Elvárások közt

Már megint szauna!
Imádok beülni, nézni és hallgatni. Eszméletlen jó témák kerülnek elő, s az sem semmi, ahogyan az emberek interaktálnak.

Megint sikerült egy párocska mellé keverednem, mindenféle hátsószándék nélkül.  A pasi a tipikus magyar válalkozó, klottygatya fölé magasodó hatalmas úszógumi, nyakában hatalmas agyar fityeg. A nő -ahogy mondani szokás-, örülhet, hogy még ilyen fószert is kapott, s jobb ha meg sem szólal.  Már sajnálni kezdem a pasast, ugyanis a 90 fokban más sincsen csak követelőzés.
"Megint nem válaszolsz! Nem vetted észre, hogy az elmúlt 15 évben egy kérdésemre sem voltál képes válaszolni?" "Jól esne egy sör." "Azt hittem, azért mész.....jellemző." 
A pasi leszegett fejjel jön-megy, rendel. Persze, tudom, hogy ő sem az az önzetlen szent, de mégis megesik rajtuk  a szívem. A legjobb úton haladnak életük elcseszéséhez.

Megint vissza kellett fognom magamat, hogy meg ne szólaljak.

Csipkerózsika ébresztő!
Ha 15 éve egy nyamvadt kérdésedre sem képes válaszolni, akkor miért várod el még mindig?
Ha eddig nem jegyezte meg, hogy mi a kedvenc italod, parfümöd, íród-költőd, akkor mi a fenét vársz el?
Ha évek hosszú sora alatt csajozott, miért várod, hogy most majd hű lesz, csak mert  szánta-bánta bűneit?
Ha eddig nem számítottál neki semmit, akkor azt hiszed ezek után majd fogsz?
Mit vársz még el?
Egyáltalán, miért tőle várod el?

Egy ismerősömmel kávéztam. Sármos, okos, laza  és zenei ízlésénél márcsak humora jobb. Jó társaságban könnyen telik az idő, téma meg mindig van: család-gyerek best practice, munka, aktuálpolitikai kérdések. 

Ő egy azon emberek közül, akikkel szívesen találkozom és örömmel beszélgetek, s akivel ott folytatjuk a mondandónkat, ahol előtte hónapokkal vagy akár évekkel abbahagytuk. 
 Viszont aki látott bennünket, lehet, hogy elgondolkodott: ezek most milyen jól elvannak,  röhögcsélnek! Botrány: ő nős én meg férjnél.

Na bumm!

Merthogy “általános” vélekedés, hogy pasi és nő között valaminek lennie kell.
Olyan nincs, hogy semmi sincs. 
Ahogy az Expert mondja, maximum akkor lehet barátság férfi és nő között, ha a nő elutasította a pasit.

Persze, kérdés, hogy szigorúan barátságot akarunk  vagy sem. Vagy belefér egy kis laza könnyedség is.
Engem nem igazán zavart, ha férfi beszélgetőtársam finoman  a tudtomra adja, hogy nőként is tetszem neki, míg én szívesen  értékelem az ő nagyszerű kvalitásait. Ez egy kedves és helyén kezelt gesztus. Aprócska egoprotézis. 

Aztán pár nap múlva lányom kimenőt adott.
Ki is használtuk a váratlanul jött szabadidőt, majd egy kedves pillanatban azon kaptam magam, hogy bambulok és csak vigyorgok. 
Ugyanis benne voltam nyakig a pillanatban és észrevettem, hogy nincsen elvárásom a partnerem irányában.
Ahogyan nem volt korábban a beszélgetőtársam felé sem.

Valahogy bevillant, hogy egyáltalán nincs is mit elvárnom tőle.
És ez egy neutrális gondolat, se nem rossz, se nem jó. Csak jött és leesett.

Hirtelen hatalmas örömöt és szabadságot éreztem.
Azt, hogy nem függök mások pillanatnyi kedélyállapotától, gondolataitól, velem szembeni elképzeléseitől  és tetteitől.
Dolgozza fel azokat ő maga.
Ahogyan nem függök saját magam gondolataitól, azokból összeálló komplex gondolatrendszertől.
Egyszerűen benne vagyok a pillanatban, s mikor benne vagyok, egyszerűen azt csinálom amit és ahogy kell.
Vagyis, ahogy jön.
Ahogy a tér kidobja.
S mivel itt és  mostban élek, a saját dolgommal foglalkozom, s nem máséval, vagy azzal, hogy neki mit is kéne tennie, hogy nekem jó legyen.

Nem mondom, hogy nem kellett hozzá néhány verbális és mentális pofon, hogy rádöbbenjek, hogy a helyzetekben megjelenő személyek  olyanok, amilyenek.
"Nem adhatok mást, csak mi lényegem."
S minden lény boldogságra törekszik, így igyekszik a lehető legjobbat kihozni az életből. Ösztönösen lép a legkisebb ellenállás felé. Nem kihívás újabb és újabb pehelysúlyú (értsd egyszerű, vagy pszichésen terhelt) nőcskéket felszedni, mint a magasugrás rekordját megvédeni. Mindig lehet örök szerelmet ígérni, s mindig van, aki pont erre vár. Szimpla "zsetongyűjtés". S ki nyer? Aki előbb felébred. S ekkor, a magára hagyott keres egy újabb zsetonpajtást.
Egyszerűbb hazudozni, kamuzni, mint felvállalni az igazságot, s egyszerűbb a másikat manipulálgatni, mint politikailag  inkorrektnek lenni.
Nagyon nagy sokknak vagy mélyre nyúló személyiségfejlesztésnek kell történnie, hogy az egyén megváltozzon, kezdjen felelősséget vállalni-magáért.
Csodák pedig csak akkor vannak, ha tesznek is érte. 
Ha pedig látod, hogy  a másiknak jó a langyospisi, akkor csak egy dolgot tehetsz:  a változás te magad légy!

Egy barátnőmnek ezt elmondtam, majd láttam a döbbenetet az arcán, mikor megkérdezte megkérdezte: “Atyaúristen,  hogy lehet így élni?” 


Kibuggyant belőlem: könnyen.

Nem várom el, hogy megválaszolja a kérdéseimet, vagy hideg  sört hozzon. Ha meg mégis megteszi, akkor történt egy nagyszerű meglepetés, apró öröm az életben.
Viszont sokkal egyszerűbb  leszervezni a pincérrel a hideg italt - majd élvezettel kortyolni.

Mert mi is történik, amikor a parteremre pakolom az elvárásaimat?

1. A másik befeszül.
Először csak passzív, majd egyre aktívabb ellenállásba helyezkedik. Nem jön haza időben, egyre több a túlóra, plusz projekt, utazás, majd hosszú vörös hajszál és idegen rúzs a galléron.

2. Úgy tesz, mintha
- kedvemre tenne
- megértene
- szívből csinálná.
Végig politikailag korrekten viselkedik és csak szépen csendben gyújt egyik cigiről a másikra, és bontja ki az újabb üvegeket.
Mindeközben mindkét esetben semmi más nem akar, csak jól érzni magát.

Az elvárások nélküliség ezt adja meg.

A puszta jól-létet.

Mit is várhatnék el másiktól?
Hogy találja ki a gondolataimat?
Hogy a kedvemre tegyen, úgy, hogy még én sem tudom mi lenne kedvemre ott abban pillanatban?
A Hupikék Törpikék filmben a gonosz marketinges így fogalmazott: "Azért rúgtam ki az elődjét, mert azt hozta, amit kértem, és nem azt, amit akartam. Honnan tudhatnám, hogy mit kérek, ha azt sem tudom, mit akarok."

S miért várok el olyant, amit tudom, hogy nem tud teljesíteni? Hiszen, ha tudná, akkor valószínűleg már eleve úgy tenne.

Mit várjak el  másoktól? 
Olyan dolgokat, amit még én sem tudok magamnak megadni?
Itt kibújt  a szög a zsákból.
Gyakorlatilag azt várom el kívülről, amiről azt hiszem, hogy magamnak nem tudom megadni.
 Szeretetet. 

Boldogságot. 

Szórakoztatást. 

Anyagi javakat. 

Elismerést. 

Tiszteletet. 

Orgazmust.


Elvárom tőle, hogy adja meg, nekem, amit lehet, hogy ő sem tud megadni.

Saját magának.

S közben észre sem veszem azokat, akiktől mindezt a mindennapok sűrűjében gondosan elrejtve  megkapom.