Helga blogja életről és egyebekről

Kétszáz, de akárcsak száz éve ritkaságszámba ment, ha nem jött a gyermekáldás. Merthogy a nő azért van, hogy már attól teherbe essen, ha az ura ránéz, így biztosítsa az ivadékok sorát, a név fennmaradását. Természetesen az uralkodói házaknál fennmaradt számos eset, ha nem jött az utód. Legismertebb figura szegény VIII. Henrik, akinél a trónörökös nem igen akart összejönni. Aragóniai Katalin  és Boleyn Anna és lánygyermeknek adott életet. Az előbbi később nem került áldott állapotba, míg az utóbbi sorozatosan elvetélt. Az előbbitől elvált, az elvetélt gyermekek miatt boszorkánynak is megcímkézett utóbbitól megvált. Végül Seymour kisasszonytől lett egy beteges és korán elhúnyt fia. Franciák IV. Henrikje például imádta termékeny  kegyencnőjét, (képen jobbra) Gabrielle d’Estrées-t, aki -ha jól emlékszem 4-5 gyermeket is szült neki. Sokaknak ez nem teszett, a nőt boszorkánynak bélyegezték és megmérgezték-, míg meddő feleségét porig alázta... Napjainkban a gyermektelen pár...

Feldmár András, Kanadában élő pszichoterapeuta és pszichológus Pál apostol első, khorintosziakhoz írt levelét felolvasva kezdte két részes előadását május 31-én este. Az ezerötszáz fős hallgatóság figyelme szinte tapintható volt. Az előadásról videofelvétel is készült, amely néhány hét múlva a Feldmár Intézet honlapján lesz elérhető. „Most, vagy soha!” A kereszténység egyik legismertebb szövegrészlete után – mintegy kontrasztként – Feldmár buddhista példázatot mesélt a tigrisektől körülzárt emberről, aki a menekülés, az életért folyó küzdelem közben is észreveszi a pirosló, hívogató, édes-érett szamócát. A kérdés, hogy vajon mi észrevesszük-e az utunkba kerülő szamócákat, s ha igen, megesszük-e őket? Az előadó ezután Hillél, az ókori talmud mester három alapgondolatát idézte fel: 1. Ha én a saját érdekeimet nem képviselem, akkor ki? Az életben egyedül vagyunk: csak mi, magunk érezzük, tudjuk, ismerjük önmagunkat. Ami bennem van, más nem tudhatja. Másnak fogalma sincs róla, m...

Reggel centizem éppen a kocsit az óvoda előtti parkolóhelyre, amikor álmodozó anyuka húzza át két csemetéjét a túloldalról.  Természetesen a tolató kocsim mögött. Ezt már megfigyeltem, hogy a kocsiból kiszállók valamilyen megmagyarázhatatlan okból imádnak  a másik, éppen parkoló autó környékén közlekedni.  Ha az indul, akkor a kocsi orra előtt, ha hátramenetben van, akkor természetesen a kocsi fara mögött. Ez nagyon izgalmas egy olyan magas hátsójú autónál, mint az enyém is, amely mögött egy kisgyerek, de még egy babakocsis anyuka lazán elfér. Csendben dohogok, hogy na ez az anyukát sem az eszéért fogják elrabolni. Az óvoda kertjében még szerencsétlenkedik egy sort, alig várom, hogy leelőzzem. Távozóban megint az udvaron álmdozik a kisebbik gyerekkel. Fel is kiáltok csendben magamban, hogy uccuneki, mert még a végén megint a kocsim előtt fog lábatlankodni.  Bepattanok, biztonsági öv patt, SIK-esen indulok, elengedem a jobbról jövő autóst. Már nyomná...

"A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot,  azt a pillanatot, amikor született. És akit szeretnek, sosem öregszik meg,  szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját,  könnyű, nyári ruháját  ugyanaz a barátságos szél borzolja  egy életen át, amely akkor fújt, abban a végzetes pillanatban." Szerb Antal: Utas és holdvilág El sem merem mondani, mikor is olvastam először a Tajtékos napokat Boris Viantól. Először. Mert aztán az évek múlásával elő-elővettem, csak azért hogy beszippantson az a  látomás, melyben mellesleg egy mesébe illő szerelmet is megfigyelhetünk.  A szürrealitás iránti vonzódásom innentől datálható, minden jöhet, ami nem evilági látásmód, függetlenül, hogy utópia vagy borzongató falanszter. De lehet  banális és vulgáris, mint Cserna-Szabó írásai, ahol a szerelem  minden csak nem magasztos. Unalmas, behálózó,  fájdalmas, konvencionális, de  leginkább  a hús puszta vágya....

Thank you Germany!!!!

Újból előszedtem a Mátrix trilógiát. Egyrészt kedvem lett hozzá, másrészt teljesen kiesett, hogy miről is szól. Az első rész még megvolt, de a folytatásokra most, a negtekintés után sem emlékeszem igazán. Nem fogok belemenni az elemzésbe, míg az első rész gondolatiságában, vizualitásában is formabontó volt, addig a folytatások mondandója elapadt, képi világa pedig már “megszokott” lett.  Emlékszem tíz éve micsoda nagy bumm volt a Mátrix. Buddhista társaim visitoztak Ole előadásán felvetített filmen, hogy végre itt van, most már akkor mindenki tudni és érteni fogja, hogy a világ csak egy káprázat, egy álom. Arra azonban kiváncsi lennék, hogy ők ezt azóta értik is vagy csak továbbra is szajkózzák, mert így vagyon megírva.  Ugyanis a film tele van buddhizmusra utaló mondatokkal, motivumokkal. Például a káprázat világa, ami nem más, mint tudatunk (inkább) nemtudásunk kivetülése. Kérdés, hogy kik is vagyunk, egyáltalán létezünk, vagy csak az emberiség kollektív tudattalan...