"Ez nem ebéd. Ez sértés."
A címet Vadvirágtól vettem kölcsön, hogy minél pontosabban megvilágítsam a röpke hasmars történetét.
Szombaton érettségi találkozónk volt. Hogy hányadik, találjátok ki, nem lesz nehéz!
Szeretett tantermünkben kezdtük 3 órakor, ahol még mindig kint van a kis görög timpanon a falon, ám a gondos kezek a Cogito ergo sum feliratot ügyesen eltűntették. Van, aki nehezményezte, én azonban örültem neki.
Ezután úgy 7 óra magasságában, elég éhesen a kijelölt lokálnak vettük az irányt. Az óriáskerék alatt lévő étterem mondhatni már 10 éve is a leggyengébbek között szerepelt, s azóta is azon a szinten maradt.
Nem is értem, minek az egyik leggyengébb étterembe mentünk, amikor Fehérváron vannak kifejezetten jó helyek. Valszeg az árszínvonal miatt, bár a pocsék ételért a kevés is sok.
Az étlaptól már eleve sikítófrászt kaptam.
Okkersárga A4-es lapra kétoldalasan nyomtatták, s bedugták egy lefűzhető genothermbe, melyről a lefűzőszálat levágták. Igényesség netovábbja.
Az ételek elnevezése 10 éve még vicces és talán jópofi is lehetett, de 2012-ben a “kisebbségi sült” inkább kínos, mint vicces.
Biztos, ami biztos, Cézár salátát kértem, mondván: abban nem tudnak sok kárt tenni. Tévedtem.
Nos, ez nem volt több, mint felszecskázott jégsaláta, megszórva pár csirkecsíkkal, apróra kockázott szénné égett piritóssal az egyik, és tömény gazdaságos majonéz a másik sarokban.
Barátném a görögsalival sem járt jobban: csak ubi, felszecskázott (!!!) olivabogyó és vöröshagyma jellemezte, míg mutatóban egy szelet paradicsom és némi gagyi “feta” díszelgett rajta.
A sertésszűz minden volt, csak szűzpecsenye nem.
A kedvenc mégis a desszertnek kikiáltott túrógombóc volt.
A tányéron 5 darab túrószerű krémmel töltött mélyhűtős (convenient food) gombóc virított, melyre biztos, ami biztos sikerült 2 (egy bazi vastag és egy hajszálvékony félrecsúszott a kés) hagymás vágódeszkán szelt narancsszeletet rábaszarintani. (Bocsánat a kifejezésért, de ez a szó írja le legjobban az étel művészi tálalását).
Ekkor buggyant ki belőlem a fenti mondat.
Azután még jót dohogtunk a vacsin, sőt még kedden is sikerült a szombati élményeket ecsetelnem, mondván minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának.
Szerdán már fájt a hasam. Csütörtökön már enni sem bírtam, ellenben igen rosszul voltam, s inkább a wc csendes magányát választottam.
Mi is történt?
Étellel, falattal kapcsolatos konfliktust szenvedtem el:
- éhes voltam, valami jóra vágytam
- ehhez képest valami ocsmányságot kaptam, amivel máris veszélyben voltam: a teli tál fölött fogok éhenhalni?! Ez milyen pocsék, ha megeszem besárgulok, ha meg nem, éhenhalok... éjjel 11-kor meg már csak a meki van nyitva... milyen blama, étteremből jövök ki éhesen...
- Konfliktus aktív szakaszban keddig szépen beindult a különprogram, majd miután lejöttem róla
- bekapcsolt a helyreállítás, s jött az önkéntes magány.
S közben megint megtapasztalhattam, hogy 21. század ide vagy oda, de 4-5 millió éves ősi programok irányítanak bennünket.
Nem csak az ősi programjaink, de úgy tűnik, vannak "éttermek" is, ahol le vannak maradva 4-5 millió évvel...
VálaszTörlés