
Mire kijön az általánosból, egy lelkileg megtört ember lesz, akire az itt elszenvedett SÉR-ELEMEK rányomják a bélyeget. Ehhez párosul még pár sikertelen csajozás, ott elszenvedett égés, s emberünk máris TORZ-ALOMban van.

Jön a túlkompenzálás. 

Példánknál maradva, "gyúrunk vazze": a kitartó munka meghozza gyümölcsét. A test újjászületik, de  a lélek  testmozgással, sporttal, testi megjelenéssel kapcsolatos része még ott rekedt  a tilalmak szintjén. Minden sejt emlékszik a kollektív kiröhögésekre, ujjal mutogatásokra. “Duci Juci! Tank Aranka! Digi-Dagi!” Ott az állandó félelem: ez bármikor megismétlődhet. Ezt meg kell akadályozni!
Innentől kezdve fikáz ő is. Elsősorban azokat, akiktől (vagy akik hasonlítanak rájuk) elszenvedte  a sérelmeket. Így az új test benne a testi átalakulás sikerét megélt  befalazott lélek is mutogatni kezd. 

Az élet minden terén így van, legyen szó testi vagy szellemi leértékelésről. A szellemileg leértékelt gyűjti a diplomákat, phd-t ír, halmozza a titulusokat. Elég egy kimaradó dícséret, netán elégdetlen főnöki hang, s emberünk máris darabokban, s  a hétvégi  migrénes fejfájás garantált. 

Itt van Casanova esete is, aki "egész jóképű lett volna, ha nem lett volna csúnya." Testi hátrányait tanulással, a női anatómia és lélek tanulmányozásával kompenzálta, s az így született érzékeny és figyelmes férfi karjaiba omlottak a nők. 

Előforfult már az is  a történelem során, hogy egy konkrét személytől szenvedett el valaki erőteljes sértéseket. Majd ezután a kompenzáció során a gyűlöletét kiterjesztette egy csoportra, majd azokra is, akik nem értettek vele egyet.  

Az égedelemből így lett torzalom és  rémuralom.