Nemet váltók


Amikor X-Akták lázban égett az egész ország, az egyik részben érdekes gyilkosságokat derítettek fel kedvenc ügynökeim. A helyszínre pasi/csaj érkezett, majd csaj/pasi távozott. Természetesen nagy nehezen sikerült kideríteni, mi is van a rejtély mögött. Egy nemet váltó kllán, ahol ki-ki pillanatnyi kedvének megfelelően lehet csaj vagy pasi. Az akkor paranormális sztori egyre inkább kezd valósággá válni. 
Annyi különbséggel, hogy a folyamat lassabb, és a külső nemi jegyek  megmaradnak.

A nők első -szexuális- öntudatra ébredése egy mocskosszájú márki munkásságának köszönhető. A nagy francia akadémikusok ugyanis  írásban  rögzítették, hogy minden egyén alapvető szabadságjogokkal rendelkezik, mint pl. a szabad szóláshoz, szabad vallásválasztáshoz, és persze a szexualitáshoz való jog.  A Márkit nem kellett félteni. Először szabadlábon, majd börtönéből,  végül pedig az elmegyógyintézetből  ontotta  sajátos műveit. 
Míg a Justin áldozat, akivel mindenki azt tesz, amit csak akar, addig ikernővére Juliette már III.Richárddal mutat párhuzamot. Ugyanis dönt. 
Eldönti, hogy bűnös  lesz. 
Ő majd dönt, ő majd választ, és éli az életét. Mégpediglen  saját szexualitásán keresztül.  Igazi libertinusként nem jelent gondot, hogy férfi vagy nő, egy vagy több öleli.  

A többit tudjuk: szüfrazsettek, aktivisták, választójogért harcolók, első egyetemisták. We can do it!- hirdette a plakát a 2. világháború alatt - szükségből erényt. 
Állítólag a történelem zűrös ideiben még nőpápa is volt.
Aztán melltartókat égettünk - a legenda szerint.  

A hippivilág és a tudomány meghozta a születésszabályozást, immáron aggódni sem kellett. Szabad test, szabad szex, szabad szellem.
A történelem ingája azonban rendületlenül leng, s megjelent az újfajta félelem is.... HIV, AIDS, HPV  csupa szexualitást korlátozó, félelemet keltő betűsor.

S közben megjelent Carrie Bradshow  barátnőivel, s velük az új nőtípus  a szingli.
A szingli, akinek már többször keltették halálhírét,  ám mégsem akar megdögleni.  Sőt, él és virul. Tisztában van biológiai órájával,s amíg az nem ketyeg  őrületbe kergetően, addig élni akar. Élni a mának, élni az éjszakának.
Lába nyomán megjelennek az elkeseredett  férfiak, akiknek elegük van a kispárna szerepkörből, s immáron már  vágynak  egy tartalmasabb és tartósabb  kapcsolatra.

“A csúnya fiúnknak is van szíve” ... jó lenne beszélgetni is, megnézni egy filmet, családot alapítani, gyerekeket tutujgatni, nemcsak a lepedőt összegyűrni.

De  a fránya fehérnépek még önmegvalósítanak, karriert építenek, shoppingolnak és barátnőznek. 

Ha mégis beadják a derekukat, idővel kinövik urukat.  “Ő volt a haramadik gyerekem”- sóhajtanak fel a válóper kimondása után. 
Elkezdődik az egyedülálló anyuka életmód - s lám, a kemény nők itt is megállják a helyüket. Munka, gyerek, magánélet - a teljes élet titka. A férfi pedig megmarad, mint tisztes távoli örömforrás - összeköltözés szóba sem jöhet. 

“A nők erősek. Kétségek és megalkuvások nélkül” - löki képünkben az izzadásgátló dezodor is. Mi pedig elhisszük. Hisszük, mert mindenhonnan ez jön és mert igyekeztünk megfelelni a képnek. Bizonyítanunk kell. Harcolni. És persze csodálkozunk, hogy nagyra növünk és a levegőtől is hízunk. Nők férfias üzemmódban.

“Mindennap örülök, mert férfinak születtem”- halljuk a sörreklámban, s közben egy béna kis pöcs szerencsétlenkedik a befőttesüveggel vagy  a széteső polccal.  Divat pasit cikizni, hülyézni, kibeszélni és jót röhögni balfékségein.  Mert ők már erre sem jók. Velük is csak sűrűbben vagyunk. 

Ez lenne a szép új világ?
Kemény, nemizzadó nők és  kerítést festegő puhapöcs pasik?

Hölgyeim, valóban ezt akartuk egyenjogúság címén? 

Jó lenne már végre valami egyensúlyt találni -  csatározzanak, vadásszanak és dolgozzanak a pasik, míg meg legyünk újra nők.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dubajoztam

Új Medicina - Felfoghatatlan baj a fészekben

Új Medicina - Női dolgok