Ki a komfortzónából - a Yekana menedzserasszony

2006. márciusának egyik szombat estéjén éppen a kanapén üldögéltem, valamit nagyon olvasva. Tőlem balra lévő fotelben férjem olvasott.  Teljes csendben voltunk. Ekkor egy percre elnémúlt a csend, s a lámpa világosabb lett. Melegség, boldogság valamiféle áhitat áradt szét bennem, s töltötte be  a szobát. Ekkor azt éreztem, hogy egy 5-6 éves göndörhajú szőke angyal jobbról hozzámbújik, s én karjaimba zárom.
- Hogy állunk a gyerekprojekttel? - törte meg  a csendet férjem.
- Épp most jelent meg - válaszoltam teljesen magától értedődően.
Május 4-én pedig már biztosan tudtam, hogy anya vagyok.

Végigolvastam az összes Kismamát és különszámait, terhességről szóló könyveket, ragasztgattam lelkesen az ultrahang képeket. A várandósságom nemhogy problémamentes, de mondhatni tökéletes volt. Utolsó hónapban kijegyzeteltem a babasuttogó könyveit, alaposan felkészültem, szedtem a szüléskönnyítő homeopátiát és nyakaltam a málnalevélteát.

Még a születés is percre pontosan történt.
A tejbelövellés másnap megvolt, és a gyermek mintaszerűen tudott szopizni, s telepakolta a bugyrot, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva.

Hanem. Eljött az első este és a lányom rázendített, miután édesapja este 6-kor utolsó látogatómként elhagyta a kórtermet. És ez így ment minden egyes nap.  
Öt nap után hazaadtak bennünket, ami abban a turnusban csodának számított, főként a császárosok körében. 
És a bőgés otthon folytatódott. Vagyis elkezdődött délután négykor, majd miután a család kidöglött éjjel 11-kor elaludt. Igaz, csak reggel 7-8 körül ébredt meg.

Ez azóta is így van, általában f10-10 körül sikerül bealtatni, viszont 8-ig is bír aludni, vagy még tovább.  Teszi mindenzt úgy, hogy napközben nem alszik itthon. Természetesen az oviban van alvás, így az esti lefektetés inkább a 11-et súrolja.

Eleinte kikészültem, harcoltam ellene, tiltakoztam,   most pedig együtt élünk ezzel az adottsággal. Rájöttünk, ez van, akármit is csinálunk. Amiben dönthetünk, az mindössze az, hogy ezen vagy felhúzzuk magunkat vagy lazán kezeljük.  Családunk érdekében az utóbbit választottuk.

Szóval friss anyukaként a hajamat téptem, ugyanis ezt SENKI sem mondta el, sehol sem olvastam. Anyukám mindig azzal jött, hogy engem megszopiztatott, betett a kiságyba és láss csodát este 8-tól aludtam. Ovisan, iskolásként... maci köpött -  pizsi csengetett.

Visszatérve 2007-hez, akármit csináltam, az én lányom ordított. És mindig ő győzött. Kaptam a hogyan kell sírni hagyni tippeket- nálam nem működött. Ott megakadtam, hogy nem volt szívem bőgni hagyni. Meg aztán ezt a hangerőt nem is lehetett hosszú távon bírni, max. füldugóval ház előtt a forgatag zajában.  Kipróbáltam az összes suttogós trükköt, mindegyik kb. 2 napig működött, harmadnapra újat talált ki a baba, s kezdődött minden előről.
Totális tehetetlenség és értetlenség lett rajtam úrrá. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen béna vagyok és egy párnapos pöttöm kifog rajtam. Rajtam, aki nagy projeketeket vittem előtte. 
Nem akartam elhinni azt sem, hogy az, amit a szívem diktál, az helytelen, s az a helyes, amit a gyermektelen szerző és a védőnő mond.

Így került a kezembe az Éjszakai gondoskodás, valamint az Elveszett boldogság nyomában című könyvecske. Az előbbit egy amcsi doktorbácsi írta, akinek számtalan unokája van. A könyv kedves, bizalomgerjesztő és megnyugtató nyelvezete már gyógyír volt elgyötört lelkemnek.
No, de a yekana indiánokról szóló második könyv vitte a prímet. És még őket nevezzük primitiveknek! A kontinuum elméletet mindenkinek ajánlom, aki kételkedik abban a nézetben, mely szerint egy újszülöttnek végig KELL aludnia  az éjszakát külön kiságyban és külön szobában, sötétben, tökegyedül.

Egy szó, mint száz, a tervezünk-végrehajtunk-mérünk  menedzsernő kezdett szétporladni, s átadta helyét az akkor még korántsem spontán, de már legalább nem (annyira) merev anyukának. Azért ezt az énemet sem kellett félteni, természetesen megtalálta és ki is élte magát.
Három hónapos kora óta úszni viszem őnagyságát. Ennek köszönhetően félelmetes tüdőkapacitással és bombasztikus izomzattal rendelkezik. Szégyen ide vagy oda, de rendszeresen megver a spontán kitalált ússzunk-el - odáig-versenyekben.
Megemlíteném a másik programot, az okosbabát, amit szintén 3 hónaposan kezdtünk. Mit is? Olvasni, matekozni és nyelveket tanulni.
Teljesítménycentrikus lelkem roppant  büszke magára: az októberi úszóversenyen bronzzal és ezüsttel lett lányom gazdagabb. Angolul szinte mindent ért, s egyre több szót és  mondatot hajlandó kimondani. Most kitalálta, hogy esti mese mellett németül is szókátyázzunk. Múlt héten elénk pattant és közöte, "tudok 10-ig számolni oroszul". És tudott, talált egy orosz dvd-t, s megtanulta.
Legalább 1,5 éve már 100-as számkörben ismeri a számjegyeket, idén nekifutott az ezresnek is. Szeret matekfeladatokat megoldani, összeadni s kivonni. 

Az ábécét 2,5 éves kora óta ismeri, tavaly elkezdett segítséggel összeolvasni. Most már önállóan is megy az összeolvasás (ilyenkor nagyon meglepődünk, míg ő kis sunyin mosolyog), de még mindig a fotóolvasás jellemző rá.  Ja, majd elfelejtettem. Ír. Persze géppel könnyebb, de a kézi írás sem gond, igaz néha jobbról balról kell olvasni.

Igen, a teljesítmény része nagyon ment - megy nekem.

S mi lett a rugalmassággal?
Jelentem, nagyon jól haladok. Rengeteget fejlődtem a Porontyomnak köszönhetően.
A Suttogókat kidobtam, s megtanultam az ösztönömre hagyatkozni, s megérzéseimben bízni.

És beismerem, ha hibáztam és nem átallok nyilvánosság előtt is bocsánatot kérni az ötévesemtől.
Tudom ez fura lehet. 
Viszont a gyereket arra nevelem, hogy fogalmazza meg, amit lát, s  fejezze ki érzelmeit. Mellesleg megtanult érvelni is. Ez bizony azzal is jár, hogy a fejemre olvassa: ez az anya már megint nagyon türelmetlen, megint csak sürget! 

Imádom az őszinteségét, szókimondást, és azt  a hatalmas nagy szerető szívét. Imádom, és végtelenül boldog vagyok, hogy ilyen fantasztikus gyermekem van.
Még akkor is ha nem szőke, göndörhajú,  hanem barna és egyenes, s rám max. deréktól lefele hasonlít.

Ő az én történetem.
És nem tudom, hogy ki lennék a történetem nélkül.
De nem is akarom megtudni.