Ki a komfortzónából - Alternatív anyuka

Aki csak látásból ismer, valószínűleg nem tudja hova tenni, hogy az “urbánus fejemmel” yekana indiánok módszereit ismerem el, hiszek a kontinuum-elvben, s megsúgom, támogatom a hosszú ideig tartó szoptatást. Olyannyira, hogy   25 hónapos korában választottam el lányomat.
Azt is elárulom, hogy ez a több mint két év egyáltalán nem viselte meg a testemet, s az így együtt töltött pillanatoknak köszönhetően is elég szép összhang és kötődés alakult ki a Kicsikémmel. Olyan alap, amelyre jó és könnyű építeni, s melyhez az legelcsigázottabb pillanatokban is vissza lehet térni egy kis töltekezés erejéig. Az összebújás megmaradt, esti mesék, altatás vagy éppen egy kis nappali lazulás formájában.

A másik tartós kötelékünk az úszás.
Nemhiába kezdtük el Lányom 3 hónapos korában, s úsztunk együtt kétéves koráig, a mai napig a legnagyobb viháncolás köztünk az uszodai móka.  A közös merülések, vizi zsipp-zsupp vagy a “csigahát”. Ez utóbbinál anya úszik, s a kicsike mint a kis csigaház lapul anya hátán. Ez viszonylag könnyen ment egy 10 kilós gyerekkel, de most 22 kilós csigával már nem olyan egyszerű. Ő viszont nagyon élvezi!
Másik kedvencünk a vizisí, amikor a gyermek hason siklik feszített testtel, úgy hogy a lábánál fogva tolom.  És még ott vannak a közös medencébe ugrálások, víz alá merülések, ki tud gyorsabban úszni versenyek. Vagy éppen ő tanít engem úszni - ahogy őt tanítja Zsófi tanárnéni.
Úszás után kicsit be a szaunába, majd éneklés a zuhany alatt. A Kicsi általában mindig költ valami dalt, verset, mesét, ami extra fun.
Szoktam is mondani, nem kell moziba, színházba menni, mert a gyerek ellát.

Újabb szokatlan dolog, s bevállalom: vele aludtam - nagyon sokáig.
Pontosabban, mikor megszületett, beleestem én is a külön-kiságy-történetbe. Aztán, feladtam. A kicsi ágya átkerült a szülői hálóba. Ez azt jelentette, hogy 8-9 hónaposan a fűmag gyeremek éjjel átgurult a térfelemre, kicsomagolta a kancsókat, evett-ivott, majd visszagurult kiságyába és aludt.
Kétévesen kipateroltuk a hálóból, s átkerült a saját szobájába, egy jó nagy ágyikóba, ami elég volt kettőnknek. Itt is éjjel arra ébredtem, hogy valaki éppen lehámozza rólam a polót, nagyokat kortyol, majd befeléfordul és édesdeden szuszog.

S ez az együttalvás nagyon hasznos volt sok szempontból is.
Megismertem a gyermekem alvási szokásait, megszoktam a testhőmérsékletét, s beszívhattam azt az isteni  babaillatot.
Így viszonylag könnyen észre is vettem, ha a gyereknél nem stimmelt valami.
A szaga mindig árulkodott, tudtam,  előre, hogy pl. meg fog betegedni.
Tudtam, mikor van felszálló ágban a láza, s mikor  szűnt meg a fertőzés.

Miután egy nem megfelelő időben diagnosztizált mononucleosis infectiosa hatására heteken-hónapokon keresztül jártunk a Lászlóba,  ahol  még jobban belém súlykolták az orvosok az antibiotikum-ellenességet -mely már a háziorvosoknál nemhogy nem látható, de gyanítható, hogy vagy “seggféltésből” vagy “kilóra megvétel” folytán, de szinte azzal etetik a gyerekeket-,  végülis kikötöttem egy homeopata doktornéninél, aki pár szem bogyóval kivezette a fertőzést.  A mononucleosis sajátossága, hogy agyonrúgja az immunrendszert, s sajnos mindenféle szövődmények maradnak a mandulagyulladástól a májfunkciók felborulásáig. A fertőzés után talán kétszer kellett a doktornőhöz menni mandulás dolgokkal, lekopogom, azóta sem.

Aki volt már homeopátiás dokinél, tudja, hogy első kezelés egy alapos kikérdezés. Például, láz esetén milyen tüneteket produkál a gyerek: hogyan pirosodik az arca, vagy hogyan izzad meg, milyen szaga van. A doktornő nagyon csodálkozott, amikor pontosan elmondtam neki mindent, ugyanis elmondása szerint nem jellemző, hogy a szülők ismerik a gyereküket.

Nos, ezen ledöbbentem. Ugyanis ki ismerje, ha nem az anyja, aki minden nap vele van, látja, tapintja, érzi az illatát? A szomszéd? Vagy az a háziorvos, aki  évente 1-2-szer látja? S tőle várom, hogy mondja meg, mi legyen a gyerekkel, gyógyítsa meg?

Persze, takonykór jön-megy, ahogy becsúszik egy kis hasmars is, de anya előveszi a jól bevált alternatív cuccokat.
A homeopátiát felváltotta a jóval egyszerűbb Schüssler-sók alkalmazása.
Láz, gyulladás, takony, torokfájás, csípős pisi - Ferrum phosporicum d12 az alap, mely kiegészül azzal, ami még hasznos lehet.
És a Moksa. A Drága Moksa Elixír, ami a maga finomrezgésével szépen egyengeti az energiapályákat.

S van egy bevált “gyógyszer” hasmars és hányás esetén: szénsavmentesített jéghideg kóla.

Ilyenkor szemet húnyok, mert a kóla a kisebbik rossz, szemben a kiszáradófélben lévő, a kórházban harmadik nekifutás után (Jaj, anya, ez nagyon fáj!) infúzióra kötött, majd onnan újabb nyavalyákat összeszedett gyereknél (és bent éjszakázó anyánál).
Ezt a tippet viszont csecsemősnővértől kaptam.
Ő pedig márcsak tudja.

ui. Mielőtt bárki bámit a fejemre olvas: ha beveri, beüti, összetöri, belelép - akkor irány  a kórház.