Tíz perc

Kismamaként tértem át arra, hogy diszkontokban vásároljak.

Ennek több oka is van:

1. Hol másutt vásárol Germániában egy magyar Student, ha nem a  jó és megfizethető minőségükről híres diszkontokban? Így értelemszerűen rámtört a nosztalgia, amikor a német áruházláncok bejöttek. Örömmel fedeztem fel azokat a csokikat, nassikat, olasztésztákat, amelyeken boldogult lánykoromban éltem. 

Geiz is geil! - szól  a nagyszerű felkiáltás, amit itt valahogy úgy fordítottak, hogy  a fukarság menő.  Ugyanis Németországban teljesen normális jelenség, hogy anyuka az A8-cal beáll az Aldi elé és bevásárol saját márkás cuccokkal. Tudatosan és megfontoltan költ, nem fizet a marketingért.

Megemlítem, hogy jó a minőség. Gyerkőcnek rendszeresen veszek tiszta bőr túraszandit,  vízhatlan hótaposót, bélelt gumicsimmát, síoverallt, pizsamát. Hibátlan, s töredéke más, azonos minőségű termékeknek.

Ha a német gnaedige Fraunak jó, hát kéremszépen, nekem is.

2. Idő-idő-idő.... ezekben a diszkontokban gyorsan teletudom a bevásárlást: kosár tele, kassza-fizet, kocsiba be, míg egy nagy hiperben ennyi idő alatt mégcsak a  piperés gondoláknál járok.
Egyszerűen nicsen arra időm, de leginkább kedvem, hogy órákat őgyelegjek egy doboz joghurtot keresve, majd utána  a választás nagy szabadságában ne tudjak dönteni meggyes és meggyes között.

S ezt lehet még fokozni!  Mióta a Lidl megnyitotta a pékségeit  - azóta elvesztem. A vajas croissant végre olyan, amilyennek egy croissantnak lennie kell. A gouda sajtos ciabatta mennyei, akárcsak a különféle magvas roppanós csodák. Úgy vagyok, mint Gombóc Artúr, teljesen mindegy a forma, lényeg, hogy frissen sült legyen.

Már este hét is elmúlt, mikor az egyik partnernél végeztem egy potom három órás  fejlesztési megbeszéléssel.  Férjem már otthon volt Kobakocskával, hűtő tele zöldséggel, s de más ennivaló nem nagyon volt. Enni pedig kell.

Usgyi, kocsi telepakol, irány a kassza. 

Kettő működött, s közben a zárás előtti utolsó roham már alakulóban volt. Sakkoztam, s  próbáltam Gratzer József tippjeit alkalmazni a sorban állók számát és a kocsik megpakoltságát figyelembe véve.

Ebenguba, maradok ahol vagyok.

Látom, hogy a pénztáros nagy szemekkel fúj egyet, mintha lenne valami fennakadás, de már meg is indul a sor. 

Megkönnyebbültem. 

Már pakolok a szalagra, innen engem már más kasszához át nem irányítanak.

Épp sorra kerülök, mikor egy viharvert hölgy feltartott kézzel jön: Itt vagyok, engedjen be, csak kifizetem!- kiáltja rám nézve. A pénztárosnál egy vekni szeletelt kenyér, melyet a vásárlónak átad, majd megszámolja a kifillérezett összeget.

A nő távozik, pénztáros homlokát törli kézfejével, erőltetett mosollyal köszönt.

Húzza az vonalkódokat, majd sóhajt.

- Nehéz az élet? -kérdem

- Jaj, nagyon - s enyhe grimasszal a viharvert nő után néz - szörnyű..

- Gondoljon arra - mondom-, maga csak 5 percet volt vele, s milyen nehéz volt. De ő, napi 24 órában van saját magával. Az milyen lehet?!

A pénztáros felnevet -  Ez jó, erre nem is gondoltam.

S innentől kezdve  szélesen vigyorogva ül  a kasszában. 

A legszebb az volt, hogy a két  kerülettel arrébb lakó, de ebben a kerületben dolgozó, a  szakma csúcsát képviselő,  egyik legjobb és legrégibb barátném talpig label cuccban tolta velem szembe a kocsiját. 

Geiz is geil, de nemcsak a Lajtán túl.