Helga blogja életről és egyebekről

Negyven felett már nem úgy van, hogy ahol egy ajtó bezáródik, ott egy újabb nyílik.  Negyven felett ez úgy van, hogy egy bezárt ajtóval több.  Nem így látja, Helga? Letettem   a telefont és vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból.  A kép elkeserítőnek és sötétnek tűnt. Hányszor hallani, hogy negyven az már a B-oldal, és hogy itt már nincs esély jóformán semmire. A cégek már nem kérnek a negyven feletti alkalmazottakból, pedig tapasztalban, tudásban bővelkednek,  tudnak és akarnak is tenni.   A párkapcsolatokról nem is beszélve. A negyvenes férfiak, ha házasok, max. félrelépésben gondolkodnak, ami rossz hír a szabad vegyértékkel rendelkező harmincas nők számára. Azon nők számára, akik előbb-utóbb gyerekektől hangos családi fészket, társadalmilag is elfogadott biztonságot akarnak. Ha már nem házasok a férfiak, akkor a múlt házasság - elsősorban gyerekek, másodsorban a már mást szerető asszony-,  felett keseregnek, s lega...

„A tétlenség kételyt és félelmet szül. A tett magabiztosságot és bátorságot. Ha le akarod győzni a félelmet, ne csak ülj és gondolkodj róla. Menj, és tegyél valamit.“ Dale Carnegie Szép magyar anyanyelvünk szemléletesen és mégis egyszerűen írja le énállapotainkat.  Gondoljunk csak arra, milyen amikor valaki félelemben és milyen, amikor ereje teljében vagy elemében van.  A fél szemben a teljessel, a kiteljesedettel.  HR szakemberként vagy szupervizorként gyakran látom, hogy mindkettő mi mindenre képes. Látom, hogy a félelem milyen szinten képes lebénítani, blokkolni a testet és az elmét. S látom, hogy a félelem micsoda sebességgel képes urrá lenni az emberen és így futótűzként terjedni a szervezetben. S látom, hogy a teljesség, az önmagunkba vetett bizalom micsoda szárnyakat ad. A bizalom szervezeti aspektusban nem csupán pszichológiai fogalom, hanem nagyon is üzleti, közgazdasági attribútum.   A bizalom szervezeti kontextusban egyaránt jelent...

Minap cimborámmal úgy döntöttünk, hogy egy újabb világmegváltó beszélgetés címén beülünk egy trendi étterembe. Való igaz, a design, a brand, a belsőépítészet ki van nagyon találva, s már megfordultam ott, így tudom, hogy az étel is rendben van.  Mégis van valami a helyben, amitől úgy jöttem el, hogy jó-jó, de nem az igazi. Van benne valami művi, valami hiteltelen, valami rideg, amitől nem lesz a kedvenc hely, hanem a "ha más nincs, akkor ide" kategória. Legutóbbi élményünk ezt maximálisan bebizonyította. Az ott eltöltött két óra alatt kb. négyszer fagytunk szét a személyzet által kreált kereszthuzat miatt. Jeleztük, elnézést kértek, becsukták az ablakot, de újabb fél óra múlva megint csak vacogtunk. A mosdóban tovább fagytunk: jól esett volna a melegvíz a jéghideg kézmosó helyett. Ezt tetőzte, hogy a személyzet fél nyolckor takarítani kezdett, így az ételünket penetráns hipószagban fogyasztottuk el. Jeleztem a felszolgálónak, aki zavartan húzta a vállát: elroml...